Nőként a segítő szakmában – Egerben látható a Jószolgálat díj vándorkiállítása

Hazai – 2019. december 8., vasárnap | 12:41

Második vidéki állomására érkezett a Jószolgálat díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítás. Az Eszterházy téren elhelyezett szabadtéri tárlat a segítők áldozatos munkáját és a rászorulók mindennapjait mutatja be rendhagyó módon. A december 4-i megnyitón többek között Siposné Kohári Szilvia és Elekné Román Katalin korábbi díjazottak munkájáról is szó esett.

Az egri polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón Gáspár Judit, a Jószolgálat díj szóvivője elmondta, a kitüntetést Báró Twickel György hozta létre édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő erkölcsi hagyatékának ápolására. A grófnő elsősorban azért élt és dolgozott, hogy minél több rászorulónak adjon segítő kezet, az elismeréssel fia elsősorban az ő emléke előtt tiszteleg.

A szóvivő szerint a segítésnyújtás hagyományosan női szerep, hiszen könnyen párhuzamba vonható az anyasággal, az anyai gondoskodással. – A nők természetüknél fogva könnyen kapcsolatba tudnak kerülni másokkal, és hamar megtalálják ismeretlenekkel is a közös nyelvet. Azonban a női mivolt sokszor akadályt is jelenthet, ráadásul bizonyos helyzetekben komoly konfliktusokat is szülhet, ezért még inkább tisztelni kell a női segítőket és munkájukat – mutatott rá Gáspár Judit.

Siposné Kohári Szilvia, a 2018/19-es év Jószolgálat díjasa az egri Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője, az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum volt elnöke. Rendkívüli érzékenységgel foglalkozik a szenvedélybetegséggel küzdőkkel és hozzátartozóikkal – egyéni terápiás alkalmak és csoportos foglalkozások alkalmával. Intézményvezető munkájának eredményeként innovatív és modellértékű prevenciós programok, csoportfoglalkozások indultak, amelyek fiataloknak próbálnak segítséget, információt és szerhasználattól való védelmet nyújtani. Nagy gondot fordít arra is, hogy a szervezet segítő munkatársait egymást támogató közösséggé szervezze, a hatékony segítő munkában támogassa őket.

Elekné Román Katalin, a 2018/19-es év Jószolgálat díjasa hosszú időn keresztül volt a Kerecsendi Római Katolikus Egyházközség világi elnöke, a Magyar Katolikus Rádió volt munkatársa. Tősgyökeres kerecsendi, aki 2000 óta elsődlegesen a hátrányos helyzetű fiatalok számára szervez táborokat, közösségi eseményeket. 2018 óta a csapat, melyben dolgozik, önálló egyesületként működik. Önkéntes társaival olyan élményt próbál nyújtani a szegénysorban tengődő, nagyobb részt roma családoknak, ami segíti az összetartozásukat, a beilleszkedésüket. Életének természetes része a segítségnyújtás, a nevelés, a közösségépítés és a reményadás. A 2018–19-es év fontos feladata volt számára a kerecsendi Apró Lábak Biztos Kezdet Gyerekház szervezése, alapjainak lerakása.

Gáspár Judit elmondta, a kitüntetés elsődleges célja, hogy elismerje és társadalomérzékenyítő kampányával segítse a hivatásszerű és önkéntes szociális munka területén dolgozókat. Éppen ezért a díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal egymillió forintos, a szervezeti kategóriákban kétmillió forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival és a külhoni vándordíjjal fejenként 500 ezer forintos elismerés jár. Emellett a Jószolgálat díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során kerülnek bemutatásra, ahogy a 2018/19-es évad díjazottjai is. Ebben az évadban a három fő kategórián kívül (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) határon túlról is lehetett jelölni segítőket – idén Kárpátaljáról várták a nevezéseket.

A Jószolgálat díjasokat bemutató szabadtéri kiállítás Egerben 2020. január 6-ig ingyenesen megtekinthető. A következő állomás Szombathely lesz január 7-től.

A Jószolgálat díj 2018/2019-es évadának díjazottjai:

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:
Siposné Kohári Szilvia
Mezei Ádám
Tisza Levente

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:
Fészek Gyermekvédő Egyesület
Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona
SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány

Életműdíj:
Tuczainé Régvári Marietta

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:
Elekné Román Katalin

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:
Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért

További részletek a Jószolgálat díj weboldalán és közösségi oldalán találhatók.

Forrás és fotó: Jószolgálat díj

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria