Pályázat a gyermekszegénység felszámolására

Hazai – 2016. május 23., hétfő | 12:35

Az állami program május 19-i, Szerencsen tartott sajtótájékoztatóján Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke elmondta: szervezetük mind a 31 érintett járásban jelen lesz, hogy tapasztalatával, jelenlétével segítse a helyi pályázatok megvalósítását.

A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az új integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára május 19-én Szerencsen. Hozzátette, hogy az ország 31 leghátrányosabb helyzetű járásának gyermekjóléti központja és az őket fenntartó önkormányzatok pályázhatnak. A nyertes pályázók 350 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülnek.

Emlékeztetett arra, hogy 2007 és 2013 között már volt egy hasonló program, akkor 23 hátrányos helyzetű kistérségben sikerült olyan együttműködéseket kialakítani, olyan szolgáltatásokat kiépíteni, amelyekre eddig nem volt példa. Az a program 42 ezer gyermekhez jutott el – jegyezte meg.

A helyi igényekre és szükségletekre reagálva a mostani pályázati felhívás keretében megvalósuló fejlesztések átfogó célja a korábbi időszakban indított integrált térségi gyermekprogramok továbbfejlesztése, kiterjesztése. Szeretnék, hogy minden rászorulóhoz eljussanak – tette hozzá. Czibere Károly megjegyezte azt is, hogy helyben nem tud egy-egy ágazat a saját ellátórendszerén keresztül eredményeket hozni, együttműködésre van szükség egyebek mellett a szociális, a gyermekjóléti, a lakhatási, a közösségszervezési és az egészségügyi területen.

Kiemelte, ez a program is az együttműködésre épül. A cél az, hogy a hátrányos helyzet továbbörökítésének „ördögi körét nagyon gyorsan, minél korábbi életszakaszban meg tudjuk törni”. Azt is elmondta: a most meghirdetett program hozzájárul a gyermekeket sújtó nélkülözés mérsékléséhez, az iskolaérett gyerekek arányának növeléséhez és az iskolai hiányzások, valamint a köznevelési intézményekből való lemorzsolódás arányának csökkentéséhez. Segíti továbbá a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javulását, az egészségtudatos életmód elterjesztését, a helyi közösségek kialakítását, a korábbi hátrányos helyzetű térségek integrált gyermekprogramjainak, valamint szakmai, módszertani támogatásának folytatását és bővítését.

Czibere Károly szólt arról is, hogy ennek a programnak fontos eleme a területi kiegyenlítődés és a fenntarthatóság, a helyi életminőség javítása, az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket és családjukat visszaillessze „a helyi társadalom erős kötőszövetébe”.

Az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat benyújtási határideje július közepe.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria