Megnyitották a szinodális folyamatot a külhoni egyházmegyékben

Külhoni – 2021. október 21., csütörtök | 17:20

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmise keretében október 10-én nyitotta meg a 2023-as püspöki szinódushoz vezető folyamatot. Világszerte ugyanezt teszik a főpásztorok saját egyházmegyéjükben.

Gyulafehérvári Főegyházmegye

A gyulafehérvári székesegyházban október 17-én bemutatott szentmisén Kovács Gergely érsek idézte Ferenc pápa irányt mutató gondolatait: „Szinódust tartani azt jelenti, hogy azonos úton járunk, együtt járunk. Nézzünk Jézusra, aki az úton először találkozik a gazdag emberrel, azután meghallgatja a kérdéseit, végül pedig segít neki eldönteni, mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet.”

A jövő év márciusáig tartó főegyházmegyei szakaszban mi is pontosan ezt szeretnénk tenni: találkozni, meghallgatni és helyesen dönteni – fogalmazott a gyulafehérvári főpásztor. – Ehhez kérjük a Szentlélek segítségét, aki arra vezet bennünket, amerre Isten akarja, és nem arra, amerre személyes elképzeléseink és ízlésünk vezetne bennünket.

Kovács Gergely a szinódusi utat a szinódusi logó értelmezésével tette közérthetővé. A képen egy terebélyes fa látható, ágai elérik az eget, formája Krisztus keresztjére utal. Felette az Oltáriszentség napként ragyog. A vízszintes ágak kezek vagy szárnyak gyanánt kitárulnak, a Szentlélekre utalva. A fa-kereszt-Eucharisztia-Szentlélek tövében az Egyházat, Isten népét, az egész emberiséget tizenöt színes, mozgásban levő alak szimbolizálja. „Nincs hierarchia ezen emberek között: fiatalok, idősek, serdülők, gyermekek; férfiak, nők; világiak, szerzetesek; szülők, párok, egyedülállók; fogyatékkal élők; a püspök és a szerzetesnővér is közöttük megy, nem előttük. Mozgásban vannak, mert az Egyház, Isten vándorló népe sosem statikus: mozgásban van. Mindezen képi elemek alatt ott áll a téma megnevezése: Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés.

Maga a szinódusi folyamat három részre tagolódik, ismertette a főpásztor: az első szakasz a megnyitástól 2022 márciusáig tart. Az egyházmegyei szakaszban kell megszólítani és meghallgatni mindenkit az egyházmegyében, annak végén az összefoglalót eljuttatni Rómába. Majd 2022 áprilisától a szinódus titkársága feldolgozza az egyházmegyékből beérkező tapasztalatokat és összefoglalásokat, ezek alapján megalkotják az első ideiglenes munkaanyagot. Ezt követően, 2022 októbere és 2023 márciusa között földrészenként, a püspöki konferenciák szintjén folytatódik a folyamat, s ennek eredménye a második munkadokumentum, amelyet 2023 októberében Rómában a tényleges püspöki szinóduson vitatnak meg.

Az a cél, hogy főegyházmegyénk lehető legtöbb katolikusát megszólítsuk: papokat és szerzeteseket, rendszeresen templomba járókat és vallásukat ritkán vagy egyáltalán nem gyakorló híveket, házasokat és egyedülállókat, fiatalokat és öregeket, a különböző társadalmi, politikai, gazdasági helyzetben élőket. Mindenkit meghívunk, hogy aktívan vegyen részt az Egyház szinodalitásában, ahol egymással találkozunk, egymást meghallgatjuk és együtt járunk – fogalmazott Kovács Gergely.

A szinodális út gyulafehérvári főegyházmegyei szakaszának felelős koordinátorává Csont Ede tusnádi plébánost nevezte ki a főpásztor, az egyházmegyei szakasszal kapcsolatos tudnivalókat, tennivalókat a későbbiekben körlevélben közlik majd.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

*

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A püspöki szinódus 16. közgyűlésének egyházmegyei szakaszát október 17-én szentmise keretében nyitotta meg Böcskei László nagyváradi megyéspüspök. A napi evangélium kapcsán a főpásztor hangsúlyozta, hogy a szinódusi folyamatban nagyon fontos, hogy megmaradjunk Jézus közelében, aki párbeszédre és meghallgatásra hív bennünket ezen az úton.

A szentmisén részt vettek az egyházmegye papjai, szerzetesei, a plébániák küldöttei, illetve a szinódusi kapcsolattartó csapat tagjai, akiket a főpásztor a szentmise végén bemutatott a jelenlévők számára.

Október 19-én a püspök közvetlen munkatársait is tájékoztatta a világegyház kiemelkedő eseményéről. A főpásztor rámutatott, hogy a püspökség munkatársainak kiemelt szerepe van, hiszen az egyházmegye szívében élnek és dolgoznak: nekik kell példát adniuk a közösség építésére, a részvétel és a küldetés vállalására, a meghallgatás és a párbeszéd gyakorlására.

Böcskei László bemutatta a szinódusi kapcsolattartó csapat tagjait, akik Kovács F. Zsolt irodaigazgató koordinálásával igyekeznek minél több hívőt bevonni a szinódus munkálataiba, követve Isten stílusát, mely a közelség, az együttérzés és a gyengédség.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

*

Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

A munkácsi székesegyházban Majnek Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét a szinodális folyamat egyházmegyei szakaszának megnyitása alkalmából október 17-én. Éppen ezen a hétvégén tartotta éves lelkigyakorlatát az Egyházmegyei Pasztorális Tanács, így annak tagjai az egyházmegye egész hívő közösségét képviselték a szentmisén.

A Szentatya be szeretné vonni a szinódusi folyamatba Isten egész népét. Erről beszélt Majnek Antal: „Fontos, hogy a szívünkben a legfőbb helyen legyen Isten szava. A Szentatya azt kéri, hogy az elkövetkező két évben nagyon kérjük a Szentlélek vezetését ennek a maga nemében első, az egész világra kiterjedő szinódusnak a folyamatára. Végül pedig bízzuk azt Isten után Szűz Máriára, aki az apostolok királynője, hogy ő járjon közben értünk, az egész világ katolikusaiért, hogy a Szentlélek sugallata mutatkozzon majd meg a szinódus végén. A Szentatya igyekszik minden népet meghallgatni, hogy mindenkinek eljusson hozzá a véleménye azokról a kérdésekről, amelyeket feltesz számunkra.”

A prédikáció után ígéretet tettek az Egyházmegyei Pasztorális Tanács tagjai, akik a szentmise után egy évre szóló kinevezésüket is átvehették a megyéspüspöktől.

A teljes tudósítás és a szentmisén készült videók ITT találhatók.

*

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

A szinodális folyamat elindulása alkalmából Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök október 17-én üzenetet tett közzé.

„Azt hiszem, mindenki előtt ismerős Ferenc pápának az a törekvése, hogy nyisson a hívek felé, és így egyre jobban bevonja az Egyház minden tagját az Egyház életének alakításába. Ezt ő úgy szokta mondani, hogy az Egyháznak és a pásztorainak »nyájszaguk« legyen, vagyis a pásztorok a nyáj között forgolódva szolgáljanak, a nyájban éljenek. Ennek a törekvésének egy újabb megnyilvánulása Szentatyánk egy hete indított kezdeményezése, amihez mindnyájunkat aktív részvételre hív.”

Az üzenet teljes terjedelmében ITT olvasható.

*

Temesvári Római Katolikus Főegyházmegye

Pál József Csaba temesvári megyéspüspök október 17-én a szinodális folyamat egyházmegyei szakaszának megnyitása alkalmából a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban celebrált szentmisét. Magyar, román, német és olasz nyelven köszöntötte a temesvári egyházmegye több eseperességéből érkezett híveket, valamint a helyi olasz közösség jelen lévő tagjait.

Szentbeszédében kitért a szinodális folyamat előkészítő dokumentumában és vademecumában foglalt útmutatásokra, javaslatokra, majd Ferenc pápát idézte, aki a szinódusi folyamat három kulcsszavát így jelölte meg: szeretetközösség, részvétel és küldetés.

Az Egyház stílusa, „modus vivendi”-je kell hogy legyen minden területen az együtt haladás. A megbeszéléseknek a szeretet és az imádság légkörében kell folyniuk. Ebből világosan látszik, hogy nemcsak a végeredmény fontos, hanem maga az út is, amelyen együtt járunk, hiszen ezen az úton együtt tanuljuk meg, hogyan építsünk szeretetközösséget – mondta a temesvári főpásztor.

A liturgia végén Pál József Csaba a szinodális út egyházmegyei szakaszának gyakorlatáról is tájékoztatta a jelenlévőket, kiemelve, hogy a szervezés feladata elsősorban az esperesekre, valamint a különböző pasztorációs területek, egyesületek és lelkiségi mozgalmak felelőseire, képviselőire hárul. Azt javasolta, a hívek a plébániákon lehetőleg alkossanak kis csoportokat, hogy a vademecum által javasolt tíz téma kérdései minél több hívőhöz eljussanak. Végül minden plébánia készít egy maximum ötoldalas beszámolót, amelyet február 15-ig elektronikus formában a püspökség titkárságára kell eljuttatni. Ugyanezt teszik a lelkiségi mozgalmak, egyesületek és a különféle rétegpasztorációk csoportjai is.

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Romkat.roNagyváradi Római Katolikus EgyházmegyeMunkácsi Római Katolikus EgyházmegyeSzatmári Római Katolikus Egyházmegye; Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria