Ministránsavatás a Városmajorban, és ami mögötte van

Idén tizenhárom ministránst, hat akolitust, öt turifert, két krucifert és három ceremonárt avattak volna fel, valamint öt újoncot fogadtak volna be a tervek szerint. Ebből néhányan sajnos a jelenlegi vírushelyzet miatt kimaradtak, de december 27-én, Szent Család ünnepén őket is felavatják.

Mivel jómagam is a plébánia ministránscsapatához tartozom, ministránsvezető is vagyok, belelátok a közösség működésébe. A Városmajorban több évtizede nagy létszámú ministránscsapat működik, és még a rendszerváltás előtt alakultak ki a különböző fokozatok, amelyek megszabják, hogy egy-egy ministráns milyen feladatokat végezhet.

A legkisebbek a befogadottak. Ők azok, akik még nem érték el a tízéves életkort, vagy még csak nemrég csatlakoztak a csapathoz. Az ő feladatuk a szentmisén lehet borvizezés, kendőzés, csengetés vagy tálcázás.

A következő lépcsőfok a ministráns. A ministránsok már régebb óta a csapat tagjai, és általában tíz-tizenkét éves kor közöttiek. Az ő feladatuk ugyanaz lehet, mint a befogadottaknak, kiegészülve a perselyezéssel és az olvasással.

Utánuk jönnek az akolitusok, akik már vihetnek gyertyát a szentmisén. Ők 12–14 év közöttiek.

A következő lépcsőfok a turifer, ők azok, akik füstölhetnek a szentmiséken, általában 14–16 éves kor között vannak.

Utánuk jönnek a kruciferek, akik már a körmeneti keresztet is vihetik. Kruciferré a 16. év betöltése után avathatnak valakit.

Az utolsó szint a ceremonár, ők azok, aki egy-egy szentmise előtt kioszthatják a többieknek a feladatokat, a szertartásokon általában ők állnak a pap mellett, tartják vagy lapozzák a misekönyvet. Nekik pontosan ismerniük kell a szentmise felépítését és a liturgikus könyveket, amiket használunk, hiszen a többiek rájuk támaszkodnak, hozzájuk fordulhatnak, ha kérdésük van, vagy problémába ütköznek.

Fontos még megemlíteni, hogy attól még, hogy valakit felavatnak valamivé, a korábbi feladatait is végeznie kell. Ez azt jelenti, hogy például egy turifer később is tarthat gyertyát, vagy csengethet. Felfelé sem vagyunk annyira szigorúak, gyakran előfordul például, hogy egy olyan ministránst tart gyertyát, aki még nincs felavatva akolitussá. Ettől függetlenül azért próbáljuk tartani magunkat a különböző szintekhez.

Mielőtt valakit felavatnának, el kell sajátítania egy tananyagot, és vizsgát kell belőle tennie. Ebben a ministránsvezetők segítenek, és sosem az a cél, hogy valaki megbukjon, sokkal inkább az, hogy megfelelően el tudja látni a rá osztott feladatokat.

Kívülről talán feleslegesnek tűnik ez a lépcsőzetes felépítés, de úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem az, nagyon elősegíti, hogy a csapat egyben maradjon. „Számomra ez a hagyományok továbbélését jelenti, ahogy az Egyház hagyományai is kétezer éves múltra tekintenek vissza. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos dolgokban nem lehet változtatni. Például a felkészítés is másként ment a 90-es években, mint most. Kialakult egyfajta vezetői réteg, akik együtt végzik a ministránsokkal való foglalkozást, a felkészítést. Ennek ellenére, mint az Egyházban is, van egy legfőbb vezető is, aki épp most én vagyok, de ez számomra szolgálat és nem dicsekvés azzal, hogy én valaki vagyok a ministránscsapat élén” – mondta Niederkirchner Zsolt, a csapat főministránsa. Ezt kiegészíteném még azzal, hogy a ministránsoknak folyamatosan van miért küzdeniük, hiszen mindig áll előttük egy következő lépcső, egészen addig, amíg ceremonárok nem lesznek. Közben folyamatosan tanulhatnak, és sikerélményben lehet részük, amikor egy vizsgát sikeresen teljesítenek, és a káplán felavatja őket.

Bár a koronavírus egy kicsit közbeszólt, örülünk, hogy meg tudtuk tartani az avatást a szokásos időpontban, és továbbra is felkészülten szolgálhatunk, miközben mi is jól érezzük magunkat.

Forrás: Kovács Barna ministránsvezető/Városmajori Jézus Szíve Plébánia

Fotó: Városmajori Jézus Szíve Plébánia

Magyar Kurír