Megjelent az Új Ember 2020. december 6-i száma

Kultúra – 2020. december 2., szerda | 19:45

Az Új Ember ez évi negyvenkilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Lapunkban beszélgetést olvashatnak a december 5-én 70 éves Varga Lajos segédpüspökkel.

Az emberi életnek van értelme, és meggyőződésem, hogy a természetfelettiben, tehát Istenben kell keresni. A hitünk legnagyobb értéke abban áll, hogy az emberi élet teljességébe az Istennel való közösségben juthatunk el – vallja Varga Lajos.

A „minden ízében” megújult bodajki kegyhelyről Trauttwein Éva készített riportot. A teljes körű felújítás során restaurálták a barokk oltárt is, amelyet az imádság részeként ma is megkerülnek a zarándokok.

Ferenc pápa szeptember 8-án szabadkai püspökké nevezte ki Večerin Slavkót, a Szabadkai Egyházmegye papját, eddigi általános helynököt. November 14-én került sor az új főpásztor püspökké szentelésére és beiktatására. Lapunkban interjút olvashatnak vele.

Evolúció és kereszténység. Két szó, amelyről hosszú időn keresztül úgy tartották: összeegyeztethetetlenek. Ennek kapcsán Sipos Imre szerzetespapot, biológust kérdeztük, aki könyvet írt a témáról.

Tavaly, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve vált ismertté egyházi körökben az Eucharistia elnevezésű táblás játék, amelynek kitalálója Bodor György zugligeti plébános. Idén újabb játékkal jelentkezett, majd a karácsony közeledtével további – gyermekeknek és felnőtteknek szóló – ötleteit is megvalósította. A játékok megvásárolhatók az Új Ember könyvesboltjában.

A Mértékadó kulturális mellékletben az Arcvonások rovatban Gyöngyössy Katalin Kossuth-díjas színművésszel készült interjúnkat olvashatják. Az idősebb korosztály tagjai ismerhetik őt az 1960-as évek közepéről G. B. Shaw Blanco Posnet elárultatása vagy Arbuzov Egy szerelem története című darabjából. Szerepelt rövidfilmekben, televíziós sorozatokban és tévéjátékokban, de mozifilmekben is feltűnt, miközben a szolnoki Szigligeti Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a győri Kisfaludy Színházban, majd az ottani Nemzeti Színházban játszott.

Prokopp Mária művészettörténész a dunaújvárosi Krisztus Király-templom nemrég megáldott Szent Borbála-díszüvegablakát méltatja. Az alkotó Bráda Tibor, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett üvegművész, akinek ez már a hetedik alkotása ebben a hatalmas, modern templomban.

Lelkiismeretvizsgálat baszk módra címmel a Nézőpont rovatban az HBO Patria sorozatáról ír Baranyai Béla. „A sorozat kísérlet arra, hogy a baszk nép szembenézzen a múltjával. Emellett arra irányítja rá a figyelmünket, hogy bocsánatot kérni sokszor nehezebb, mint megbocsátani.”

Király Levente A Maestro címmel könyvet írt Ennio Morricone életéről. A kötet ismertetőjéből többek közt megtudhatjuk, hogy Ennio Morriconét hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjeként is emlegetik. Filmek százaihoz komponált remekművei ma is ott csengenek az emberek fülében. Munkásságát 2007-ben Oscar-életműdíjjal ismerték el.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria