Oratóriumavató ünnepség az óbudai szaléziaknál

Kishírek – 2022. június 24., péntek | 14:34

Három év hosszú építkezés és várakozás után június 11-én végre sor kerülhetett az óbudai szaléziak oratóriumavató ünnepségére.

Az érkezőket egy rövid zenés áhítat fogadta, majd az új épület dísztermében tartott ünnepi szentmise prédikációjának keretében a jelenlévők együtt tekinthették át az Oratórium történetének főbb eseményeit és meghatározó személyiségeit.

Az ünnepség a szaléziak és az animátorok jóvoltából számos érdekes programot tartogatott. Az érdeklődőket körbevezették az új Oratórium termeiben, eközben a „Don Bosco múzeum” már felállításra került a kisebbek számára. Itt különböző ügyességi és kreatív állomásokon keresztül ismerhették meg a játszani vágyók a szent életének főbb eseményeit; a helyes megfejtésekért jól megérdemelt jutalom járt.

A délután folyamán a szalézi ünnepségek elmaradhatatlan focibajnokságára is sor került: atyák-apák-kollégisták mérhették össze erejüket, élvezve a szurkolók lelkes támogatását.

Az esti programok a koncerttel kezdődtek – lehetőség adódott egy kellemes beszélgetésre, vagy baráti sörözésre is.

Az ünnepséget az épület avatása mellett az tette különlegessé, hogy a vendégek megannyi különböző életútja mind egy helyen, a Don Bosco Oratóriumban találkozott.

Forrás és fotó: Szaleziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria