Öltözzünk szeretetbe! – Böjte Csaba adventi estje Diósdon a dévai gyerekekkel

Hazai – 2019. december 9., hétfő | 11:29

A dévai Kolostori Kölyökszínház szereplői egy estére színházat varázsoltak Diósdra: december 7-én a focipályán felállított színpadon felcsendült A muzsika hangja. Az otthonban élő gyerekek és fiatalok elkísérték a Pest megyei kisvárosba Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, aki adventi gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Szendéné Kiss Nóra beszámolóját szerkesztve közöljük.

Szép számmal gyűltünk össze a legfiatalabbaktól kezdve az idősekig a rendezvénynek helyet biztosító DNS Szabadidő- és Sportközpontban. Dizseri András, a rendezvényt szervező Pro Civitate – A Városért Egyesület házigazdájaként bevezetőjében köszönetet mondott többek közt a rendezvény helyszínéül szolgáló sportközpont Székelyföldről elszármazott, de Diósdon élő tulajdonosának. Diósd polgármestere levélben köszöntötte Böjte Csabát és a rendezvény résztvevőit.

Csaba testvér elmondta, hogy a dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyerekek – a Kolostori Kölyökszínház tagjai – másnap koncerten és klipforgatáson vesznek részt, és ha már itt vannak, elkísérték Diósdra.

Adventi gondolatait a gyerekek által színpadra állított A muzsika hangja című musical mondanivalójával állította párhuzamba a ferences szerzetes. Ez a darab szerinte épp arról szól, hogyan kellene a családjainkat, a közösségeinket jókedvvel, vidámsággal, énekszóval, mosollyal jobbá, szebbé tenni.

Majd az adventi gondolatkört nemzeti gondolatokkal továbbfűzve Böjte Csaba elmondta, úgy látja, hogy a magyar nemzet „nagy fazekában” pénzből, autóból, ruhából, házból van elég, de mintha jókedvből, derűből, hitből, reményből kevesebb lenne. Lehetne ezekből is több? Csaba testvér szerint igen. Megosztotta, hogy ő minden évben ír az angyalnak leveleket. Jézus ugyanis azt mondta: Nem kaptok, ha nem kértek! A dévai ferences szerint ez ilyen egyszerű. A levélben minden évben kér magának valamit, megsúgta, szinte minden évben ugyanaz a kívánsága: hogy egy kicsit türelmesebb, nyugodtabb, szentebb lehessen.

Csaba testvér emlékeztetett, Jézus nem hozott „bodyguardokat”, sem lángpallosos kerubot, hogy ha valami nagy baj van, akkor kimentsék. Mennyei ejtőernyővel sem készült, hogy majd kiugrik közülünk, ha „gáz van”. Eljött közénk, mert bízott bennünk. Gondolta, hogy ha döcögve is, de csak megtanulják az emberek a szeretet parancsát. „Hitt abban, hogy ha a mennyei Atya 4,5 milliárd évvel ezelőtt beindította ezt a Föld nevű projektet, akkor ez működni fog. Legyünk őszinték: döglött lóra ő se ver patkót, nem igaz?”

„Van egy szomorú hírem: aki arra fogad, hogy itt a világvége, hogy a globális felmelegedésben megsülünk, hát veszíteni fog.” Böjte Csaba szerint van remény, van holnap és van jövő. „Érdemes gyereket vállalni, érdemes vállalkozásba kezdeni, érdemes tartós tejet venni!” – biztatta a jelenlévőket, mert nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani.

A problémákról egy történet jutott eszébe. „Nálunk december 1-je nemzeti ünnep (Románia születésnapja, amikor Erdély is az ország része lett – a szerk.), nem kell menni iskolába. A gyerekek megkérdezték tőlem: mit ünneplünk? Hát, mondom, gyerekek, ti azt a napot, amikor apu anyutól elvált, megünneplitek?... Hát mit ünnepelnétek meg? Azt a napot, amikor kibékülnek a szüleitek, igaz?” A gondolatmenetben Csaba atya egészen a honfoglalásig kanyarodott vissza. Arról mesélt, hogy Árpád vezér úgy hitte, a Kárpát-medence nagy hazáját az itt élő népek együttesen „tündérkertté” tudják tenni. „És mertek ezek a fiúk vérszerződést kötni”, béke volt a Kárpát-medencében. De ez az Árpád-kori álom Trianonra megkopott: a népek úgy érezték, hogy külön-külön jobb lesz, mint együtt. „A száz év magány után azt kell mondanom, hogy se a magyaroknak, se a szerbeknek, se a románoknak nem volt ez egy nagyon nyerő évszázad. Több volt a fájdalom, a szomorúság, mint az öröm.” Milyen jó lenne, ha erre a száz évre az lenne az ünnepi válasz, hogy újra egy asztalhoz ülünk – javasolta Csaba testvér. – Nem kell határokat húzogatni sehova, de a bizalmat, az egymás iránti szeretetet, figyelmet el kellene kezdeni – mondta.

A biztatást, a lelkesítést tovább folytatva Csaba testvér hangsúlyozta, szerinte az aranykor, Isten országa nem mögöttünk, hanem előttünk van. Ebben hisz és szeretné ezt a hitet, ezt a reményt és bizalmat mindenki szívében feléleszteni. Ebben segítenek a gyermekvédelmi otthonból érkezett dévai gyerekek is, akik minden alkalommal vidáman, bizalommal, reménnyel állnak színpadra.

Szűnni nem akaró vastaps köszönte meg a dévai Kolostori Kölyökszínház kis művészeinek előadását. A muzsika hangja című musicalt hozták el, énekkel, tánccal, csodás kosztümökkel. A két részben, egy szünettel előadott produkciót látva a nézők valódi színházban érezhették magukat. „Mi a legfontosabb, amit megtanultál, Mária?” – tette fel a kérdést a darabban a rendfőnöknő a cserfes főszereplőnek. „Tudnunk kell, mi a Jóisten akarata, és e szerint cselekedni” – hangzott a válasz a fiatal, bájos lánytól.

Aki pedig a színdarabban Máriát játszotta, a valóságban is a Mária nevet viseli. Ezt már a musicalt követően tudtuk meg, amikor Csaba testvér megkérte a szereplőket, mutatkozzanak be és mondjanak magukról néhány szót. „Jó estét kívánok! Én Varga Mária Zita vagyok” – a tizennyolc éves lány turizmust és vendéglátást tanul, jövőre érettségizik. Szeret énekelni, táncolni, van három húga és egy öccse. Marosvásárhelyről származik, és januárban lesz 13 éve, hogy a Szent Ferenc Alapítványnál él Déván. Jövőre a Színművészeti Egyetemre szeretne jelentkezni.

Talán ez volt az a pont, amikor – Csaba testvér biztosan nem haragszik meg, hogy így érzem – a gyerekek lettek az este igazi főszereplői. Bemutatkozásukat könnyek, csönd és taps fogadták.

Egy másik szereplő, akit szintén Máriának hívnak, tizenhét éves, természettudományt tanul és öt éve él Déván. Heten vannak testvérek: „hat bátyám van”. Mária orvos szeretne lenni. Emese tizenhárom éves, ők kilencen vannak testvérek és ebből hatan nevelkednek az alapítványnál. Szabadidejében szeret „rózsafüzért csinálni”, színjátszókörben szerepelni, szavalni. A legfiatalabb bemutatkozó hat-, a legidősebb tizennyolc éves volt. Sokan tanulnak turizmus szakon, de van köztük matematika–informatika szakos, sokan épp az érettségire készülnek, és mindenki szeretne egyetemre menni. Szinte valamennyi fiatal megemlítette, hogy szeret olvasni, énekelni, rajzolni és a színjátszókörben lenni a többiekkel. Róbert a blues és a jazz zenét, az állatokat is nagyon szereti, Szilárd pedig a focit. Júlia filozófia szakon szeretne majd továbbtanulni, miután jövőre leérettségizik. Egytől egyig csillogó szemű és csilingelő hangú gyerekek szóltak a nézőkhöz. A jelen lévő szülők közül pedig talán nem csak nekem tűnt fel, hogy hobbiként egyik dévai gyermek sem említette a manapság menő számítógépes játékokat, a telefonozást vagy hasonló „kütyüs” dolgokat. Mégis, vagy talán épp ezért is, boldogság és öröm sugárzott belőlük.

A darab tizenhét gyermekszereplője után a művészeti vezető, Páll Éva is bemutatkozott. „Lánycsaládom van” – mondta a tíz éve Déván élő nevelőnő. Éva hét saját gyermeke mellett tizenegy lányt nevel a Szent Ferenc Alapítvány dévai házánál.

„Adja az Úr, hogy az az öröm, jókedv, az a gyermeki pajkosság, amivel Krisztus közénk jött, amit valamilyen módon ezek a gyerekek önökkel megéreztettek, legyen a mindennapi viseletünk. Öltözzünk szeretetbe!” – kérte Böjte Csaba, majd a színdarab legfiatalabb szereplőjét magasba emelve „gyerekáldással”, és a nézőkkel közösen elmondott esti imával búcsúzott. 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria