Mit kérsz az Egyháztól? – Nagyböjti lelkigyakorlat Udvardy György érsekkel (1. rész)

A szentmise elején Takáts István általános érseki helynök, plébános köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva: a nagyböjt meghívás arra, hogy életünk megújuljon, hogy örömtelibb emberekké és a remény embereivé váljunk. Kiemelte a szentgyónás lehetőségét is, amely különösen a nagyböjt elején segít „letenni a terheket”, hogy tiszta szívvel tudjuk befogadni Isten kegyelmeit.

Udvardy György köszöntőjében arra emlékeztetett: Isten meg akar újítani bennünket, könyörülni akar rajtunk. Isten időt ad, hogy felismerjük gyengeségeinket, és örömmel készüljünk húsvét szent titkának megünneplésére.

A nagyböjt nem váratlanul ér bennünket – már előre vágyakozhattunk arra, hogy jobban figyeljünk Istennel való kapcsolatunkra, rendezzük életünket és kapcsolatainkat.

Ebben azonban egyedül Isten kegyelmére támaszkodhatunk.

Lelkigyakorlatos prédikációjában az érsek az idei nagyböjt vezérgondolatát mutatta be: a felnőtt megtérő ember útját szeretné végigkísérni, mégpedig úgy, hogy ez mindannyiunk személyes útja is. Az Egyház nagyböjti vasárnapjain a keresztény beavatás állomásait tárják elénk: a kísértés, az élet forrásának felismerése, a döntés, a Krisztus melletti elköteleződés és az üdvösség reménye. Ez azonban nem pusztán a keresztelendők útja – hanem mindannyiunké.

„Én is megtérek. Engem is megszólít az Egyház: hagyd el bűneidet, és rugaszkodj az istenes gondolatok után” – emelte ki a szónok.

A főpásztor külön hangsúlyozta: a legtöbben gyermekkorunkban részesültünk a keresztség szentségében. Ez felmérhetetlen ajándék. Olyan kincs, amelyet gyakran természetesnek veszünk: otthon vagyunk az Egyházban, bátran lépünk be a templomba, ismerjük a hit nyelvét. Ugyanakkor milyen frissességgel éli meg hitét az, aki felnőttként kopogtat az Egyház ajtaján!

A megtérés útja mindig tanúságtétellel kezdődik: valaki – egy szülő, házastárs, barát vagy közösség – örömmel éli meg hitét, és ez vonzóvá válik.

A kereső ember kérdése így szól: „Lehetek én is ilyen? Tartozhatok ehhez a közösséghez?” És amikor az Egyház ajtaja megnyílik, a kérdés így hangzik: „Mit kérsz az Egyháztól?”

„Hitet kérek.” „Mit remélsz a hittől?” „Üdvösséget.” Ez a két szó – hit és üdvösség – a nagyböjt mély üzenete.

Az érsek arra is figyelmeztetett: a hit képes fejlődni, de képes elgyengülni is. Ha nem tápláljuk imával, Isten igéjének olvasásával, a szentségekkel, akkor más erők kezdik irányítani életünket.

Ferenc pápa gondolatára utalva hangsúlyozta: nem a programok osztják be időnket, hanem a hitünk. Ami valóban fontos, az az üdvösséget szolgálja.

A nagyböjt ezért különleges időszak: segít hálát adni a hit ajándékáért, és újra tudatosítani, hogy az üdvösség útja nem pusztán egyéni vállalkozás, hanem az Egyház közösségi útja.

Az üdvösség reménye azt jelenti: nem veszítjük el a reményt, nem félünk a haláltól, hisszük, hogy Isten irgalma újra és újra felemel – tette hozzá.

A hamvazószerdai evangélium az imára, a böjtre és az alamizsna gyakorlására hív. Ezek nem külső látványosságok, hanem a szív szabadságának útjai. A böjt nem öncélú lemondás, hanem annak gyakorlása, hogy Krisztustól várjuk szabadságunkat. Udvardy György arra buzdított, hogy a következő hetekben vizsgáljuk meg:

az üdvösség szabályai szerint élünk-e, mit keresünk, amikor belépünk a templomba, hogyan tápláljuk a hitünket?

A szentbeszéd után került sor a hamvazás szertartására, amikor a pap a hívek homlokára hamuval keresztet rajzolva ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból lettél és porrá leszel.” Ez a gesztus egyszerre figyelmeztet földi mulandóságunkra és hív a megtérésre, hogy életünket az örök értékek szerint rendezzük.

A szentmise végén az érsek így búcsúzott: „Imádkozzunk egymásért! Ne engedjük, hogy bárki kedvét veszítse vagy a szomorúság eluralkodjon rajta, mert meghívásunk az üdvösségre szól, meghívásunk a húsvéti reményre szól.

A nagyböjt nem a szomorúság ideje, hanem a remény felszítása.

Olyan idő, amikor szívünket megnyitva készülünk arra, hogy húsvétkor méltó módon ünnepelhessük Krisztus feltámadásának örömét.”

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír