Nyílt napot tartottak a papság iránt érdeklődők részére Győrben

Hazai – 2021. február 24., szerda | 17:34

Február 20-án tartotta online nyílt napját a Brenner János Papnevelő Intézet. Az alábbiakban Flehner Péter elsőéves papnövendék beszámolóját adjuk közre.

Az online térben tartotta meg nyílt napját a Brenner János Papnevelő Intézet azoknak az érdeklődő fiataloknak, akiket a papság gondolata foglalkoztat. A személyes találkozás sajnos nem lehetséges idén tavasszal, de bízunk benne, hogy az érdeklődők alapos betekintést nyertek a szemináriumi világba.

Komoly technikai és szervezési feladatot jelentett, hogy minden érdeklődő megkapja a személyes meghívót, melyen keresztül csatlakozhatott a közvetítéshez. Az érdeklődőket először Reisner Ferenc rektor köszöntötte, majd őt követően Veres András, a Győri Egyházmegye főpásztora szólt a fiatalokhoz, akik közül néhányan egészen távolról kapcsolódtak be.

Ezt követően megtekinthettek egy bemutatkozó videót, melyben nemcsak a szeminárium és a papképzés mindennapjaiba, hanem a szépen megújult épületbe is bepillantást nyerhettek. A technika segítségével több csoportban folytattak kötetlen beszélgetést a kispapok az érdeklődőkkel.

Itt lehetőség nyílt egymást megismerni és személyes kérdéseket feltenni. Nagyjából félidőben az első évfolyam tartott tanúságtétellel egybekötött előadást, melyben a döntés meghozatalának személyes oldalába engedtek betekintést.

Az imádságba Bognár István, a szeminárium spirituálisa vezetésével bekapcsolódhattak a résztvevők: a kispapokkal közösen mondták el a délelőtti imaórát.

Zárszóként Kálmán Imre prefektustól kaptak jótanácsot és segítséget a jelentkezéssel kapcsolatosan. Igyekeztünk a lehetőségekhez mérten ugyanazt a nyitottságot, jó hangulatot közvetíteni most is, ami a korábbi nyílt napokat jellemezte.

Bízunk benne, hogy akik most az online térben találkoztak velünk, a közeljövőben személyesen is meg tudnak szólítani bennünket. Addig is imádkozzunk egymásért, hogy aki most lép az útra, legyen bátorsága elindulni; akik már elindultak, azok célba is érjenek.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria