Megjelent az Új Ember 2020. április 5-i száma

Kultúra – 2020. április 1., szerda | 19:51

Az Új Ember ez évi tizennegyedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Virágvasárnapi lapszámunkban közöljük Ferenc pápa március 27-én, pénteken elmondott imáját és beszédét, amely után rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren. A koronavírus-világjárvány idején Isten irgalmába ajánlotta Róma városát és az egész emberiséget.

Beszélgetést olvashatnak Barsi Balázs ferences szerzetessel, aki azt üzeni mindannyiunknak, „a kereszt köré kell gyülekeznünk”. A szerzetes többek közt a lelki áldozás mélységéről tanít, szívből jövő szavakkal: „Édes Jézusom, nem lehetek ott a szentmisén, de most szítsd fel bennem a vágyat, hiszen legutóbb is könnyes szemmel áldoztam.” Ez a könny az, ami most megmenti az Egyházat – teszi hozzá Barsi Balázs.

Ahogy szinte az egész ország, úgy a színészek is otthonukban rekedtek. Dolhai Attila színművész is családi körben éli napjait, de sem nem tétlen, sem nem csüggedt: dalokat küld a közönségének a karanténból, örül, hogy többet lehet a szeretteivel, és hiszi, hogy művészként is hasznos lehet számára ez a megálljt parancsoló, csendesebb, gondolatérlelő időszak. Interjúnkban a sokszínű karriert befutott színész az életpályájáról is beszél, illetve megvallja: „Két döntésemet a Jóistenre hagytam: mielőtt Viki kezét megkértem, égi segítséget kértem hozzá egy templomban, és a színművészetis felvételimre is a Rókus-kápolnából mentem. Amikor ima után kiléptem a kapun, már semmi aggodalom nem volt bennem.”

A járvány idejére ajánl lelki és testi gyógyszereket a hitvalló sebész, Csókay András, aki felhívja a figyelmet arra, hogy az ima és a bűnbánat mellett a fertőtlenítés, a C-vitamin és a Béres Csepp is elengedhetetlen.

Az online tanításra átállt pedagógusokat segíti Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató Zűrzavaros napjaink pedagógusszemmel címmel megjelent írásával.

Szent II. János Pál pápa 1985-ben a virágvasárnapot az ifjúság világnapjává nyilvánította. Ferenc pápa az idei világnapra szóló üzenetében a portugál fővárosban 2022-ben megrendezendő ifjúsági világtalálkozóra utal, és egy-egy bibliai idézet átelmélkedésére hívja a fiatalokat: 2020-ra az „Ifjú, mondom neked: kelj föl!” (Lk 7,14), 2021-re pedig a „De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál” (ApCsel 26,16) szentírási rész végiggondolását kéri. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke lapunk kérésére megosztja olvasóinkkal a Szentatya levelével kapcsolatos gondolatait.

*

Mértékadó kulturális mellékletünkben, az Arcvonások rovatban interjút olvashatnak Szikora Róbert énekessel, dalszerzővel, aki egyházi felkérésre a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) világi nagykövete, hírnöke lett. A magyar popzene egyik legeredetibb alakja nyíltan vállalja a hitét. Három évtizede mindennap részt vesz szentmisén. Mint mondja: „Soha nem állíthatom, hogy kész vagyok a hitben. A szentmise mindennek a forrása. Az Oltáriszentség, a szentmise és a hálaadás.”

Molnár Levente operaénekessel is beszélgettünk ünnepeink spiritualitásáról és a katarzis erejéről. A gyergyóremetei születésű bariton az elmúlt bő másfél évtizedben – Mozart-, Donizetti-, Rossini-, Verdi-, Puccini- és Wagner-szerepekben – a világ szinte valamennyi jelentős operaházában bemutatkozott már. Az interjúban azonban minderről a mostani, kényszerű bezártság tapasztalatai alapján beszél: „Szép, hogy sokfelé énekeltem, jó szerepeket és folyamatosan újakat is; és persze büszkeséggel tölt el, hogy már egy ilyen bő karriert mondhatok a magaménak. De ez az ego része. Valójában nem ez számít igazán. Ami örök, az a lelkiség.”

A Természetrajz rovatban Schmidt Egon írása ezúttal a Kiskunság tavaszi élővilágát hozza közel hozzánk.

* * *

 

Kedves Olvasóink, ahol és ameddig ez lehetséges, postai úton eljuttatjuk előfizetőinkhez a kinyomtatott lapot, a nyitva tartó templomainkban is jelen vagyunk, és az újságárusoknál is beszerezhető a megszokott módon. Ám különösen azok számára, akikhez már nem jutott el az újság, ingyenesen elérhetővé és letölthetővé tesszük az Új Ember legfrissebb lapszámait is (vasárnap este), a www.ujember.hu honlapon. A Mértékadó kulturális mellékletet szintén ingyenesen hozzáférhetővé tesszük április 4-én este.

A veszteséges működés közepette e nehéz döntésünk meghozatalának legfőbb indoka, hogy szeretnénk segíteni Olvasóinknak a járvány idején, és kifejezni együttérzésünket, közelségünket. Amíg módunk és lehetőségünk van rá, továbbra is kiadjuk és terjesztjük az Új Embert nyomtatott formában, azaz megmaradnak az eddigi előfizetések, terjesztési módok.

Terjesztéssel kapcsolatos tájékoztatás, ügyintézés e-mailben: terjesztes@ujember.hu Munkaidőben várjuk telefonhívásaikat is: 06/1-235-0484, 06/1-633-3790, 06/1-633-3132.

Köszönjük vásárlóink és előfizetőink hűségét, megértését! Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria