Megjelent az Új Ember 2018. november 11-i száma

2018. november 9. péntek 09:55

Az Új Ember ez évi 45. számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címoldalon kezdődik riportunk arról, hogy november 2-án Kazincbarcikán vendégeskedett Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök. Interjút közlünk Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel az október 28-án zárult püspöki szinódusról. Tudósítást olvashatnak a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás (MKKM) október 27-én Miskolcon megtartott 27. országos találkozójáról, melyen James Murphy, a karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának elnöke és Varga László kaposvári megyéspüspök MKKM Szövetségének tiszteletbeli elnöke tartott előadást, valamint Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét. Riportot közlünk a Szombathelyi Egyházmegye családjai számára megtartott zalaegerszegi lelkinapról is.

A 2. oldalon Ferenc pápa korábbi beszédét közöljük: a Szentatya október 17-én a „Ne ölj!” parancsról tartott katekézist. Beszámolunk arról, hogy mindenszentek ünnepén, november 1-jén hazánk apostoli nunciusa, Michael August Blume címzetes érsek, verbita szerzetes lelkipásztori látogatást tett Esztergomban, ahol Erdő Péter bíboros, prímás látta vendégül.

A 3. oldalon folytatódik riportunk a Szombathelyi Egyházmegye családjai számára megtartott zalaegerszegi lelkinapról. Ezen az oldalon arról is olvashatnak, hogy Erdő Péter október 27-én szentmisét mutatott be a visegrádi Keresztelő Szent János-templomban, majd megáldotta a templom egykori – nemrégiben megtalált és restaurált – oltárképét.

A Tanítás és Lélek oldalon időszerű biblikus, liturgikus és görögkatolikus lelkiségi írásokat olvashatnak, többek közt Udvardy György pécsi megyéspüspök gondolatait a birtoklásról és a szegénységről.

Az 5. oldalon folytatódik tudósításunk a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás október 27-én Miskolcon megtartott 27. országos találkozójáról, és arról is beszámolunk, hogy átadták a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont tornacsarnokát, valamint felújított, kibővített tantermeit. Az ünnepségen Udvardy György pécsi megyéspüspök mondott beszédet, az új tereket Michael August Blume SVD apostoli nuncius áldotta meg. Ezen az oldalon arról is olvashatnak, hogy a hallgatottsági mérések szerint naponta 176 ezren hallgatják a Magyar Katolikus Rádiót.

A 6. oldalon híreket közlünk arról, hogy Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Csongrád megyei Ruzsán szabadtéri szentmisét mutatott be Szent II. János Pál pápa ünnepe alkalmából. A budapesti angyalföldi Szent Mihály-plébánia lakóépületének falán október 28-án felavatták és megáldották az egykori esperes-plébános, protonotárius kanonok, a XIII. kerület díszpolgára, Vigyázó Miklós emléktábláját. A lelkipásztor 1992-től haláláig ezen a plébánián szolgált.

Az állandó diakónusi szolgálatra készülő családos férfiak két tanéven át készülnek a feladatra. Udvardy György pécsi megyéspüspök meghívására az októberi képzési hétvégét Pécsen tartották, a Pécsi Egyházmegye nunciusi vizitációjával egy időben. Michael August Blume apostoli nuncius munkareggeli keretében találkozott a növendékekkel.

Ezen az oldalon olvashatják a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményét az MKPK Állandó Tanácsa és a Romániai Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa idei találkozójáról.

A 7. oldalon folytatódik riportunk arról, hogy november 2-án Kazincbarcikán vendégeskedett Ángel Fernández Artime, a szalézi rend vezetője. Hírösszefoglalót olvashatnak a Pakisztánban 2009 óta fogva tartott Ászja Bibi sorsáról. Az asszony ügyében Ferenc pápa, illetve világszerte számos keresztény vezető és emberi jogi aktivista is szót emelt. Az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény édesanyát a pakisztáni legfelsőbb bíróság október 31-én felmentette, de iszlám radikálisok nyomására a hatóságok megtiltották, hogy elhagyja az országot.

Hírt adunk arról, hogy letartóztatási parancsot adtak ki Álvaro Rafael Saravia egykori katonatiszt ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy annak idején ő rendelte el Óscar Romero érsek meggyilkolását. Az érseket Ferenc pápa mártírnak nevezte, és idén október 14-én Rómában szentté avatta.

A Család oldalon arról olvashatnak, hogy a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének szervezésében Somogyiné Petik Krisztina, Asztalosné Elekes Szende pszichológusok, valamint Papp Miklós görögkatolikus lelkész, az intézet vezetője tartottak előadást, szakmai tanácsokkal segítve az egyedülálló szülőket. Ezen az oldalon arról is olvashatnak, hogy Veres András győri megyéspüspök a soproni Szent Orsolya Óvoda felavatása alkalmából celebrált szentmisét. Az intézmény kilenc hónap alatt épült fel.

A 9. oldalon folytatódik interjúnk Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel a püspöki szinódusról.

A 11. oldalon, Villanófényben című rovatunkban Lukácsi Zoltánnal, a Győri Hittudományi Főiskola volt rektorával ismerkedhetnek meg, és itt olvashatják összefoglalónkat is a vallási vezetők bolognai találkozójáról.

A 12. oldalon többek között arról adunk hírt, hogy megújult a kerektemplomként ismert esztergomi Szent Anna-templom, valamint arról, hogy „Az év háza” versenyen középület kategóriában a fődíjat a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros tervei szerint felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom nyerte el.

* * *

Mértékadó kulturális mellékletünkben A harmóniakeresés iskolája címmel Pallós Tamás interjúját olvashatják György Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkárával, aki nemcsak nemzetközi elismertségnek örvendő zongoraművész öccse, György Ádám indulását segítette, hanem maga is játszik és alkot: gitáron, dalokat.

A Világ Igazának elismert Revisnyei Reviczky Imre magyar királyi katonatisztre emlékeztek születésének évfordulója alkalmából, november 6-án a Fiumei úti nemzeti sírkertben. Reviczky Katalin írásából megismerhetjük e nagyszerű személyiség jellemét, életének fontos állomásait. A budapesti Mandula utcában áll emléktáblája, melynek felavatására a Kádár-rendszer kénytelen volt engedélyezni egy külön repülőgépnyi izraeli állampolgár beutazását. Óbudán a lakosság kezdeményezésére Kontur András emlékköve díszíti a róla elnevezett utcát. Stremeny Géza szobrát most a Fiumei úti nemzeti emlékhelyen Kerényi Imre kezdeményezésére a Nemzeti Örökség Intézete emelte, és Benkő Tibor honvédelmi miniszter avatta fel.

A Nézőtér rovatban Baranyai Béla jóvoltából a Treme című sorozattal és New Orleans lakóival ismerkedhetnek meg, Paksa Balázs pedig a Húzós éjszaka az El Royale-ban című filmet ismerteti.

November 30-ig lehet jelöltállítással szavazni a 2008-ban alapított Arany Medál művészeti díjra, erről is olvashatnak a Mértékadóban.

A Természetrajz rovatban Schmidt Egon ezúttal az alföldi szikes tavak egyikéhez, a Böddi-székhez kalauzolja olvasóinkat, ahol mindig sok madarat lehet látni.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Forrás: Új Ember

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Címkék: média
Vezető híreink - olvasta már?
a-szexualitasban-kifejezodo-szeretet-meltosaga-es-szepsege-cupich-biboros-eloadasa-dublinban
A szexualitásban kifejeződő szeretet méltósága és szépsége – Cupich bíboros előadása Dublinban

Augusztus 21–26. között rendezték meg Dublinban a Családok IX. Világtalálkozóját. Sorozatunkban ezúttal Blase Cupich bíboros, chicagói érsek előadását összegezzük, aki a házastársi szeretet testi dimenziójáról beszélt és vezetett beszélgetést augusztus 23-án.

19:58
az-iraki-szir-keresztenyek-beke-es-remeny-emberei-eloadas-pazmanyon
Az iraki szír keresztények a béke és a remény emberei – Előadás a Pázmányon

„Az iraki kereszténység helyzete az Iszlám Állam után” címmel Yohanna Petros Mouche moszuli szír katolikus érsek és Nicodemus Daoud Matti Sharaf moszuli szír ortodox érsek tartott előadást november 14-én este a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

15:04