Munkába állást segítő programot szerveztek hátrányos helyzetű fiataloknak a Szatmári Egyházmegyében

Külhoni – 2018. október 12., péntek | 11:37

A The Future is Ours 3 (A jövő a mienk 3) projekt keretében a szatmári egyházmegyei karitász szakemberei hátrányos helyzetű fiataloknak nyújtottak segítséget a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. Százharmincegy fiatal vett részt a tréningeken.

Az iskolapadból kikerülő fiataloknak nem könnyű munkát találniuk, s ha sikerül is, akkor sem maradnak meg hosszabb ideig munkahelyükön. Hátrányos helyzetű fiatalok számára – akiknek gyakran az írás-olvasás és a számolás is gondot jelent, s elvárásaik nem igazodnak képességeikhez és a munkaerőpiaci helyzethez – még nehezebb a munkába állás.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitászszervezetének 2017 szeptembere és 2018 szeptembere között megvalósult The Future is Ours 3 (A jövő a mienk 3) elnevezésű projektje több mint száz 17 és 25 év közötti Szatmár megyei fiatalnak kívánt segítséget nyújtani a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. A projektet a bécsi székhelyű ERSTE Alapítvány finanszírozta. Az ERSTE Alapítvány a Roma Partnerség program keretében biztosította a támogatást, a SIMPACT nemzetközi nonprofit tanácsadó és fejlesztő szervezet közreműködésével.

Az egyéves projekt tréningjein százharmincegy fiatal vett részt; szakemberek készítették fel őket a munkavállalásra. Megismerkedtek a munkaadók által támasztott követelményekkel, elsajátították az önéletrajz és a szándéknyilatkozat összeállításának módját; megtanulták, hogyan jelenjenek meg egy állásinterjún. A képzés iránt érdeklődők többsége vidéki volt: erdődi, túrterebesi, szatmárudvari, de voltak közöttük Szatmárnémetiben élő, munkát kereső fiatalok is.

A karitászmunkatársak abban is segítették a fiatalokat, hogy megtalálják az igényeiknek, képzettségüknek megfelelő állást. A résztvevők közül hatvanan helyezkedtek el: negyvenöten jelenleg is dolgoznak, tizenöten hosszabb ideig dolgoztak az elmúlt fél évben. Kiderült, hogy az alacsony végzettségű, sok esetben a szakmai tapasztalatot is nélkülöző, de dolgozni vágyó fiatalok változatos munkakörökben tudnak elhelyezkedni (takarító, segédmunkás, eladó, ruhaválogató, pultos, kőműves, pizzasütő, recepciós, anyagmozgató, szerelő vagy cukrászsegéd).

A munkát talált fiataloknak a munkában való megmaradását önsegítő csoportok rendszeres találkozója révén támogatta az egyházmegyei karitászszervezet.

Sălăjan-Kinczel Brigitta pszichológus mindegyik projektbe bekapcsolódott. Elmondta, az első projekt készségfejlesztő tevékenységekre koncentrált: keretében a hátrányos helyzetű, a Karitász erdődi Integretto központját látogató fiatalok zenélni, táncolni tanultak, illetve tanítottak kisebb diákokat; a harmadik projekt már a munkába állításra összpontosított.

Ha a résztvevők nem is fogják fel minden esetben a képzés célját, érzik, hogy foglalkoznak velük, elfogadják őket. A projektcsapat számára az elsődleges cél természetesen a munkába állítás volt, a résztvevők számára viszont az volt a legfontosabb, hogy foglalkoztak velük. Ha a munkában való elhelyezkedés a tréning során még másodlagos is sokuk számára, mindenképpen ez az első lépés ahhoz, hogy a jövőben munkába álljanak, hogy legyen bátorságuk megtenni ezt a lépést – hangsúlyozta a pszichológus.

A fiatalok gyakran nem tudják, hova forduljanak segítségért, ha munkába szeretnének állni. Nem ismerik a reális lehetőségeket. Akad olyan is, aki tudja, mit szeretne, mert sok 15-16 éves fiatal már dolgozott napszámban, például kőművesként, de azt nem tudja, mi a teendő, ha az alkalmi munkát szeretné hivatalos körülmények között végezni. A munkában való megmaradás egy másik probléma, amelyet a projekt keretében próbáltak orvosolni. A munkára való nevelés az óvodában kezdődik, de ha ez kimaradt, nagyon hasznos és szükséges a gyors segítség, amelyet a képzés biztosított – mondta el Sălăjan-Kinczel Brigitta. – Olyan perspektívát nyújtott ez a projekt, amelyet eddig nem láttak azok a hátrányosabb helyzetű fiatalok, akik részt vettek a tréningeken. Azt tapasztaltam, hogy egy új világ tárult fel számukra, látnak egy célt, egy irányt. A projekt révén elindítottunk egy folyamatot. Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című versének sorai – „hogy kitágul a világ / ha egyszer jobb időt lát” –, a mi fiataljainkra is igazak.

Forrás és fotó: Romkat.ro; Friss Újság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria