Megjelent az Új Ember 2019. július 21-i száma

Kultúra – 2019. július 17., szerda | 19:55

Az Új Ember ez évi huszonkilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címlapon adunk hírt arról, hogy Ferenc pápa július 12-én Udvardy György pécsi megyéspüspököt a Veszprémi Főegyházmegye érsekévé, és ugyanezen a napon Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát váci megyéspüspökké nevezte ki.

Riportot olvashatnak a hagyományos Balatoni Csillagösvény Missziós Körútról, amelynek keretében július 10-én Balatonfűzfőn tartottak szentmisét. A szertartás főcelebránsa Böjte Csaba ferences szerzetes volt, aki homíliájában a megbocsátásról és a kiengesztelődésről beszélt. „Mernünk kell megvallani a bűneinket, mindenki tudja, milyen nehéz jónak lenni, becsületesen élni, nem kell megjátszanunk egymás előtt a szentet, de mindennap kellene segítenünk egymást, hogy a testvérünkből szent legyen.”

Pálferis nyári tábort szerveztek Keszthelyen. A népszerű pap-előadó körül szerveződő, különböző korosztályokból álló csoportok gyűltek össze a Balaton partján, ahol workshopok, előadások, kirándulás segítették az önismeret és közösségépítés útját. Egy táborlakó, közösségvezető megfogalmazta: „Nagy érték, hogy itt a nem katolikusok és a nem keresztények is megtalálják a helyüket. (...) Sok megkeresztelkedés van, sokan elkezdenek misére járni. Azt látjuk, preevangelizációs értelemben ugródeszka is lehetünk.”

A lapban beszélgetést olvashatnak a Magyar Házas Hétvége új nemzeti felelős párjával, Kovács Attilával és Beával. A közösség június 28–29-ei, kecskeméti országos találkozóján választotta meg az ötgyermekes érsekcsanádi házaspárt, a szolgálatuk három esztendőre szól. Életük ezen időszakára programadó mottót is választottak, Szent Ágostontól: „Benned kell égnie annak, amit lángra akarsz gyújtani másokban.” Jelképnek pedig a bárkát választották. 

Mértékadó kulturális mellékletünkben interjút olvashatnak Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál főigazgatójával. Az augusztus 23. és 25. között sorra kerülő, kortárs művészi, emberi és spirituális kérdéseket felvető, dialógusra hívó tematikus programsorozat idei főtémája, vezérmotívuma a csend. A beszélgetésben többek között szó esik arról is, hogy mit jelent a csend a kolostorban, a szerzetesi közösség életében.

Az Arcvonások rovatban megismerkedhetnek Doncsev Toso kultúrdiplomatával. Az író, műfordító magyarországi bolgárokról és bolgárokkal foglalkozó magyarokról, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként töltött időszakáról beszélt lapunknak. Az író új könyve, Az alkony harmatcseppjei június közepén jelent meg.

A Párbeszéd Házában augusztus 11-éig látható Thuronyi István A fény csöndje, a lélek festője című kiállítása, amelyet Bodnár Dániel mutat be.

Paksa Balázs a száz évvel ezelőtt elhunyt Csontváry Kosztka Tivadarról és Huszárik Zoltán Csontváry-filmjéről ír.

A Természetrajz rovat segítségével ezúttal az Atalanta-lepke nyomába eredhetünk Schmidt Egonnal, aki sétára hívja olvasóinkat a Népligetbe.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria