Megkerültek a Székesfehérvári Püspöki Könyvtárból ellopott ősnyomtatványok

A sajtótájékoztatón Spányi Antal megyéspüspök elmondta: „Különleges és rendkívüli ez az alkalom. Nemcsak az előkerült kötetek értéke miatt, hanem előkerülésük körülményeinek okán is. Az egyházi könyvtárak, levéltárak és muzeális gyűjtemények a nemzeti és az egyetemes kultúra, a tudomány és a művelődés számára felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Az Egyház jelenléte a kultúrában voltaképpen az Egyház jelenléte a társadalomban. II. János Pál pápa gyakran beszélt a kultúra evangelizációjának szükségességéről. XVI. Benedek pápa egy franciaországi beszédében kiemelte: a középkor szerzetesei kultúrát teremtettek és őriztek meg, mentettek át – pedig a céljuk nem volt más, mint Isten keresése.”

Spányi Antal püspök arról is beszélt, az egyházi gyűjteményeink – lehetőségeik szerint – őrzik és tudományos feldolgozás által közkinccsé teszik azokat a kulturális javakat, amelyek a történelem során hozzájuk kerültek. „A székesfehérvári püspökség könyvtára különösen nagy értékű. Püspökelődeim nem csak a munkájukhoz szükséges szakkönyveket igyekeztek összegyűjteni, hanem ezen túlmutatóan is hódoltak bibliofil szenvedélyüknek. Különösképp is igaz ez Pauer Jánosra, aki a 19. században az egyházmegye papjából lett kanonokká, majd 1878-ban megyéspüspökké; s aki egész életében különös szenvedéllyel fordult a régi könyvek felé” – ismertette a főpásztor.

A megyéspüspök a Székesfehérvárra visszatért kötetekről elmondta, olyan ősnyomtatványokról beszélünk, amelyeket csaknem negyven esztendeje loptak el Székesfehérvárról, ezért már-már csodával határosnak tekinthető visszatérésük.

A könyvritkaságok visszatérésének kalandregénybe és tündérmesébe egyaránt illő történetét Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár intézményvezetője idézte fel. „Valamikor az 1980-as évek hajnalán történt Székesfehérvárott, hogy a püspöki könyvtár fellengzősen »kódexteremnek« nevezett helyiségében őrzött köteteket egy statikai probléma miatt időlegesen ki kellett költöztetni. Mintegy kétezer könyvről beszélünk: több mint négyszáz kéziratos művet (köztük valóban öt kódexet is), több mint ötszáz ősnyomtatványt, több mint ötszáz antikvát [16. századi nyomtatvány – a szerk.], száznyolcvan régi magyar könyvet és a segédkönyvtár állományának korai anyagát, úgy kétszázötven kötetet kellett megmozgatni. A könyvtárat egy idős, ekkor csaknem hetvenéves pap, Sulyok János Ignác gondozta, aki nagyon örült, hogy a palotában dolgozó villanyszerelő segédmunkásai közül néhány a segítségére volt. A visszapakolás után megrökönyödve fedezte fel, hogy négy ősnyomtatványnak nyoma veszett. Sejtette, melyik, korábban érdeklődést is mutató segéderő lehetett a ludas a történetben – s papként talán nem akart kellemetlenséget okozni neki. Feljelentést sem tett a rendőrségen, mert irtózott a gondolatától is annak, hogy a hatósághoz forduljon” – idézte a történteket az igazgató.

„A helyzet mélyen megérthető – folytatta Mózessy Gergely. – Mindenki így érzett, akinek a politikai – vagy titkos- – rendőrséggel akkoriban volt már afférja. A látható nyomozó szervek fedésében működtek ezek az erők is. A könyvtáros így csak a püspöknek jelezte a dolgot, aki egyetértett a csendes eljárással. Évekkel később ceruzával a leltárkönyvbe is bevezette a veszteséget – ezzel jelezve, hogy maga lemondott a kötetekről. A rendszerváltás után rendje hazahívta a könyvtárost, Zircen lett perjel. Székesfehérvári látogatásai ritkultak, idővel – előrehaladott kora és egészségi állapotának romlása miatt – el is maradtak. Huszonöt évvel a történtek után utódja kierőltette belőle, hogy írásban is, belső feljegyzés formájában beszámoljon a ’80-as évek történetéről. Részint mert a könyvtár 1601 előtti nyomtatványainak szakkatalógusa ekkorra csaknem elkészült, részint meg azért, hogy írásos nyoma is maradjon a korábbi szóbeszédeknek. Az öreg, ekkor már 95 éves pap – mindössze fél évvel halála előtt – írásban is bánkódott és röstelkedett: ha akkor tesz feljelentést, talán több reménye lett volna arra, hogy valamikor visszaszerezze a püspöki könyvtár a kérdéses köteteket.”

2019 tavaszán egy bécsi antikvitásban valaki értékesíteni kívánt egy ősnyomtatványt. „A bolt munkatársa megvizsgálva a kötetet, felfedezte benne a püspöki könyvtár pecsétjét, és írt egy rövid e-mailt az egyházmegye honlapján talált címre érdeklődve a kötet jogállásáról. Egyúttal megosztotta egy másik bécsi antikvárium katalógusának egy oldalát, ahol egy másik ősnyomtatványt kínáltak 2400 euróért, nem is tagadva származását. Mindkét kötet a négy, 1980-as évek hajnalán eltűnt közül való volt. A könyvtárat egészen meglepte a korrekt hozzáállás. A megkeresésre az egykori lopás tényét és tulajdonosi jogainak fenntartását jelezte, ám hazai szakmai tanácsra óvatosan felkínálta esetleges őrzési díj fizetésével való kártalanítását is a »bizonyára jóhiszeműnek« minősített jelenlegi birtokosnak. Munkatársunk nem tagadta le azt sem, hogy az egykori lopást feljelentés másolatával nem tudná igazolni. A másik antikváriumot is megkereste írásban, s kevesebb részletességgel csodálkozását fejezte ki afelett, hogy tulajdonához tartozó kötetet kínálnak. Az utóbbi cég villámgyorsan jelezte, hogy a kötetet azonnal leveszik kínálatukból, és ajándékként visszajuttatják Székesfehérvárra” – ismertette a nem hétköznapi történetet Mózessy Gergely.

Érdekességként az igazgató még hozzátette: „A fenntartó püspök megköszönte az eljárást, s a futár május 31-én hozta egy, a nevére címzett csomagban a kötetet. Az egész történetet elindító aukciósház képviselője időközben két hétig elérhetetlennek bizonyult. Ám ezalatt egyeztetett a kötetet eladásra kínáló ismeretlennel, s ennek eredményeként arról értesítette a könyvtárat, hogy már nem csak egy, hanem három innen származó ősnyomtatványt tart jelen pillanatban íróasztalfiókjában. De hogyan tovább? – szólt a lakonikus kérdés. A cég egyik törzsvásárlója szerencsére a püspökségnek is dolgozik, s készült az aukciósházhoz. Egy pünkösdvasárnap délutánján kézhez vett meghatalmazással, amely a kötetetek pontos, levelezésben korábban nem közölt adatait is tartalmazta, június 11-én átvehette Bécsben a köteteket, majd 13-án átadta azokat a könyvtárnak.”

A kötetek tehát közel negyven év után, ingyen visszaérkeztek a könyvtárba. A Székesfehérvári Püspöki Könyvtár ősnyomtatvány-állománya a négy visszaszerzett művel 521 kötetre bővült. Ezzel ismét megilleti az egykori, „Magyarországon a negyedik legnagyobb, a vidék városait tekintve pedig a legnagyobb ilyen jellegű állomány státusza is” – zárta beszédét Mózessy Gergely.

Forrás: Székesfehérvár.hu/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Bechtold Panna, Varga Mátyás

Magyar Kurír