Püspöki szentmisével ünnepelték Szent Rafael, a betegek angyala napját a zalaegerszegi kórházban

Hazai – 2018. október 5., péntek | 9:44

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, szeptember 29-én Székely János szombathelyi megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be Zalaegerszegen, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ebédlőjében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisén kórházi dolgozók, betegek és hozzátartozóik vettek részt. A püspök prédikációjában a test és a lélek egységére hívta fel a jelenlévők figyelmét. A kettő ugyanis nem választható szét – ha az egyik megbetegszik, az magával hozza a másik egészségének elvesztését is. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy nemcsak az egyén lehet beteg, hanem egy közösség is, amely így elveszítheti identitását, céljait, jövőjét.

Egy emberekből álló közösség csakis akkor maradhat egészséges és fejlődhet tovább, ha tagjai boldogok – mutatott rá Székely János. – Napjainkban azonban a boldogság fogalmához leginkább a pénz megszerzését, a fizikai jólétet kötjük, miközben egyre inkább elmagányosodunk és megfeledkezünk teremtő Mennyei Atyánkról is. Éppen ezért fontos szem előtt tartanunk, hogy az igazi boldogságot csak akkor mondhatjuk magunkénak, ha életünk középpontjába a Jóistent helyezve le tudunk hajolni a körülöttünk élő elesett, beteg vagy szegény embertársainkhoz, és testi, lelki szenvedéseiken tevékeny szeretetünkkel enyhítünk. A Jóisten bőséges kegyelemmel viszonozza az értük önzetlenül vállalt legapróbb áldozatot is.

Az ünnepre a püspök magával hozta Boldog Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa ereklyéjét, a liturgia végén pedig megáldotta a kórház kápolnájának restaurált kelyhét.

A szentmisén koncelebrált Takács András, a kórház lelkésze, valamint Molnár János plébániai kormányzó és Kovács József káplán. A zenei szolgálatot Standi Gyuláné karnagy vezetésével a bagodi Esthajnal Kórus, valamint Tüttősiné Gréber Mónika látta el tanítványaival; Nagy Tamás káplán orgonált.

Ima a betegek angyalához

Rafael arkangyal, egészségünk gondozó orvosa, szállj le a mennyből meggyógyítani a betegeket és megoldani életünk nehéz problémáit. Maradj velünk, ó arkangyal, akit Isten gyógyszerének hívnak. Szüntesd meg testünk betegségeit, és adj egészséges lelkületet. Ámen.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Kovács Mónika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria