Oltáriszentség az emeleti ablakban

Kitekintő – 2020. április 3., péntek | 14:39

A vancouveri (Kanada) Szent Patrik-plébánia a templom egyik emeleti ablakába helyezte ki az Oltáriszentséget, hogy lehetővé tegye a szentségimádást a megkívánt távolság megtartásával.

Kanadában eddig mintegy hétezren kapták el a koronavírust, és 89 ember vesztette életét.

A nyilvános szentmiséket a vancouveri főegyházmegyében is szüneteltetik átmenetileg március 20. óta; az örökimádás-kápolnák nyitva lehetnek, azonban a megfelelő távolságot meg kell tartani a hívek között.

A Szent Patrik-templom kápolnájába, amely reggel 9-től este 9-ig nyitva tart, legfeljebb négy ember fér be egyszerre, ha figyelembe veszik a social distancing (közösségi távolságtartás) követelményét.

Hogy többen vehessenek részt szentségimádáson, a szentségtartót egy emeleti ablakban helyezték el, mely az utcáról is jól látható, és így a remény és vigasztalás jele sok hívő számára, akik jelenleg nem tudnak misén részt venni és szentáldozásban részesülni.

A helyi hívek nagy ajándékként élik meg ezt a lehetőséget; amint egyikük megfogalmazta, ha csak így, az ablakon át is láthatja az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust, már az is segít a lelkiélete fenntartásában, az imádságban.

Forrás: AciPrensa.com

Fotó: Father James Hughes

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria