Márfi Gyula érsek elmélkedést tartott a Parlament Vadásztermében

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, továbbá Veszprém megye képviselői.

Elmélkedésének bevezetésében Márfi Gyula érsek János apostol első levelének kezdő mondatát idézte: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, és amit kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.” Szent János sorainak hitelességében azonban sokan kételkednek – szögezte le a főpásztor, aki beszédében arra kereste a választ, hogy mi teszi mégis hitelessé számunkra Jézust, az ő csodáit és feltámadását.

Jézus tanítása teljesen „elfogadhatatlannak” tűnt; hittana hihetetlen volt. Jön egy ács (asztalos, bognár) a rosszhírű Názáretből, és Jahvéval teszi egyenlővé magát. „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30); „Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,9); „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58). Ne csodálkozzunk rajta, hogy Jézusnak e megnyilatkozásai „kiverték a biztosítékot”, fő­leg az írástudók számára. De Jézus erkölcstana sem volt könnyebben elfogadható – fogalmazott Márfi Gyula, továbbra is a Szentírásból idézve: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért” (Mt 5,44) – Ki szerette akkor ellenségét a Közel-Keleten? És ki szereti most? Az ellenségszeretet számunkra is nagyon nehéz. „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen” (Lk 9,24; vö. Mk 8,34) – Kinek telik ma kedve a szenvedésben, a kereszthordozásban? „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa” (Lk 6,20) – Ki akar közöttünk szegény lenni? De még a lelki szegénység is nehéz: függetlennek lenni az anyagi javak vonzásától. „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el”(Lk 16,18; vö. Mt 19,9) – A férfijogú világhoz szokott társadalom­ban még az apostolok is megütköztek ezen. Sem Mózes, sem Mohamed nem mert ellenségszeretetet, „szent szegénységet”, kereszthordozást, szigorú monogámiát hirdetni; megbuktak volna, ha ezt teszik – emlékeztetett a veszprémi főpásztor.

A Jézus feltámadásába vetett hit mégis nagyon gyorsan elterjedt az egész Római Birodalomban – és terjed ma is. Pedig nem voltak mai hírközlő eszközök, sem mai közlekedési esz­közök. Mégis – a pogány Tacitus szerint – 64-ben, Rómában már hatalmas tömeg ment Jé­zusért a halálba. Egyeseket keresztre fe­szítettek, másokat kiéheztetett vadállatok elé vetettek, megint másokat égő fáklyaként elégettek.

Japánban 1637–38-ban, a Simabara-lázadás idején közel 35 ezer keresz­tényt feszítettek keresztre; Kínában 1899 és 1901 között, a boxerlázadás éveiben 30 ezer keresztény halt meg Krisztusért; Mexikóban 1920 és 1930 között körülbelül 6300 Krisztus-hívőt lőttek agyon. Megvoltak az áldozatai a nácizmusnak és a kommunizmusnak is: Salkaházi Sára és társai, Romzsa Tódor és társai (Ungvár), Scheffler János (Szatmárnémeti), Bogdánffy Szilárd (Nagyvárad), Apor Vil­mos, Meszlényi Zoltán, Brenner János, Bódi Magdi, Mindszenty József, Márton Áron, Sándor István. A Közel-Keleten, Afrikában, Indiában, Észak-Koreában és másutt ma is sokan halnak meg keresztény hitükért. Nigériában 2017-ben közel ötszáz keresztényt égettek el elevenen. Európa egyes országaiban, ahol a náci holokausztot tagadni bűn, erről a muszlim holokausztról beszélni tilos.

Mindez azzal magyarázható, hogy sokan valóban hallották, lát­ták és tapintották a Feltámadottat, ahogy Szent Jánostól hallottuk. „Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk” (1Jn 1,3). Péter apostol Kornéliusz házában arról beszél, hogy a keresztre feszített Jézust „feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmu­tatta az előre kijelölt tanúknak, azaz nekünk, akik ettünk és ittunk vele a halálból való feltámadása után” (ApCsel 10,40–41). Hogy kik ezek az előre kijelölt tanúk, arról Szent Pál ír a korintusi híveknek: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az írások szerint, eltemették, és harmadnapra feltámadt, az írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, akik közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghal­tak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is” (1Kor 15,3–8).

Miért nem mondták azt az első tanítványok, hogy: „Ez a Jézus, amíg élt, önmagát sem tudta megvédeni, hogyan számít­hatnánk segítségére most, hogy már meghalt? Ez a Jézus, amíg élt, egyetlen népet sem tudott megtéríteni, hogyan tudnánk mi most, mikor már meghalt, tanítványaivá tenni mind a népeket?” Szent Pál azt írja: „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, és nincs értelme a ti hiteteknek” (1Kor 5,14). Annak meg végképp nem lett volna értelme, hogy elinduljanak, életüket kockáztatva, egy holttestért, azt állítva róla, hogy él.

A Feltámadottal való találkozások realitását markánsan húzza alá a szent asszonyok és a tanítványok átalakulása. E találkozások emléke bevésődött a lelkükbe; e találkozásokhoz képest az is csak egy álom, egy fantáziatermék, hogy mi most itt vagyunk. A halott Krisztust kereső Mária Magdolna már az élő Krisztus tanúja lesz. A Mesterét megtagadó Péter átalakul az Egyház sziklaalapjává. Az emmauszi tanítványok jeruzsálemi tanítványokká változnak át. A hitetlen Tamásból hívő Tamás lesz. Mi pedig annak az Egyháznak vagyunk a tagjai, amely mintegy kétezeréves emberként ma is a szent asszonyok és a tanítványok fülével hallja, szemével látja és kezével tapintja a feltámadt Üdvözítőt.

Ezek után mi szükség volt a Szentlélek eljövetelére? Nagyon sok. Más dolog ugyanis meggyőződni valamiről, és más dolog ezt a meggyőződést megőrizni, és megint más dolog ennek megfelelően élni, és végül szintén más dolog ezt a meggyőződést továbbadni má­soknak. A Szentlélek kegyelme nélkül még a meggyőződéshez sem juthatunk el. „Senki sem mondhatja: Jézus az Úr, csak a Szentlélek által” – mond­ja Pál apostol (1Kor 12,3).

Ha a Feltámadt Jézus megjelenne az Európai Parlamentben – zárt ajtókon, ablakokon keresztül –, megmutatná szent sebeit, és azt mondaná: „Békesség nektek”: Mi történne? Sokan leborulnának előtte, és megcsókolnák kezeit, mások inkább elmen­nének a diliházba, és igazolást kérnének arról, hogy hallucinálnak. „Senki se mondhatja: Jézus az Úr, csak a Szentlélek által.”

Kell a Szentlélek ereje ahhoz is, hogy tudjunk méltósággal veszíteni, győztesen is megmaradjunk alázatosnak, éljünk a hatalommal, de vissza ne éljünk vele; hogy szelíd tanítványként elviseljük Krisztus ellenségeinek gyalázkodásait, az üldözéseket és a kereszteket; hogy földhözragadt emberként is szárnyalni tudjunk, és – Váci Mi­hály szavai szerint – „szelíden győzzünk, mint a szél”.

Az ünnepi esemény kezdetén Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma eddigi minisztere kitüntető oklevelet adott át Pálfalvi Attilának, a Veszprémi Érsekség munkatársának, a főpásztor szolgálatában végzett munkájának elismeréseként. 

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye; Facebook

Magyar Kurír