Papi hivatásokért imádkoztak Keszthelyen

Hazai – 2021. december 5., vasárnap | 18:43

Udvardy György veszprémi érsek vezetésével december 2-án papi és a szerzetesi hivatásokért imádkoztak a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában. Ezt követően a főpásztor szentmisét mutatott be a Keszthely-Zalaszentgrót Esperesi Kerületnek a decemberi elsőcsütörtöki imaalkalmon jelen lévő papjaival.

Az adventi időben arra szegezzük tekintetünket, aki az Isten ígérete alapján érkezik hozzánk – kezdte szentbeszédét a veszprémi érsek. – Az Emberfia, aki a mi életünk részese lesz, tanít, bátorít és példát ad nekünk, azt mondja: aki megtartja tanításomat, olyan, mint az okos ember, és aki nem tartja meg, olyan, mint a balga. Ez a példabeszéd számunkra is meghívást jelent és feladatot jelöl ki. Mert nem az a kérdés, hogy okosan akarunk-e élni.

A kérdés az, hogy mitől lesz valaki okos, mitől lesz az ember élete ép, boldog; mitől lesz valaki balga, az élete sérülékeny vagy éppen elveszett. Attól, hogy mire épít. Attól, hogy kire épít,

attól ahogyan a mai evangélium bennünket erről tanít. Megtartom-e Jézus parancsait, vagy nem? Ha megtartom a parancsait, akkor ez erőt, biztonságot, célt jelent számukra, mindent, ami az emberi élet boldogságához kell.

Jézus tanítását fölismerni és megismerni, Jézus tanítását megfontolni és Jézus tanítását megtartani. Talán ez a legfontosabb – emelte ki Udvrady György. – Erre buzdít bennünket az adventi szent idő, hogy legyünk erre készségesek. Jézus tanítása élet. Föltárja előttünk az Isten jóságát, amikor irgalomra, bátorításra, gyógyulásra van szükségünk. Jézus tanítása kapcsolatot teremt köztünk, amikor a bűn, az önzés, a gyengeség elválaszt bennünket egymástól. Jézus tanítása erőként van jelen az életünkben, amikor elbizonytalanodunk, hogy mit jelent Krisztus módjára élni, vagy abban, hogy lesz-e kitartásom, vajon állhatatos tudok-e maradni életem minden pillanatában, egy kapcsolati döntésben, egy betegség fölismerésében, elfogadásában.

Jézus tanítása életre vezet, erővel tölt el, megújít bennünket. Jézus tanítása nélkül olyanok vagyunk, mint ahogy adventi énekünk mondja: mint a száraz falevél, amelyet ide-oda sodor a szél, minden cél nélkül. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat”, mondja Jézus. Meg akarjuk ismerni tanítását, sőt azt is, hogy abban az élethelyzetben, nehézségben, küzdelemben vagy örömben, amiben éppen vagyunk, Jézusnak melyik tanítása érvényes. Ehhez segít Szentírás olvasása, az imádság, a beszélgetések, melyek során feltárjuk egymás előtt a hitünk titkait – tanította prédikációjában a főpásztor. – Megismerni Jézus tanítását, megtartani, tanulni, befogadni, megfontolni, elmélyülni benne, s megtenni... Megtartani akkor is, amikor egyedül maradunk. Megtartani akkor is, amikor ez küzdelmet jelent, amikor oly könnyű lenne egyszerűbb megoldást találni. Az adventi idő ebben akar erősíteni bennünket. Meghívásként hangzik el:

Feledd el, engedd el, ami fáj vagy amitől félsz. Figyelj arra, emeld föl tekinteted arra, aki jön hozzád, hogy tanítson, hogy erőt adjon, hogy segítsen a döntéseidben helytállni.

Nem könnyű, mert változni nem könnyű. Megszokjuk korlátainkat, megszokjuk rossz tulajdonságainkat, megszokjuk akár azt is, hogy rossz tulajdonságainkkal vitatkozunk, de egyébként folytatjuk ugyanúgy, mint ahogyan kialakult az életünkben. Az adventi idő abban is segít, hogy amikor fölemeljük a tekintetünket, amikor Jézusra figyelünk, akkor erőt kapunk, hogy változtathassunk mindennapi szokásainkon. Ez nem a magunk erejéből megy, hanem Jézus által, azáltal, hogy az Ő személyét, tanítását akarjuk befogadni. Adja Isten, hogy legyen bátorságunk ehhez. Most, az adventi időben is, készülve az Úr születésének ünneplésére, és életünk minden pillanatában. Mert hisszük, életünk minden pillanatában, amikor mellette döntünk, megszületik bennünk az isteni élet, a boldog élet, az okos élet, a teljes, az elvehetetlen élet – hangsúlyozta szentbeszédében Udvardy György veszprémi érsek.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria