Már Szent Miklós ikonja is óvja a Balkányban járókat

Hazai – 2020. január 17., péntek | 12:19

Újabb út menti ikont adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban. Szent Miklós ikonját Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök szentelte meg január 7-én.

Balkány központjába négy nagyobb és két kisebb út vezet: bármelyiket is választja az utazó, az utak mentén kereszt vagy ikon fogadja.

Idén januárban a hatodik úti ikont állította fel a helyi görögkatolikus egyházközség, nagylelkű egyéni felajánlások, közösségi támogatás és a polgármester jóvoltából. A négy Istenszülő-ikon és egy helyi tanyán elhelyezett Szent Mihály-ikon mellett már Szent Miklós is vigyáz a nyírségi város útjain haladókra.

A mürai szent püspök ikonja a korábban felállított Istenszülő-ikonnal együtt a templomra néz, a Szent Miklós udvara elnevezésű szociális intézmény közelében.

„Szent Miklós a szenvedélybetegekre tekint, s ahogy a dalban Szent Miklósról énekeljük: »ellenségtől azt megmenti, nem hagyja őt bűnbe esni«, talán jobban ellenállnak a kísértésnek a szentet látva – emelte ki a kezdeményezés ötletgazdája, Jaczkó Sándor balkányi parókus. – Szent Miklóssal már régóta van kapcsolatunk, hiszen 1996. január 1-jétől működik a Szent Miklós Szeretetotthon és Menedékház, majd 2011. november 1-jétől a Szent Miklós udvara Alapszolgáltató Intézmény.” A Szent Miklós udvara házi segítségnyújtást, ételkihordást, szenvedélybetegek ellátását végző szociális szolgáltatás. A parókus szerint most öt méterre az intézménytől valósággá vált Szent Miklós jelenléte.

A tetővel ellátott ikonházat közösségi finanszírozásból, az egyházközséghez tartozó vállalkozók segítségével állították fel; a területet és az annak rendbetételéhez szükséges emberi erőforrást Balkány polgármestere biztosította. Az ikont Monostory Viktória ikonfestő készítette.

Január 7-én, vízkereszt másnapján az ünnepélyes átadáskor Szocska A. Ábel püspök meghintette szenteltvízzel az út menti ikont. A főpásztorral együtt imádkoztak – mások mellett – az itt szolgáló görögkatolikus lelkipásztorok,  Jaczkó Sándor parókus és ifj. Obbágy László segédlelkész; a balkányi hívek, Pálosi László polgármester, valamint a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda óvodásai.

* * *

A kezdeményezés, hogy Balkány közterein ikonok hirdessék Isten dicsőségét, s reményt adjanak az ott elhaladóknak, három-négy éve született – s tervezik folytatását: a 2019 augusztusában megnyílt repülőtér bejáratánál állítanak majd újabb ikont, hogy a felszállók is elmondhassanak egy fohászt útjuk megkezdése előtt.

A balkányi ikonok, keresztek előtt éjszaka mécsesek, gyertyák égnek. „Örömmel emelik fel tekintetüket, szívüket az emberek” – fogalmazott Jaczkó Sándor parókus.

Forrás: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Katona Zoltánné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria