Nem munkagépeket, hanem embereket nevelni – Székely Jánossal ünnepeltek tanévnyitót Celldömölkön

Hazai – 2019. szeptember 6., péntek | 17:32

Székely János szombathelyi megyéspüspök augusztus 31-én megáldotta a celldömölki Szent Benedek Katolikus Iskola Koptik Odó utcai épületének új szárnyát. A fejlesztés állami és egyházmegyei támogatással valósult meg.

A celldömölki Szent Benedek Katolikus Iskola diákjai a tanévnyitón vették birtokukba a Koptik Odó utcai iskolaépület új szárnyát. Az épületrész harmonikusan illeszkedik a 2017-ben felépült első részhez, azt kiegészíti két új tanteremmel, tornateremmel, többfunkciós pályával, szertárral, öltözőkkel, az udvaron műfüves focipályával, játszótérrel.

A fejlesztésre a bővülő gyermeklétszám miatt volt szükség, mondta el Czupor Attila igazgató. Kiemelte, hogy az elmúlt években duplájára nőtt az iskola diákjainak száma, és a régi épületben már nem volt hely ennyi gyermeknek. A Koptik Odó utcai épület korábban az első és második osztályosok birodalma volt, a két új osztályteremnek köszönhetően most már a harmadik osztályosok is itt tanulhatnak. A fejlesztés állami és egyházmegyei támogatással valósult meg.

Az átadóünnepségen mondott beszédében Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott az elmúlt 25 évben az intézményben végzett pedagógiai munkáért; rámutatott: az itt dolgozóknak volt jövőképük és ezért bátran ki mertek állni.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott beszédében kiemelte, a Szombathelyi Egyházmegye megkerülhetetlen szereplője a nevelésnek Vas megyében; fontos, hogy a 21. században az ifjú nemzedékek a világi tudományok mellett lelki, szellemi, hitbéli megerősítést és válaszokat is kapjanak, mert az élet kihívásaira csak ezek birtokában lesznek képesek válaszokat adni és kiegyensúlyozott, boldog életet élni.

Amikor a szülők iskolát keresnek gyermekeiknek, a lehető legjobb iskolát szeretnék nekik választani; olyan intézményt, ahol biztonságban vannak, ahol értékekben gyarapodnak. Az egyházi iskolák ilyen helyek: a magyar társadalomnak, egyházunknak a legnagyobb kincsei – emelte ki Székely János megyéspüspök. – Olyan helyek, ahol a diákok figyelnek, együtt, szívből éneklik a Himnuszt, megrendülten járják nagyböjtben a keresztutat.

Az egyházi iskolák erődítmények, akárcsak egykor a bencés kolostorok. A nevelő munkával szeretnék elérni, hogy a falakon belül ne legyen csúnya beszéd, hogy legyen tisztelete a tudásnak, a másik embernek. Az egyházi iskolák nem munkagépeket akarnak a gyermekekből nevelni, hanem embereket, akik tudnak szeretni, nagylelkűek lenni, akik képesek házastársukat egy életen át boldoggá tenni. Segítsen benneteket ez az év, hogy bölcsebbé, jobbá, nagylelkűbbé váljatok, olyan emberekké, akik által szebb lesz a világ – adott útravalót a főpásztor a diákoknak az új tanévre, majd megáldotta az új épületrészt.

Székely János megyéspüspök teljes beszéde meghallgatható ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria