A kegytemplom felől érkező papság és asszisztencia körében jelen voltak a pócsi szolgálattevők, Mosolygó Péter kegyhelyigazgató, a környékbeli papok és a bazilita szerzetesek, akik a Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspökkel együtt végezték.
Keresztény testvéreivel együtt imádkozott Barsi Balázs OFM is, aki háromnapos pünkösdi Szentlélek-váró lelkigyakorlatot tartott Máriapócson.
Az ünnepséget és az azt követő közösségi programot a bazilita szerzetesek szervezték, ezért a szertartás végén a csaknem négy éve Máriapócson élő Belekanych Andriy Jaroslav OSBM, Andrej atya köszöntötte a főpásztort és Adaus V. Illés OSBM atyát, valamint minden megjelent zarándokot, hívőt.
Homíliájában Szocska Ábel püspök a mennybemenetel ünnepe kapcsán úgy fogalmazott: ahogyan egy édesanya elengedi gyermeke kezét, mert hisz abban, hogy a gyermek már képes megtenni az első lépéseket,
ahogyan a család a háttérbe lép, hogy szerette önállósodni tudjon, úgy engedte el kezünket az Úr: elment, de nem hagyott minket magunkra, a mennybe emelkedett, de továbbra is gondja van ránk
– hangsúlyozta a hierarcha.
A búcsúi szertartás körmenettel folytatódott a szabadban.
Szocska A. Ábel püspök miroválást végzett: olajkenettel áldott meg mindenkit.
A bazilita szerzetesek terített asztallal várták a fatemplom búcsúünnepén megjelenteket a monostor refektóriumában.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria