Másodszor tartottak online papi rekollekciót a Váci Egyházmegyében

Hazai – 2020. november 26., csütörtök | 9:00

Ismét a váci Piarista Kilátó Központban szervezték meg a Váci Egyházmegye papjai és diakónusai számára a rekollekciót november 24-én. Az elsőhöz hasonló keretek között, online formában kapcsolódtak a lelkipásztorok az eseményhez, hallgatták meg az előadásokat, melyekre reflektálhattak és feltehették kérdéseiket is az elhangzottakkal kapcsolatban.

A megnyitót és a püspöki köszöntéseket követően Erdő Klára mutatta be a Bízd rá magad! honlapot, majd Gyermekvédelmi kérdések az Egyházban címmel Roska Péter morálteológus pap, Rudán Mária pedagógus, gyermekvédelmi tanácsadó és Baráth Gáborné Éva orvos, mentálhigiénés szakember előadásait hallgatták meg a résztvevők.

Az egyházmegyei gyermekvédelmi jelzőrendszerről Molnár Zsolt atya beszélt, utána Molnár Ferenc Az állandó diakonátus modelljei címmel tartott előadást.

A délelőtt folyamán két új egyházmegyei munkatárs mutatkozott be: Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora és Selmeczi Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója.

Marton Zsolt megyéspüspök és Ménesi Balázs gazdasági és humánerőforrás-főigazgató a papi nyugdíjreformról, valamint a vírusjárvány okozta nehézségek áthidalásához nyújtott egyházmegyei segítségről beszéltek. A program végén Varga Lajos segédpüspök összefoglalta az elhangzottakat és reflektált a nap eseményeire.

A délelőtt folyamán az előadók várták a témák kapcsán a papok visszajelzéseit és kérdéseit, amelyeket – az első rekollekcióhoz hasonlóan – sms-ben válaszoltak meg. A rendezvény moderátora Paszternák Tamás püspöki titkár volt.

Forrás: Bölönyi Gabriella/Váci Egyházmegye

Fotó: Obreczány Éva

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria