Megáldották a Szent Bazil Általános Iskola megszépült épületrészeit és udvarát Hajdúdorogon

Hazai – 2020. október 19., hétfő | 9:03

A Hajdúdorogi Főegyházmegye 55 millió forintból korszerűsítette a hajdúdorogi Szent Bazil Általános Iskola épületét és annak udvarát. Kocsis Fülöp érsek-metropolita október 13-án áldotta meg a felújított helyiségeket. Kaskötő Jánosné hitoktató beszámolóját olvashatják.

Az iskola igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy 380 tanuló vette birtokba a megszépült iskolát és környezetét. „Ilyen az, amikor minden értünk van!” – fogalmazott Kissné Dalanics Ildikó tagintézmény-vezető, aki szerint a koronavírus-járvány hasznukra vált abból a szempontból, hogy a tavasszal hirtelen megüresedett tantermekben gond nélkül elkezdődhettek a felújítási munkálatok.

„Az udvar díszburkolatot kapott, a régi épületrész is megújult, kialakítottunk egy új osztálytermet, hiszen ettől a tanévtől három első osztály kezdte meg tanulmányait iskolánkban. Nagyon szépen köszönjük a főegyházmegye támogatását, a tervezők, a kivitelezők munkáját, akik nagyon rövid határidőre szakszerűen és rugalmasan végezték el a munkát. Külön köszönjük a parkosításban részt vállaló Margaréta kertészetnek, a Kertbarát Körnek, a kedves szülőknek és a gyerekeknek a növények beültetéséhez nyújtott hatalmas segítséget” – részletezte az elmúlt időszak fejlesztéseit Kissné Dalanics Ildikó, és hozzátette, hogy nyugdíjas kollégájuk, Petrus Sándorné ötlete nyomán új padok kerültek az udvarra. Reményeik szerint ezzel hagyományt is teremtettek: „Hagyj egy padot emlékül az iskolában!” mottóval bárki csatlakozhat a jövőben e rendhagyó környezetszépítő akcióhoz.

„Sokaknak tartozunk köszönettel, hogy ilyen meseszép környezetben kezdhettük el a 2020/21-es tanévet. A Jóisten áldása legyen minden segítőnk életén és munkáján! Hálásak vagyunk, mert az itt tanuló diákok megérdemelten vehették birtokba a megújult iskolát, annak gyönyörű udvarával együtt, és együtt örülünk velük, szüleikkel, hogy méltó helyen végezhetik tanulmányaikat” – zárta beszédét az igazgató.

Az iskola néptáncosai színvonalas táncprodukcióval, szatmári táncok bemutatásával színesítették az eseményt, majd Seszták István főhelynök mondott beszédet.

„Nagyon helytálló az a mondás, hogy a türelem rózsát terem” – fogalmazott főhelynök, és kiemelte, hogy nagyon régi álma vált valóra most az iskolának, és a türelem ajándéka a szép rózsa, az udvar és a kert. „Ez a várakozás önmagában is egy nagyon komoly lelki folyamat, megtanított sokakat arra, hogy érdemes várakozni. A zsoltáros is megemlíti, amiről minden építkezés végén megemlékezünk, hogy »ha az Úr nem építi a házakat, hiába fáradoznak az építők« (Zsolt 127,1). A várakozás megtanít bennünket arra is, hogy életünket elsődlegesen a Jóisten irányítja, az építkezéseinket, a beruházásainkat is. Szeretném megköszönni a Jóistennek és a várakozóknak, hogy az ő imádságaik, az ő készületük lehetővé tette, hogy ezt a beruházást ebben az esztendőben a Hajdúdorogi Főegyházmegye el tudja végezni” – hangsúlyozta, majd azt kérte, hogy a Jóisten a várakozásainkat ajándékozza meg eredményes munkával.

Az udvar és az épületrészek megáldása után Kocsis Fülöp érsek-metropolita szólt röviden, elsősorban a gyermekekhez, akiket egy kis játékra kért meg. Fel kellett emelniük először az egyik, majd a másik kezüket. „Ez óriási dolog” – mondta, hiszen nem mindenki képes erre. Egy ép testű embernek természetes dolog, holott ez igazi ajándék! A Jóisten úgy alkotott meg minket, hogy mozogjon a testünk, a kezünk, a lábunk, a fejünk, és használjuk.

„Ez nagyon természetesnek tűnik. De ezt meg kell köszönnünk. Igazából mindennap meg kellene köszönnünk, hogy tudjuk mozgatni a kezünket, lábunkat, tagjainkat, hogy tudunk gondolkodni, olvasni, énekelni, játszani, szaladgálni. Együtt tudunk szaladgálni a barátainkkal. Ezen az udvaron most már nem kell tartani attól, hogy beleléptek a sárba” – sorolta Fülöp metropolita a talán evidensnek tűnő dolgokat, amikért pedig mindennap hálásnak kellene lennünk. Rávilágított, hogy ha minél többször mondunk köszönetet a Jóistennek, például az egészségünkért, testvéreinkért, szüleinkért, azért, hogy iskolába járhatunk, annál inkább észrevesszük az egyéb, életünket megörvendeztető, boldoggá tevő dolgokat. Beszéde végén köszönetet mondott a kivitelezőknek, iskolai dolgozóknak, szülőknek, hogy ilyen szépen megvalósulhatott ez a felújítás, de mindenekelőtt a Jóistennek volt hálás mindezért.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Miska Andrea

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria