Osztrák önkéntesek újítják fel a nagyváradi Karitász székhelyét

Külhoni – 2022. július 4., hétfő | 10:40

A pandémia miatti kétévnyi kényszerszünet után június 26. és 30. között folytatódhatott az a program, amelynek keretében az alsó-ausztriai HTL Mödling építőipari szakiskola diákjai önkéntes munkával újítják fel a nagyváradi Caritas Catolica székhelyéül szolgáló Szent József Szociális Központ emeleti helyiségeit.

Az aktuális csoportban Johann Schmidt, Michael Sinawehl és Michael Wöhrer szaktanárok vezetésével összesen tizennégy diák érkezett Nagyváradra, hogy a szociális célt szolgáló épület belső felújításán dolgozzanak.

A négy lányból és tíz fiúból álló csapat a HTL Mödling technikum belsőépítészet és tájépítészet szakának másodéves hallgatói, ami a mi rendszerünkben tizedik osztálynak felel meg. A diákok kötelező szakmai gyakorlatának részét képezi a terepmunka, azt viszont, hogy hol végezzék el, saját maguknak kellett eldönteniük. Ebben pedig nem csak az játszott szerepet, hogy egy gyönyörű régi épületről van szó, amely szakmai szempontból is érdekes kihívást jelent. Sokkal fontosabb szempont volt, hogy a már itt működő szolgáltatások és a jövőbeli tervek mind a közjót szolgálják.

„Ez immár a hatodik alkalom, hogy a diákjaimat Nagyváradra hozom szakmai gyakorlatra. A pandémia idején a mi iskolánkban is nehezen ment az oktatás. Az elméleti órák teljes egészében online zajlottak, a gyakorlat pedig vagy élőben, vagy videoanyagok, vagy számítógépes szimulációk segítségével – a vírushelyzet függvényében.

Most, hogy végre megszűntek a korlátozások, boldogok voltunk, hogy újra eljöhetünk a nagyváradi Caritashoz. Tulajdonképpen az egyik tanárkollégám vetette fel, hogy hozzuk ide a csapatot, és mindenki azonnal igent mondott rá, hiszen nagyon szeretjük ezt a várost, és a munka jótékonysági célt szolgál.

A diákokkal ezúttal az álmennyezet kiépítésén dolgozunk az első emeleti helyiségekben, valamint a folyosókon. Ugyanazt a rendszert és ugyanazokat a standardokat alkalmazzuk, amelyeket otthon, Ausztriában is használunk” – nyilatkozta Johann Schmidt szaktanár, aki azt is elmondta, hogy lenyűgözi őt Nagyvárad szecessziós építészete, és bármikor szívesen hoz ide csapatokat.

Peter Zidar állandó diakónus és teológiatanár közbenjárásával a Caritas Catolica immár tizenegy éve fogad Ausztriából önkénteseket. A program keretében idén is több turnusban jönnek majd osztrák diákok Nagyváradra.

Szerző: Szombati-Gille Tamás/Caritas Catolica

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Caritas Catolica

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria