Menjetek küldetéssel! – A Világmisszió Országos Ünnepe a rendkívüli missziós hónapban

Megszentelt élet – 2019. október 15., kedd | 12:58

Az Isteni Ige Társasága, vagyis a verbita rend és a Pápai Missziós Művek október 12-én immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg – készületként a missziós vasárnapra – a Világmisszió Országos Ünnepét. A programot a Názáret Missziósház, a verbiták budapesti rendháza udvarán tartották.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve a szervezők 2017-ben hároméves előadás-sorozatot indítottak el a missziós ünnepeken. Az idei program vezérgondolata ez volt: Eucharisztia: Menjetek küldetéssel!

Tete Remis SVD, az Isteni Ige Társasága magyarországi tartományfőnöke, Madassery Benvin Sebastian SVD, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója, valamint Michael August Blume SVD apostoli nuncius köszöntője után a verbiták általános elöljárója, Paulus Budi Kleden SVD tartott előadást.

A generális a missziós ünnep kapcsán először három témát fejtett ki. Az első: Az Oltáriszentség mint az Úr jelenlétének szentsége szívünkben. „Az Eucharisztia ösztönöz és emlékeztet bennünket, hogy a misszió elsősorban a jelenlétre vonatkozik. Jelen kell lennünk embertársaink életében, meg kell hallgatnunk őket, és meg kell osztanunk velük az élet örömeit és kihívásait. Küldetés nincs jelenlét nélkül” – emelte ki a generális.

A második téma: Az Eucharisztia méltóságunk és szolidaritásunk szentsége. „Az Úr tiszteletben tart és szeret minket, épp ezért törődik velünk. Ez az emberi méltóságunk alapja. Az Eucharisztia emlékeztet bennünket, hogy mindannyian egyforma méltósággal bírunk és az Úr népéhez tartozunk. Az Eucharisztiában az Úr összeköt minket, egyesítve a különféle háttérrel rendelkezőket, és elküld minket az emberekhez, a teremtett világ megőrzésére, a béke, a megbékélés hírnökeiként. A misszió célja minden egyes otthon méltóságának tiszteletben tartása.”

A harmadik téma ez volt: Az Eucharisztia mint az átalakulás szentsége. „Az Eucharisztiában ünnepeljük és megtapasztaljuk az Úr átformáló erejét, aki missziós tanítványokká alakít minket. Emellett Isten igéjének figyelmes hallgatása is átformál minket – fogalmazott Paulus Budi Kleden. – A misszionárius maga is megtér és térítő tanítvánnyá lesz. Megtapasztalja, hogy átalakul az Isten igéjének hallgatása, a szentségek kiszolgáltatása, valamint az emberekkel való találkozás során, akikkel és akikért tevékenykedik. Így tér meg egy önző ember, aki aztán nagylelkűvé és irgalmassá formálódik.”

Paulus Budi Kleden rámutatott, az Eucharisztia ezen értelmezése összhangban áll a verbita rend általános tevékenységének jelmondatával: Hű az Igéhez, egy az emberekkel. „Az isteni Igéhez hűségesnek lenni elsősorban az Ige szeretetét jelenti. Szeretni valakit annyit tesz, hogy helyet és időt adunk neki szívünkben, kiüresítve azt és teljesen átadva magunkat a szeretett személynek. Az Ige szeretete tehát nem más, mint ráhagyatkozni, hogy vezesse életünket és mutassa az utat, hogy kivé váljunk és mit cselekedjünk. Magunkévá téve Isten első választását előnyben részesítjük a szegényeket, a társadalom peremére sodródottakat, a reményvesztetteket, a rabokat, a betegeket, az elnyomottakat – mondta az Isteni Ige Társasága általános elöljárója, majd hozzátette: Misszionáriusként nem vagyunk egyedül. Minden megkereszteltnek küldetése van, hogy misszionáriussá váljék.”

Paulus Budi Kleden előadásában szólt az Isteni Ige Társasága egyik fontos sajátosságáról: a rend mindenhol nemzetközi közösségként van jelen. „A verbita misszionáriusok számára az inkulturáció Jézus követésének következménye. Minden misszionárius feladata, hogy megtanulja és tiszteletben tartsa az emberek kultúráját. Az emberekkel való kapcsolat ugyanakkor emlékeztet bennünket annak fontosságára, hogy mi más kulturális, etnikai és nyelvi háttérrel rendelkező emberek vagyunk. Interkulturális életünk és küldetésünk napjainkban arról tanúskodik, hogy növekvő tendenciát mutat a nemzetek körében az elzárkózás és az elválasztás falainak építése. A megtérésre való hívás olyan időkben érkezik, amikor széles körben elterjedt az idegenek és a külföldiek felé a közömbösség és kirekesztés kultúrája. Szent Arnold Janssen és az alapító nemzedék szellemi öröksége, a nyitottság és alázat ösztönöz minket arra, hogy más kultúrák és nemzetek embereitől tanuljunk, és mi is gazdagítsuk őket saját kultúránkkal és hagyományainkkal.”

Paulus Budi Kleden végül felhívta a figyelmet arra, hogy Ferenc pápa kezdeményezésére rendkívüli missziós hónapot ünneplünk, emlékezve XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű apostoli levelére. „Ennek a levélnek köszönhetően sokan vagyunk jelen itt nem európai misszionáriusként, megosztva, együtt továbbhordozva a küldetés felelősségét. Most, száz évvel később, az apostoli levél új ötletek és kezdeményezések forrása lesz az Európában élő emberek misszionáriusi hivatásához. Ez csak akkor lehetséges, ha mindannyian, korunk keresztényei és minden környezetünkben élő hívő, jobban ragaszkodik és hűségesebb lesz Isten Igéjéhez, és azonosulni tud a mai kor emberével, figyelve az idők jeleit.”

Paulus Budi Kleden SVD teljes beszéde elolvasható ITT.

A Világmisszió Országos Ünnepén műsort adott a verbiták által vezetett két plébánia közössége, a körömi, valamint a vasvári hívek. A délutáni szentmise főcelebránsa Fábry Kornél, a NEK Általános Titkárságának főtitkára volt.

Az ünnepről további képek ITT láthatók.

Forrás: Isteni Ige Társasága

Fotó: Peidl Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria