Nyíregyházára látogattak a Miskolci Egyházmegye hivatali munkatársai

Hazai – 2019. október 18., péntek | 11:17

A Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozói a Miskolci Egyházmegye központjának munkatársait látták vendégül október 8-án. A főpásztorok elképzelései szerint a görögkatolikus egyházmegyék kapcsolatát a jövőben is ápolni fogják majd ebben a formában; a viszontlátogatásra előreláthatólag jövő év februárjában kerül sor.

A Nyíregyházi Egyházmegye 2015-ben emelkedett önálló egyházmegyei rangra, akkor még betöltetlen püspöki székkel; apostoli kormányzójává Orosz Atanázt nevezte ki Ferenc pápa. A sokéves együttműködés, munka révén a két egyházmegye hivatali munkatársai közül sokan régi ismerősként köszöntötték egymást a szakmai megbeszélésre is alkalmat teremtő első találkozón.

A program a székesegyházban kezdődött, ahol Juhász Géza, a Miskolci Egyházmegye első helynöke vezette az imaórát, melyet püspöki köszöntők követtek.

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a két egyházmegye közötti kapcsolódási pontokat keresve arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a nyíregyházi székesegyház ikonosztázának alapképei között – azaz az ikonok között kiemelt helyen – nemcsak a Nyíregyházi Egyházmegye védőszentje, Szent Miklós, hanem a Miskolci Egyházmegye védőszentje, Keresztelő Szent János is látható.

Egy beteg ember a kórházban sosem panaszkodik arra, hogy életében keveset dolgozott, de arra igen, hogy kevés időt töltött másokkal: a családban vagy éppen a munkahelyen nem tudott eléggé embertársaira figyelni – idézte egy lelkiatya gondolatait a főpásztor. „A mai nap egy szép lehetőség arra, hogy megosszuk tapasztalatainkat, gondolatainkat, odafigyeljünk egymásra.” A püspök elmondta, már régóta várta ezt a kivételes találkozót, hiszen az egyházmegyék hasonló ügyekkel, problémákkal foglalkoznak nap mint nap, s a kölcsönös párbeszéd segítheti a mindennapi munkát is.

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök az ikonosztáz másik két fő ikonjának üzenetéről elmélkedett. A királyi ajtó mellett elhelyezkedő, az ikonográfiában trónoló Krisztusként ismert ikontípuson Jézus Krisztus nyitott evangéliumoskönyvet tart a baljában. A székesegyházban az alábbi igeszakasz olvasható e könyvben: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn15,5) Bár a püspöki hivatalok – megfelelve a különféle törvényeknek, határozatoknak és szabályzatoknak – szabott rendben és a világi hivatalokhoz hasonlóan működnek, ám egyvalami megkülönbözteti őket minden más hivataltól: „Krisztus nélkül semmit sem tehetünk, nélküle nem mennénk semmire” – mondta a hierarcha.

„Ezenkívül összekapcsol minket a királyi ajtó másik oldalán látható Istenszülő Szűz, a Magyarok Nagyasszonyának oltalma is” – emlékeztette a találkozó résztvevőit Orosz Atanáz, aki a Szent Miklós-székesegyházhoz és Nyíregyházához több személyes szállal is kötődik.

Az imaórát az egyes társirodák dolgozóinak kiscsoportos beszélgetése követte. Majd az ebéd és napot lezáró beszélgetés során is ismét együtt lehettek a találkozó résztvevői.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria