Országjárásra indul az eucharisztikus világkongresszus keresztje

Hazai – 2018. február 24., szombat | 16:50

Országjáró körútra viszik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjét, melyet Erdő Péter bíboros, prímás áldott meg és indított útjára február 24-én, szombaton az esztergomi bazilikából – tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.

A missziós keresztet a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig elviszik valamennyi egyházmegyébe. Március 2-án indul útjára, első állomása Máriapócs lesz, majd további nyolc helyen is felállítják a Nyíregyházi Egyházmegyében – mondta el Tóth János Csaba.

A három méter magas, bronzborításokkal díszített tölgyfakereszt Ozsvári Csaba ötvösművész (1963–2009) alkotása. Növényi ornamentikája a magyar honfoglalás kori ötvösség motívumait idézi. A feszület középpontjában ezüst tokban egy Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, a levéldíszek fordulataiban pedig tizenkilenc magyar szent – mások mellett Szent István, Szent László, Szent Imre, Szent Gellért –, illetve boldog ereklyéi találhatók.

A keresztet 2017 novemberében, a magyar püspökök vatikáni ad limina látogatásán megáldotta Ferenc pápa.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria