A szerződés ünnepélyes aláírása alkalmával Ternyák Csaba egri érsek elmondta, számos beruházás zajlik most az Egri Főegyházmegye területén, megújul többek között az egri bazilika, a szeminárium, az érsekudvar és most az egyik legkülönlegesebb templom, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt bélapátfalvi ciszterci apátsági templom rekonstrukciója is elkezdődhet.
A bükki Bélkő hegység lábánál épült templom fontos rendezvények helyszíne, Kádár László egri érsek, aki ciszterci szerzetes volt, ide szervezte a papi találkozót, melyre a főegyházmegye valamennyi lelkipásztorát hívják, ez a hagyomány a mai napig él – ismertette Ternyák Csaba érsek.
Nem túlzás történelminek nevezni ezt a napot – fogalmazott Ficzek László, az Egri Főegyházmegye általános helynöke –, hiszen egy hosszú előkészítési időszak után elérkezett a kivitelezési szerződés aláírásának ideje, és a dokumentum szerint 2022. március 16-án megtörténik a munkaterület átadása.
A kivitelező cég ügyvezetője, Erdei Z. József elmondta: számos referenciájuk van a műemlék épületek felújítása területén, érdekes kihívásnak tartják ezeket a feladatokat.
A szerződés szerint 2024 márciusára fejezik be a bélapátfalvi apátsági templom felújítását. A munkálatok során az épület külső és belső rekonstrukciója mellett megszépítik annak környezetét, és a látogatókat fogadó épületet is bővítik.
Szöveg: Bérczessy András
Forrás: Egri Főegyházmegye
Fotó: Balogh Ferenc
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria