Püspöki Szent Liturgiában adtak hálát a múcsonyiak a megújult templomtoronyért és parókiaépületért

Hazai – 2022. augusztus 11., csütörtök | 12:33

Augusztus 7-én a borsod-abaúj-zempléni Múcsony görögkatolikus hívei ünnepi Szent Liturgiára gyűltek össze, hogy hálát adjanak a Borsodi Főesperességhez tartozó Szent Péter és Szent Pál főapostoloknak szentelt templom felújított tornyáért és a templomhoz tartozó parókiaépületért, amelyeket Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök szentelt meg.

A püspöki Szent Liturgia után először a templomtornyot, majd a parókia épületét szentelte meg Orosz Atanáz. A parókiaszenteléskor Zakeus története hangzott el, aki házába fogadta az Úr Jézust. A jelenlévők közösen könyörögtek azért, hogy Jézus érkezése valóban otthonná tegye a házat.

„Mert az otthon korántsem csupán egy szépen megépített ház. Az ember akkor érzi egy szépen megépített házban otthon magát, ha van, akivel megossza. Körülöttünk szaladgál a gyereksereg, de ők sem képesek igazán otthonná tenni ezt a parókiát, erre csak Krisztus képes: az Ő oda történő belépésével valósul meg. Azért imádkozunk, hogy ez a lak az Egyház otthona legyen, ahol mindenki otthon érezheti magát, akinek Krisztus számít, és akinek Ő a legfontosabb.”

Szepesi Szilárd parókus atyát Atanáz atya azért küldte a múcsonyi hívek közé, hogy sokakhoz elvigye Krisztust, és rajta és családján keresztül sokan ismerjék fel, hogy egészen más lesz az életünk Krisztussal.

Múcsonyban valóban régi igény és régi terv volt, hogy a templomtorony megdőlt keresztjét és beázó tetejét, valamint az 1910-ben épült parókiát felújítsák, hiszen a Miskolci Apostoli Exarchátus alapító parókiái között található Múcsony, ami sokáig az Adminisztratúra központja is volt.

Minden templom vagy parókia, ami megépül, megújul, egy bástya kell, hogy legyen, amellyel hirdetjük Krisztus szeretetét.”

Az egyházközség nevében Szepesi Szilárd parókus megköszönte a kormány és a Miskolci Egyházmegye támogatását, és elmondta, mekkora öröm a közösség számára, hogy együtt ünnepelhetik a felújítást. Kiemelte, hogy az egyházközség jó szándékú tagjai anyagi és kétkezi támogatásukkal is segítették a parókiaépület befejező munkálatait.

A templomtorony felújítása az EEÖR-KP-1-2021/1-000649-es pályázat, a parókia épületének megújulása pedig a Miskolci Egyházmegye EGYH-RKI-20-0004 beruházása révén valósult meg.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Múcsonyi Görögkatolikus Egyházközség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria