Bohács Béla liturgikus professzor emlékére rendeztek konferenciát Eperjesen

Külhoni – 2021. május 15., szombat | 13:02

Az Eperjesi Egyetem Szisztematikus Teológiai Kara az Eperjesi Liturgikus és Spirituális Központtal együttműködve május 11-én nemzetközi emlékkonferenciát szervezett, amely a vírushelyzet miatt online valósult meg.

A lengyel, ukrán és szlovák előadók mellett Ivancsó Istvánt is felkérték egy előadásra, aki a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolát képviselte.

Ivancsó István előadásának címe a következő volt: Az „Uram, irgalmazz” könyörgés jelenléte és jelentése a görögkatolikus egyház liturgikus szertartásaiban. Témájának kifejtéséhez három megalapozást adott.

Az első az volt, hogy sok évvel ezelőtt Bohács Béla barátjától kapott egy magnókazettát, amely a Szent Liturgia éneklésének a metodológiáját tartalmazza. Béla atya maga vezeti papként a gyönyörű, méltóságteljes éneklést. Amióta először meghallgatta, azóta sem ment ki a fejéből. Igaz, ma már nem gyakori, hogy magnókazettát hallgatunk, de néhányszor előfordult, hogy lejátszotta. Most pedig az ő emlékére ismét elővette, hogy meghallgassa; az „Uram, irgalmazz” ugyan a kispapoktól hangzik el a felvételen, mégis az első motivációt ez adta a jelen előadáshoz, illetve íráshoz. Ugyanis bizton reméljük, Bohács Béla atya már

a megdicsőült szentek és igazak karában, az angyalok kórusában énekli, és értünk is énekli, hogy „Uram, irgalmazz”.

A második motivációt az jelentette Ivancsó István számára, hogy amikor még nem kellett arra gondolniuk, hogy hamarosan búcsúzniunk kell Bohács Béla professzortól, az őt a 70. születésnapján köszöntő kötetbe jómaga is írt egy tanulmányt. Ez az írás a Sokirgalmú énekről (136. zsoltár) szólt – jelen előadás voltaképpen annak az írásnak a folytatása.

Végül a harmadik motivációt az adta, hogy öt esztendővel ezelőtt – a Szentatya által meghirdetett irgalmasság évében – Bohács professzor is tartott egy előadást a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Amikor a Liturgikus Tanszék nevében felkérték, örömmel és azonnal elvállalta, hogy beszél az „Uram, irgalmazz” liturgikus kifejezésről, s előadása a konferenciakötetben is megjelent.

Mindezeket előre bocsátva beszélt Ivancsó István az „Uram, irgalmazz” liturgikus kifejezés biblikus hátteréről: hogyan van jelen az Ó- és Újszövetségben. Utána azt vizsgálta, hogyan van jelen ugyanez a liturgikus szövegekben. Csak számszerűen felsorolva is imponáló a mennyiség: a Szent Liturgiában 51 alkalommal található meg. A vecsernyében további 44, a reggeli istentiszteletben 40, a négy imaórában együttesen 268, az esti zsolozsmában 61, az éjféli istentiszteletben 97, a déli istentiszteletben pedig 43 alkalommal imádkozzuk az „Uram, irgalmazz”-t. Ez összesen napi 604 ilyen fohászt jelent. De ez még nem elég: a szerkönyvet alaposan megvizsgálva 1347 előfordulását találjuk a 61 szertartásban. Az előadás természetesen nemcsak számokról szólt, a kifejezés értelmének magyarázata követte, az ekténiák végén, illetve a rájuk adott válasz alapján.

Összegzésében Ivancsó István rámutatott arra, hogy emberi életünkben tapasztalhatjuk, hogy minden pillanatban rászorulunk az Úr irgalmára. Erre az irgalomra hagyatkozva búcsúzunk elhunytjainktól is. Majd az áldozópapi temetés hetedik imáját idézte, hogy így „könyörgünk az Úrhoz” Bohács Béla üdvösségéért: „Szolgádat, Béla áldozópapot is szent templomod szolgálatába fogadtad és szent oltárod részesévé tetted: tehát méltasd őt, hogy mennyei szent oltárodnál is szolgáljon neked, és miként elfogadta az emberektől a lelki közbenjárást, úgy nyerhesse el az angyaloktól is a te jutalmad dicsőségét.”

Bohács Béla a bodrogközi Nagymihály (Mihalovce) városában született 1950-ben. Az Eperjesi Egyetem Görögkatolikus Teológia Karának liturgiaprofesszoraként 2020-ban vonult nyugdíjba. A teológiai kar egyedüli magyarul beszélő tanára volt;  amellett oktatott a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán is, ahol 2020-ban megkapta a Szent Atanáz-díjat. (Ivancsó István laudációját ITT olvashatják.)

2021. március 3-án koronavírus okozta fertőzés következtében hunyt el.

Forrás: SZAGHF/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Ivancsó István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria