Ismerik őt? – Németh Norbert egyetemi lelkész mutatkozott be Szombathelyen

Hazai – 2017. március 1., szerda | 19:10

A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár „Ismerik őt?” című programsorozatának vendége február 27-én Németh Norbert egyetemi lelkész volt. Az esteken egy-egy egyházmegyében szolgáló lelkipásztor életébe pillanthatnak be az érdeklődők.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Simon Katalin gyűjteményvezető köszöntötte az egyetemi lelkészt. Németh Norbert mindjárt a rendezvény elején egy kérdéssel találta szemben magát: a közönség kíváncsi volt rá, mi alapján történik a különböző munkakörök, beosztások kialakítása az egyházmegyében, kiből lesz káplán, plébános vagy éppen egyetemi lelkész. Az est vendége rámutatott, hogy az Egyházban nem kinevezések, rangok vannak, hanem feladatok, területek, amelyekre a mindenkori vezető, a megyéspüspök választja ki a papokat. A lelkipásztor „nem valakinek a valakije, hanem mindenkinek a mindene” lesz az adott feladatkörben.

Németh Norbert vallásos környezetben nevelkedett, büszkén mesélte, hogy nagyszülei még az állásukat is elveszítették hitük miatt. Úgy tervezte, hogy az esztergomi ferences gimnáziumban tanulna tovább, de az 1990-es taxisblokád miatt nem jutott el a felvételire, így a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte a középiskolát. Ezt egy cseppet sem bánta meg, hiszen az itt tanító papok révén jutott el arra a zarándoklatra, amelyen megkapta Isten hívó szavát, és eldöntötte, hogy a papi hivatást választja.

A Központi Papnevelő Intézetben, Budapesten alkalma volt elmélyedni a teológiai tanulmányokban, és életre szóló barátságokat is kötött. 2001-ben szentelték pappá, s ő elindult, hogy szolgálja Istent, teljesítse küldetését. Első útja Kőszegre vezetett, ahol öt évig volt káplán. Több területen kipróbálhatta magát az óvodai és középiskolai hitoktatástól kezdve a házasulandók felkészítéséig. 2006–2008-ig Szombathely-Herény plébánosa volt. Veres András akkori megyéspüspök kétoldalas dispozícójában rendelkezett egyéb megbízatásairól: többek között főiskolai tanárként, szakigazgatóként, kórházlelkészként is tevékenykedett. Elmesélte, hogy aznap, amikor kihirdette az év elején az egyházi év programjait, terveit a híveknek, délután kiderült, főpásztora három évre Rómába küldi tanulni.

Az életben szembejövő kihívások legyőzésében nagy szerepe volt a sport iránti szeretetének, ami már nagyon korán megmutatkozott; bizonyítékként megmutatta pöttyös labdás és falovacskázós, hintázós gyermekfotóit. Több sportágban is kipróbálta magát: lovaglás, futás, hegymászás, kerékpározás. Ez utóbbiban való jártassága nagy hasznára volt egy tours-i zarándoklat alkalmával, amikor lesérült paptestvérét helyettesítve több száz kilométert tekert naponta tanúságot téve küzdeni akarásáról. A futásból tanult kitartás sokat segített neki a Rómában töltött évek alatt, mivel kiderült, hogy a doktori fokozat megszerzésén és az olasz nyelv elsajátításán kívül honosíttatnia kell az angol és német nyelvvizsgáját is, s minderre három év állt rendelkezésére. 2011-ben vehette át doktori diplomáját.

A zarándoklatok meghatározó élményt jelentettek számára. Járt Lengyelországban, Franciaországban, Kaliforniában, az El Caminón, Paraguayban, Brazíliában, Argentínában, a római iskolai szünet alatt Nápolyban és Szicíliában. Ez utóbbi különösen nagy hatással volt rá, itt részt vett egy kis egyházközség húsvéti szertartásán, ami életre szóló liturgikus élménnyel ajándékozta meg. Utazásai során is megtapasztalta, hogy Isten útjai bizony kifürkészhetetlenek, és egy repülőgép műszaki meghibásodásának is lehetnek pozitív következményei: a Kanári-szigeteken való kényszerleszállás nem annyira borzasztó dolog.

2011-ben lett egyetemi lelkész, s hozzáláthatott álma megvalósításához, egy szakkollégium létrehozásához. A szombathelyi II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium immár öt éve működik.

Az „Ismerik őt?” programsorozat következő estje március 6-án, hétfőn 17 órától lesz, amikor Csány Péter szalézi szerzetes, plébános mutatkozik be.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria