Megjelent az Új Ember 2020. október 25-i száma

Kultúra – 2020. október 21., szerda | 20:59

Az Új Ember ez évi negyvenharmadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Címoldalunkon kezdődik interjúnk Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel, Isten országáért munkálkodva címmel.

Egy emberi találkozás felemelő, hiszen embernek lenni kitüntetés. Ha egyszer megkérnek bennünket valamilyen lelki szolgálatra, például arra, hogy keressünk föl egy beteget, azt nem utasíthatjuk vissza – vallja az érsek. A főpásztorral 70. születésnapja alkalmából beszélgettünk.

Tavaly augusztus 1-jén és 2-án egy 18 fős magyar orvoscsoport és szakasszisztenseik Dakkában szétválasztották a fejüknél összenőtt hároméves bangladesi sziámi ikreket, Rabeyát és Rukayát. Idén október végén előreláthatólag újabb műtétre kerül sor Rabeyánál. Az orvoscsapat hitvalló idegsebész vezetőjét, Csókay Andrást kérdeztük a kockázatos beavatkozásról.

Beer Miklós püspök Hozzád megyek című új kötete már kapható az Új Ember könyvesboltban, erről, valamint Versegi Beáta-Mária Punya – Egy falat kenyér című könyvéről is írunk lapunkban. Ez utóbbi könyv története egy Jézus korában élő cigány családról szól, amelynek tagjai találkoznak Krisztussal.

Harmincéves a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, amelyet a kezdetek óta Tarjányi Béla biblikus professzor vezet. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (PPKE HTK) szeptember 30-án, a Szent Jeromos halálának 1600. évfordulója alkalmából rendezett konferencián szakmai körben köszönték meg a professzor munkáját, melyet a PPKE HTK tanszékvezetőjeként és a Bibliatársulat vezetőjeként a Szentírás megismertetéséért végzett. Az országosan ismert biblikus professzorral készült interjúnkban többek közt Isten szavának megértéséről is beszélgettünk.

A Mértékadó kulturális mellékletben ezúttal határban álló keresztekről, útszéli feszületek tiszteletéről és megbecsüléséről olvashatnak Trauttwein Éva riportjában. „E feszületek előtt elhaladó férfiak rendszerint megemelték a kalapjukat, a nők pedig keresztet vetettek.”

Az éremművészet kincseiről Mészáros Ákos írt méltatást: „Érmeket nemcsak szobrászok készítenek, hanem ötvösök, keramikusok, üvegművészek is. Vagy akár más művészeti ágak képviselői, akik vizuális mondanivalójuk kifejezésére ezt a lehetőséget tartják a legalkalmasabbnak. Emlékérem, pénzérem, medalion: ezek az alkotások készülhetnek valamilyen eseményre, de minden alkalomtól független, autonóm művek is lehetnek.”

Baranyai Béla ezúttal egy könyvet ajánl olvasóink figyelmébe. Baán Izsák bencés szerzetes fordításában jelent meg A paradicsom könyve című kötet, amely szerzetes atyák, remeték mondásait, bölcsességeit tartalmazza. A könyv kapható és megrendelhető az Új Ember könyvesboltjában.

Schmidt Egon a Természetrajz rovatban ezúttal a madárbarát kertek mellett „kampányol”.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria