Meghívhatlak egy vakcinára? – Bárki csatlakozhat az Apostoli Alamizsnahivatal kampányához

Kitekintő – 2021. május 10., hétfő | 19:16

A vatikáni VI. Pál teremben május 8-án, szombaton hajléktalanokat, kiszolgáltatott embereket oltottak be az Apostoli Alamizsnahivatal kezdeményezésére. Közben folytatódik a „Meghívlak egy oltásra” kampány, amelynek segítségével Indiában és Szíriában sikerült már sok rászorulón segíteni, akik különben nem jutnának vakcinához.

Sok utcán élő emberre nagy hatást tett a pápa nagylelkűsége, hogy segíti a legkiszolgáltatottabbakat, akik egyben a leginkább ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás számolt be arról, hogy az elmúlt két hétben a Szent Péter tér kolonnádja alatt berendezett Irgalmas Anya rendelőben jelentkeztek az oltakozni vágyók. Május 8-án, szombaton 300 olyan embert vártak, akik rendszerint nem részesülnek a területen működő szervezetek ellátásában. Az elmúlt hetekben azokat oltották be a Vatikánban, akiket rendszeresen támogatnak a szervezetek, mintegy 1400 szegényt.

Az Apostoli Alamizsnahivatal emellett arról is beszámolt, hogy vakcinafelajánlási kezdeményezésükhöz minden várakozást felülmúló számban csatlakoztak. A „Meghívlak egy oltásra” kampány lényege, hogy egy csekély összeg befizetésével vakcinához lehet juttatni azokat, akiknek a nehézségekkel küzdő országok nem tudnak oltást biztosítani. Ma adományozni nem magától értetődő, de nagyon fontos gesztus. Az Alamizsnahivatal honlapjára érkező apró felajánlásoknak köszönhetően nagy segítséget juttatnak el a világ számos pontjára.

Az 1 millárd 366 millió lakosú Indiát rendkívüli megpróbáltatásnak teszi ki a pandémia második hulláma. Ferenc pápa szolidaritásáról biztosította a szenvedő ázsiai országot, amely 200 ezer dollár segélyt kapott a Covid-járvány elleni küzdelemre. Szíriát is sújtja az elhúzódó konfliktus és a koronavírus. Helyzetüket 350 ezer euró támogatással igyekszik enyhíteni az Apostoli Alamizsnahivatal. Az összegeket a pápai nunciatúrákra bízzák, ők gondoskodnak a támogatás szükség szerinti megfelelő elosztásáról.

Április 23-án, Szent György ünnepén, névadó szentje napján a pápa meglátogatta és köszöntötte azt a mintegy 600 rászorulót, akiket a Vatikánban oltottak be a Pfizer-Biontech második adag vakcinájával. Az első oltást a nagyhéten kapták meg a Vatikán közelében élő szegények, egyfajta válaszként a Szentatya felhívására, hogy senkit ne hagyjanak ki a koronavírus elleni oltási kampányból.

Ezt az újfajta kezdeményezést olaszul „függőben lévő oltásnak” nevezik. Ez a caffè sospeso, a „függőben lévő”, vagyis rászorulónak felajánlott kávé adaptálása a mai helyzetre. A kávézás az olasz társadalmi élet fontos része, a kikapcsolódás, a mindennapi problémáktól való elszakadás pillanata. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nemcsak nekik, hanem nehezebb sorsú embertársaiknak is át kell élniük, ezért egy apró gesztussal meghívják őket egy kávéra. A nápolyi lelket ismerve nem meglepő a találmány. Az alamizsna gesztusában szembeötlő domináns–alárendelt viszony eltűnik, ha a szegény embernek nem kell koldulnia jóindulatunkat. Megmarad a méltósága, hiszen az, aki megengedheti magának – és valljuk be, sokan vagyunk így –, hogy a kávézóban fölhörpintett presszókávéra időnként meghívja egy kollégáját, barátját, miért ne ajánlhatna fel egy csészével az utána jövő ismeretlen rászorulónak? Aki pedig a mindennapi megélhetést sem tudja biztosítani magának, de Itáliában akkor érzi magát embernek, ha ő is megihatja a napi feketéjét, betér a minden sarkon lévő kis kávézóba, elég, ha annyit kérdez a pultostól: van „függőben lévő” kávé? Vagyis: valaki előre meghívott engem egy kávéra? És a barista már főzi is az utánozhatatlanul finom, illatos italt.

Ez a nagyon egyszerű, de mégis Itália mély humanizmusáról tanúskodó szokás a 19. században Nápolyban terjedt el, aztán szép lassan elkezdett „felkúszni” az olasz csizma szárán. Mára pedig a világon számos helyen megjelent. A rászorulóknak felajánlott kávénak ma már hivatalos napja is van, december 10-e. A nápolyiak persze leleményesek, és igazán nem lehet megvádolni őket azzal, hogy ne tudnának azonnal reagálni bármilyen váratlan helyzetre. Így tehát a szeplőtelen fogantatás legutóbbi ünnepén, 2020. december 8-án kitalálták a rászoruló gyerekeknek felajánlott játékot is, mosolyt csalva így az elkeseredett gyerekek arcára, hiszen a pandémia következtében sok család szegényedett el. A karácsonyi mazsolás kuglóf hazájában, Milánóban 2020-ban tizennégy cukrászdában vezették be a rászorulóknak felajánlott panettonét. Ennek mintájára született a „Meghívlak egy vakcinára” kampány, amit globális szintre kiterjesztve eljuttathatunk a világ bármely pontjára, saját karosszékünkben ülve.

Szerző: Gedő Ágnes/Benedetta Capelli

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria