Megáldották a felújított fülöpi templomot

Hazai – 2019. szeptember 18., szerda | 10:27

Szeptember 1-jén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg a belső festéssel felújított Szent István-templomot a Hajdú-Bihar megyei Fülöp községben.

A szentmisén koncelebrált Eiben Tamás plébániai kormányzó, valamint részt vett Csingi Zoltán görögkatolikus parókus is.

Eiben Tamás köszönetet mondott a festést kivitelező vállalkozónak, Korbeák Zoltánnak és munkatársainak, illetve a művészeti festést megalkotó és az oltárképet restauráló művésznek, Somogyi László Gábornak. A templom új falfestése egyházi és nemzeti motívumokat is hordoz.

„Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). Palánki Ferenc püspök a jól ismert evangéliumi szakaszról elmélkedett. Jézus arra szólít fel bennünket, hogy ne rendeljük magunkat mások elé, és ne rendeljünk emberi értékeket Isten elé. Versenyszellem van bennünk, szeretnénk minél ügyesebbek lenni valamiben, de fontos, hogy tudjunk segíteni is, és próbáljunk a szeretetben kiválóak lenni. Ebben mindenki képes a legjobbá válni – mondta a főpásztor. – Jézus Krisztus arra tanít, legyünk szelídek és alázatos szívűek, hiszen ő példát is adott számunkra azzal, hogy testének és vérének megjelenítésével táplál minket.

„Az üres kalász fent hordja a fejét, a teli meghajol.” Az alázatos ember elismeri, hogy Istentől függ az élete, ám vannak olyanok, akik ezt nem látják be. Növekedjünk, legyünk a legkiválóbbak a szeretetben – erre hívta a jelenlévőket a püspök a szentbeszéd végén.

Az ősz kezdete az új iskolai tanév indulását is jelenti, így a szentmise a fülöpi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola Veni Sanctéja is volt. A liturgia végén az első osztályosok iskolatáskáikkal az oltár elé vonultak, ahol külön áldásban részesültek.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Fülöp Község Önkormányzata

Fotó: Hutóczky Péter Zsombor/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria