Michael Hesemann: A názáreti Mária

2012. május 30. szerda 09:42

A német történész könyvében ezúttal Jézus Krisztus anyja, az Istenszülő Szűz Mária életútját követi nyomon, a modern régészeti kutatások alapján.

Michael Hesemann nagy sikerű ismeretterjesztő könyvek szerzője. Legutóbbi monográfiájáról, Az első pápa című kötetéről 2012. január 7-i számunkban részletesen írtunk.

A názáreti Mária című könyvében Hesemann a négy evangélium mellett fő forrásként Jakab Ősevangéliumára támaszkodik. Jakab Jézus közeli rokona – unoka- vagy mostohatestvére – volt; nem azonos János evangélista fivérével. A szerző azokat az eseményeket írja le, amelyek megelőzték a megtestesülést, az evangéliumokban leírtakat. Jakab Ősevangéliumának köszönhetjük a részletes beszámolót Mária születéséről. Eszerint atyja, Joakim gazdag állatkereskedő volt, Dávid nemzetségéből, míg anyja, Anna Szefforiszból, a Názáret közelében fekvő nagyvárosból származott, Áron házából. Anna valószínűleg testvére volt Erzsébetnek, Zakariás pap feleségének, akit Mária meglátogatott, miután Gábriel arkangyal megjelent előtte és közölte vele, hogy kegyelmet talált Istennél, méhében fogan és megszüli Jézust, a Magasságbeli Fiát, akinek uralkodása mindörökké fog tartani (Lk 1,26–45). Mivel Mária kései gyermek volt, szülei fogadalmat tettek, s hároméves korában át is adták a templomnak, „azon szüzek közösségébe…, akik nappal és éjszaka Isten dicséretével foglalatoskodtak.” Hesemann kutatásai szerint Máriát 12 éves korában jegyezték el a nála sokkal idősebb Józseffel, az ekkor már özvegyember építőmesterrel, áccsal, akinek gyermekei voltak, és valószínűleg „esszénus” tisztasági fogadalmat tett. Mivel szülei már nem éltek, Máriát nagybátyja, Zakariás bízta Józsefre. A kötet szerzőjének feltételezése szerint Mária is tisztasági fogadalmat tett, de lehetséges, hogy már korábban is kötődött valamilyen formában az esszénusokhoz. Szerinte Máté utalását, hogy József „igaz” volt (1,19), joggal értelmezhetjük ebbe az irányba.

Hesemann Gábriel arkangyal fent említett, Mária előtti megjelenéséről úgy véli: az ígéretnél, hogy most fog megszületni a Messiás, akire egész Izrael feszülten várakozott, jobban csodálkozott Mária azon, hogy Isten emberré válása az ő szűzi testében történik meg. „Számára mint zsidó nő számára ez volt a tulajdonképpeni, a váratlan, a hallatlan csoda, amely megkülönböztette Jézust az összes hamis messiásjelölttől.” A német történész tényként állapítja meg: az evangéliumokban számos utalás történik arra, hogy Mária végig szűz maradt, vagyis Jézus születése után sem „ismert férfit.” Például a templomi zarándoklaton (Lk 2,41–50) csak Mária, József és a tizenkét éves Jézus vett részt, Jézus testvéreiről nincs szó. Márpedig az anyákra nézve ez a zarándoklat nem volt kötelező, hiszen legalább kéthetes távolléttel járt, amit kiskorú gyermekek esetében nem kockáztattak meg. A kánai menyegzőre (Jn 2,1–11) is csak Máriát és Fiát, Jézust hívták meg, aki tanítványaival érkezett, más családtagokról nincsen szó. A többször szóba került „fivérek és nővérek” kifejezés unokatestvéreket és unokahúgokat jelent, az evangélisták apjuk és anyjuk nevét is megadják. Az pedig, hogy a keresztfán Jézus anyját Jánosra, Máriát pedig tanítványára bízza (Jn 19,25–27), ugyancsak egyértelmű bizonyíték Mária mindvégig szűzi állapota mellett, hiszen ha lett volna más gyermeke is Jézus mellett, Krisztus az ő gondjaira bízta volna, nem pedig kedvenc tanítványáéra. Hesemann szerint könnyen cáfolható az a vád, hogy az evangéliumok a görög és elő-ázsiai mitológiákat követték, melyekben hemzsegtek a félistenek és istenfiak. A mondákban ugyanis csak nemzési aktusról van szó, „egy istenség emberi vagy állati alakot ölt, hogy egy nővel hálhasson, aki esetleg ezen éjszaka előtt szűz volt, de soha nem szűz utána. Ezzel szemben a Szentlélek által történő életfakasztás páratlan az emberiség egész történetében és mitológiájában.” Mária szűz maradt Krisztus születése után is, „Mindig Szűz”-ként vonult be a történelembe” – állítja Michael Hesemann.

Mária tanultságát illetően a könyv szerzője úgy véli: ha Mária valóban elénekelte „minden idők legszebb prófétai imádságát” a Magnificatot (Lk 1,46–55), ha ezt a himnuszt ő maga fogalmazta, akkor Máriát nem csak a Szentlélek sugalmazta, hanem magas teológiai műveltséggel is rendelkezett. Hesemann egyáltalán nem zárja ezt ki, mert bár a zsidóságban a lányok nem jártak a zsinagóga iskoláiba, és normális körülmények között sem írni, sem olvasni nem tudtak, de az a környezet, amelyben Mária felnőtt, „a templom, rokonsága, az ároni papi törzzsel, és bölcs nagybátyja, Zakariás, talán kivételt tett vele.”

Részletesen foglalkozik Hesemann azzal a drámai evangéliumi jelenettel, amikor Jézust a názáretiek meg akarták kövezni (Lk 4,20). Megállapítja: Jézus szavai – „A prófétáknak csak hazájában, rokonai körében, és a saját családjában nincs becsülete” (Mk 6,4) – egyértelműek, a saját családjára is vonatkoznak, a kiengesztelődés csak a kereszt alatt történt meg Jézus tanítványai és családja között. Máriát illetően pedig a názáreti hagyomány úgy tudja, hogy „a vérszomjas tömeg után futott mindaddig, amíg egy sziklán sírva össze nem esett.” Ezen a helyen ma is áll egy Mária félelme-kápolna. Hesemann rámutat: ha a helyi hagyomány igaz, Máriának már akkor sejtenie kellett, hogy mi lesz a dolgok vége, hiszen Kafarnaumban is újra meg újra látta az ellenségeskedést szeretett Fia körül. A helyzetet csak nehezítette számára, hogy Fiának titkát egyedül ő ismerte. „Még nagyobb volt a szenvedése azon a napon, amikor a templomi arisztokrácia képviselőitől fölheccelt és lefizetett jeruzsálemi csőcselék összegyűlt Pilátus pretoriumában, és nem kevesebbet követelt, mint Isten halálát… Mária ebben a percben az összeesés határán volt, úgy érezte, hogy a tömeg ordítása, mint éles kard hatol egyre mélyebben a szívébe. Az agg Simeon próféciája beteljesedett.” Ám Hesemann úgy véli, valahol a távolban még mindig visszhangzott az angyal szava: „Ne félj, Mária!” Jézus anyjának hatalmas lelkierejét bizonyítja, hogy bár összetörve a fájdalomtól, ott állt a kereszt alatt, miközben a megrettent tanítványok mind szétfutottak, az egyetlen János kivételével. A kötet szerzője szerint nem csupán gyakorlati megfontolások késztették Jézust arra, hogy utolsó órájában anyját a legfiatalabb tanítványára bízza, „A Tizenkettő egyikeként János a fiatal, az Újszövetség vérével megpecsételt Egyházat is képviselte. Az Egyházat bízta Jézus Máriára, az Egyház pedig a Megváltó parancsára magába fogadta Máriát. Azóta az Egyház és az Istenanya elválaszthatatlanul összetartozik: Mária az Egyház anyja.”

Michael Hesemann számításai szerint Mária Kr.u. 42-ben szenderült el, kb. 61 éves korában. Mint írja: „Mária szeretetből hozta Istent a világba, mert korábban Isten szeretete fogant meg benne. E szeretetben megmaradt egészen a halálig, ezért nevezhető az ő halála is ’elszenderedésnek’, mert a szeretet nem halhat meg. Krisztus, aki a Szeretet, magához emeli a magasba mindazokat, akik egészen a szeretetben élnek… A testestül-lelkestül mennybevételt, mely Máriának már része lett, az ő Fia nekünk is ígéri. Magához emelte őt, ahogyan egykor majd minket is magához fog emelni. Addig pedig a Szűzanya Pártfogónk, Szószólónk a könnyek e sötét völgyében, Reményünk és Világosságunk.” Könyvének végén a szerző közli a legrégebbi, valószínűleg a Kr.u. II-III. században született Mária-imádságot:

Irgalmasságod alá
menekülünk, Istenszülő.
Sírásunkat ne vesd meg a bajban
Hanem ments meg
minket a veszedelemben
te egyedül Tiszta
egyedül Áldott.

Michael Hesemann vallja: ez a Máriához intézett legrégebbi ima „Bizonyítja azt a mélységes bizalmat, amellyel a keresztények minden időben a közbenjáró Istenanyához fordultak. Ez a hit volt az, mely a bajok és üldözések idején megtartotta őket, amelyben sok meghallgatott imádság újra meg újra megerősítette őket. Mert bizonyosak voltak abban, hogy Mária soha nem hagyja magukra őket. Mindig Anyánk volt, és örökké az lesz” (Szent István Társulat, 2012).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-hol-nincs-elso-es-nincs-utolso-vendeg
„Hol nincs első és nincs utolsó vendég”

Évközi 25. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 10,28–33)

16:00
segito-es-arto-felelmeinkrol-szabadegyetemi-eloadas-sapientia-foiskolan2
Segítő és ártó félelmeinkről – Szabadegyetemi előadás a Sapientia Főiskolán

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének (CSI) őszi szabadegyetemi előadását „Segítő és ártó félelmeink” címmel szeptember 21-én tartották meg az intézet vezető munkatársai: Papp Miklós, Somogyiné Petik Krisztina és Elekes Szende.

2017. szeptember 22. péntek