Növekedjenek Libanon cédrusai! – A jezsuitákon keresztül is eljut Bejrútba a segítség

Megszentelt élet – 2020. szeptember 23., szerda | 12:17

A bejrúti robbanás híre világszerte ismert. A jezsuiták kezdeményezése is ehhez kapcsolódik, amiről az alábbiakban olvashatnak. Aki rajtuk keresztül szeretne segíteni, október 30-ig megteheti.

„A téglaépületek leomlottak, majd kockakövekből építjük fel újra. A vadfügefákat kivágták, majd cédrusfákat ültetünk helyükbe” (Iz 9,9).

Augusztus 4-én kettős robbanás sújtotta a bejrúti kikötőnegyedet. A hazánktól mintegy kétezer kilométerre fekvő Libanonban 2700 tonna ammónium-nitrát robbant fel, melynek következtében több mint kétszáz ember meghalt, ötezren megsérültek, sokakat eltűntnek nyilvánítottak, és közel 300 ezer ember elveszítette otthonát. A katasztrófa a városban tevékenykedő jezsuitákat is érintette: személyi sérülés a körükben nem történt, de a rend számos épülete megrongálódott.

A magyar rendtartomány a maga forrásaiból is küldött gyorssegélyt Libanonba. Mostani „Növekedjenek Libanon cédrusai!” kezdeményezésükkel arra hívják barátaikat, hogy aki teheti, csatlakozzon a kilátástalan helyzetbe került embereken segítő világméretű összefogáshoz.

A helyi rendtartomány ilyen körülmények között is igyekszik segíteni a bajbajutottakat, köztük azokat, akik elveszítették munkájukat, hozzátartozójukat, s így megélhetési válságba kerültek. A segítségnyújtás összege mintegy 260 ezer dollárra rúg, a rendtartomány bejrúti munkatársai többek között az alábbi területeken támogatják a rászorulókat:

– élelmiszersegélyek biztosítása – naponta ötszáz fő számára nyújtanak azonnali élelmiszersegélyt; élelmiszerkosarakat állítanak össze, melyek több hónapra fedezik a rászoruló családok igényeit;

– lakhatás támogatása – a megrongálódott lakóházak újjáépítéséhez és helyreállításához nyújtott segítség, valamint a hiányzó háztartási cikkek pótlásának támogatása (például tűzhely, hűtő, matracok);

– mentális egészség megőrzése és pszichoszociális támogatás – szociális munkások több csoportja mentális és lelki segítségnyújtást végez a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben, a katasztrófa következtében átélt traumák, veszteségek feldolgozásában.

 *

Amennyiben jó szívvel támogatja a libanoni jezsuiták munkáját, köszönettel fogadják adományát a Jézus Társasága Alapítvány számlaszámára október 30-ig. A beérkező összeget a közel-keleti provincia bejrúti központjának juttatják el.

A felhívás részletei ITT olvashatóak.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria