Páduai Szent Antal: Nagyböjti szentbeszédek

Páduai Szent Antalt elsősorban a szegények közbenjárójaként tisztelik a keresztény hívők. Személyéhez számtalan csoda fűződik. A gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint Assisi Szent Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

A Szent István Társulat által kiadott kötet Szent Antal nagyböjti szentbeszédeit tartalmazza. Pádua szentje az Ószövetséget és Újszövetséget egymással kölcsönösen magyarázza, szó szerinti és különböző lelki – allegorikus, erkölcsi és misztikus – értelemben. Műveltsége lenyűgöző, gyakran hivatkozik többek között Szent Ambrusra, Szent Jeromosra, Szent Ágostonra, Szent Gergelyre, Szent Bernátra, Órigenészre.

A magvetőről szóló példabeszédet (Lk 8,5) elemző homíliájában Antal megvilágítja: a magvető Krisztus vagy az ő prédikátora, a mag Isten igéje, az út jelképezi „a bujaságban élőket”, a kövek az álszerzeteseket, a tövisek a fösvényeket és az uzsorásokat, a jó föld a bűnbánókat és az igazakat. A magvető Krisztus-részt vizsgálva Antal emlékeztet: a Teremtés könyvében (26,12) Izsák vetett Gerár földjén, s százannyit gyűjtött össze abban az esztendőben. Izsák nevének jelentése: „öröm”. Ő Krisztus előképe, „aki a szentek öröme”. Róluk mondja Izajás: „vidámság és öröm tölti el őket” (35,10). Ez a Krisztus megdicsőítette ember vidámsága, és az egész Szentháromság színe látásából fakadó öröm. Izsák Gerár földjén vetett, e név „tartózkodási helyet” jelent, és az evilágot ábrázolja. Földi tevékenysége során tehát Krisztus háromféle magot vetett: a saját példás életszentségét, a mennyek országának meghirdetését és a csodák beteljesítését.

„A százannyit gyűjtött abban az esztendőben” mondatrészt értelmezve Antal kiemeli: Izajás Krisztus egész földi életét a megbocsátás és az irgalmasság évének nevezi (61,1–2). Valóban, ahogy az évben négy évszak van, tél, tavasz, nyár, ősz, ez Krisztus életében is így volt. Herdódes üldözésének tele, amiért Egyiptomba menekült, majd a prédikáció tavasza volt: „a föld színén immár virágok nyíltak”, az örök élet ígéretei, „és gerlice”, azaz Isten Fiának hangja hallatszott földünkön” (Én 2,12). „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa” (Mt 4,17). A nyár szenvedése következett, melyről Izajás mondja: „erős lélekkel hozta meg döntését a forróság napjára (27,8). Miközben Krisztus a kereszten függött a forróság, azaz szenvedésének napján erős lélekkel, a szenvedésében rendíthetetlenül kitartva, arról elmélkedett, „hogyan lehetne elűzni a démont, az emberi nemet elszakítani hatalmától, és a megátalkodott bűnösökre kiróni az örök büntetést”. Ezért is mondta a próféta: „Mert bosszú napja van a szívemben” (Iz 63,4). Végül feltámadása őszében „a szenvedés szalmáját és a halandóság porát pelyvaként fújta el, az embersége a dicsőséges és halhatatlan Igével egyesült a Király termében, azaz az Atyaisten jobbján kapott helyet”. Jól mondja a Szentírás: százannyit gyűjtött össze abban az esztendőben, apostolokat választott, akiknek megígérte: százannyit kapnak majd (Mt 19,20). A „százszoros”, az emberi nemet jelképező századik juh, amelyet Krisztus „a kereszten átszegezett kezével örömmel vitt az angyalok kilenc karának összejövetelére”.

A többi szentbeszédet is hasonló metódus szerint építette fel Antal. A csaknem nyolcszáz éve tartott prédikációk hozzánk is szólnak, így figyelmeztetnek a folyamatos bűnbánat szükségességére. A gonosz ugyanis naponta kísért meg bennünket, és ahhoz, hogy ellenálljunk neki, állandóan lelkiismeret-vizsgálatot kell tartanunk. Az Isten iránti bizalom, a remény, hogy az Úr megbocsát, ha őszintén megbánjuk vétkeinket, előbb-utóbb elvezet bennünket a megtérésre.

Szent Antal szentbeszédeit olvasva nem csodálkozhatunk azon, hogy emberek százai, ezrei hagytak fel bűnös életükkel, és fordultak Isten felé. Különösen 1231-ben Padovában tartott nagyböjti beszédei jelentettek rendkívüli eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza; prostituáltak, hűtlen asszonyok, tolvajok és más gonosztevők bűnbánatot tartottak. Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény, amely szerint ezentúl az adós csak vagyonával és nem személyével vagy szabadságával kezeskedik.

A könyvet Stagl Bernadett fordította. Az ajánlást Barsi Balázs OFM írta. A könyv megrendelhető a bolt.ujember.hu-n és a vevoszolgalat@stephanus.hu-n.

Páduai Szent Antal: Nagyböjti szentbeszédek
Szent István Társulat, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír