Raniero Cantalamessa a római Jézus Szíve Egyetem centenáriumán: Köztünk dobog a Feltámadott szíve

Beszéde elején a kapucinus szerzetes felidézte, hogy a ’60-as és ’70-es években a most százéves egyetem diákja lehetett a bölcsészkaron és a vallástudományi tanszéken, ahol később teológiát tanított. „Máig a szívemben hordozom és az oltárra viszem sokak emlékét, akiket ezekben az években ismertem meg – mondta Raniero Cantalamessa. – Ám 1979-ben teljesen belemerülve az egyetemi oktatásba, hívást éreztem, hogy a tanári katedrát cseréljem fel a templomi szószékkel, vagyis szenteljem egész életemet Isten országa hirdetésének. Elindultam, de nem ráztam le sarumról a port, ellenkezőleg! Mindig hálát adtam az Istennek mindazért, amit tanulhattam a svájci Fribourgban, aztán a katolikus egyetem bölcsészkarán.”

Mindez kulcsot adott számára, hogy Isten népének megnyissa a tanításban és a Szentírásban, valamint a szenthagyományban gyökerező és az emberiség kultúrájában rejlő mérhetetlen kincseket. Arra kérte a diákokat, hogy ne kövessék a példáját, ne hagyják abba tanulmányaikat, hacsak nem – miként az ő esetében – egy másféle hivatás bizonyosságában tennék azt. Használják ki az egyetem nyújtotta tanulmányok lehetőségeit, mert ezzel önmaguknak és a társadalomnak is tartoznak.

1979-ben, a hívás pillanatában nem tudtam, hol is kezdjek prédikálni. Megtudtam néhány hónappal később, amikor II. János Pál kinevezett a Pápai Ház szónokává. Tehát ott, a Vatikánban kellett Isten országát hirdetnem. Negyvenegy éve tanúja vagyok az utolsó három pápa hihetetlen alázatának, ahogy advent és nagyböjt minden péntekén elmennek meghallgatni a katolikus Egyház egyszerű papjának prédikációját – fogalmazott a Pápai Ház szónoka.

A személyes visszaemlékezés után Jézus Szent Szíve ünnepének evangéliumát magyarázta János könyvéből, mely a Keresztrefeszített oldalsebéről szól, amelyből „vér és víz folyt ki” (Jn 19,34). Jézus a templom megtisztításakor így válaszol a tette felől érdeklődőknek: „Bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra fölépítem…, ám ő saját teste templomáról beszélt” (Jn 2,19.21). János evangélista megjegyzése azt bizonyítja, hogy Jézus oldalából, vagyis a „lerombolt templomból” folyik a vér és a víz, az élő vizek forrásából. A Jelenések könyvének Bárányáról írja az apostol, hogy „mintegy megölve áll a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között”. Ez a Bárány feláldoztatott, de talpon van, áll és él, ő a Feltámadott.

Vele együtt immár a Szentháromságban létezik egy dobogó, valóságos emberi szív. Feltámadt és megdicsőült testének szíve – más minőségben ugyan, misztikusan, de – valóságosan él.

Amit mi a Jézus Szíve-kultuszban tisztelünk, az nem csak az a szív, mely Jézus földi életében köztünk dobogott és amit a kereszten átszúrtak. A Feltámadott élő és ma is dobogó szíve. Tehát nemcsak egy múltbeli eseményre emlékezünk, hanem egy jelenlegi valóságra is. Ez a bizonyosság ad Jézus Szíve ünnepének nem pusztán tiszteletjellegű tartalmat, hanem megváltást hirdető biblia vonatkozást is – fejtette ki Cantalamessa atya. – Ha a gonoszság erejében van „szíve a sötétségnek”, akkor Krisztus áldozata révén itt dobog a világban a „világosság szíve” is: ugyanis Krisztus a mennybe visszatérve nem hagyta el a földet, miként a megtestesülésekor sem hagyta el a Szentháromságot.

Ezt követően a zsolozsma egyik antifónáját idézte a szónok: „Most beteljesedik az Atya terve, mely Krisztust a világ szívévé teszi.”

Az olasz katolikus egyetem a Jézus Szent Szíve nevet vette fel. E név, eredeti jelentésének elvesztése nélkül, mindig újabb jelentéssel gazdagodik, miként általában a hit dolgai – mondta a kapucinus bíboros. – A Jézus Szíve-tiszteletből

az Egyház olyan program felé halad, mely Krisztust teszi a világ szívévé. A katolikus egyetem úgy illeszkedik bele ebbe a tervbe, hogy saját eszközeivel fáradozik, hogy „Krisztust a kultúra szívévé tegye”.

Az egyetem nevében szereplő szív szónak ma soha nem látott módon van üzenete. A názáreti ember Jézusban a szív, miként minden emberben, az érzelmek és a szeretet fészke, ahogy az elme az eszmék és érvek székhelye. A technika uralta mai kultúrának szívre van szüksége, hogy miközben a világ fizikailag túlmelegszik, földünk nehogy visszazuhanjon egy jégkorszakba. Ebben az egyébként másutt nagyon hasznos technika alig tud valamit segíteni. Sokan és sokat fáradoznak egy gondolkodó számítógép létrehozásán, ám senki nem számol egy „szerető számítógép” lehetőségével. Az emberek ma is attól illetődnek meg, ha szeretetcselekedettel találkoznak. A szeretet képességének lehetősége nem halad párhuzamosan az ember megismerőképességeinek lehetőségeivel. Látszólag már nem is számít, pedig jól tudjuk, hogy

a boldogság vagy a boldogtalanság nem a megismeréstől vagy a meg nem ismeréstől függ, hanem a szeretettől vagy a nem szeretettől, vagyis attól, hogy szeretnek vagy nem szeretnek minket.

Ennek oka nagyon egyszerű, mert Isten képmására teremtettünk, akiről éppen János evangélistánk mondja: „Deus caritas est.” Vagyis „az Isten szeretet” (1Jn 4,8).

Miért vágyunk annyira ismereteink bővítésére, és miért törődünk oly keveset a szeretetképesség növelésével? Mert az ismeretet azonnal hatalommá lehet tenni, ellenben a szeretet szolgálattá válik. A modern bálványimádás egyike az IQ, az intelligenciahányados imádata, amit sokféleképpen mérnek. De vajon ki törődik a szív hányadosával? Mégis egyedül a szeretet vált meg és üdvözít, míg a tudomány és az ismeret szomja csak önmagában véve kárhozatba visz.

A kapucinus szerzetes Goethe Faustjának egyik filmváltozatából idézett, ahol a főhős végül ezt mondja: „A világ összes könyvei nem érnek annyit, mint egy simogatás.” Dosztojevszkij híres mondását – „a szépség váltja meg a világot” – pedig így értelmezte: „A szépség, mint jól tudjuk, megválthatja a világot, de el is veszejtheti: »A szépség elcsábított« (Dán 13,56) – kiált a bibliai Dániel a vének egyikének.

Nem a szépség szeretete, hanem a szeretet szépsége váltja meg a világot.”

Beszéde végén Raniero Cantalamessa arra kérte a Szent Szív Katolikus Egyetem diákjait, hogy beszédét ne a tudás, a kutatás ellenében értsék, ami egyébként a feladatuk. Szava felhívás, hogy egyszerre ápolják az elmét és a szívet is.

„Adjatok szívet a kultúrának! Állítsátok az eszméket és a tudományt, köztük az orvostudományt is, az emberek szolgálatába, de sohasem fordítva!” Arra biztatta az orvosokat, hogy a beteglap mögött mindig lássák meg az emberi személyt, tudván, hogy egy mosoly, egy simogatás, egy reményt adó szó többet ér minden orvosságnál. Ne engedjék meg, hogy a technika és az eszközök az emberi kapcsolatok helyébe lépjenek.

„Nekünk, hívő embereknek van egy nagy segítségünk: a hit és az ima. Amikor hamarosan a szentáldozáshoz lépünk, hinnünk kell abban, hogy a Világosság szíve jön el hozzánk, és megdobban bennünk, akik Krisztus testét alkotjuk. Jézus Szíve ünnepének antifónájával mondjuk együtt: »Jesu, mitis et humilis Corde, fac cor nostrum secundum Cor tuum.« »Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd a mi szívünket a te szent Szíved szerint!« – zárta homíliáját Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros a római Jézus Szíve Katolikus Egyetem központi templomában az egyetem alapításának centenáriuma alkalmából bemutatott szentmisén.

*

A szentmise végén kitüntetést adtak át Barbara Jattának, a Vatikáni Múzeum igazgatójának annak elismeréséül, hogy hatékonyan előmozdította a művészet elérését mint a nevelés és az evangelizálás eszközét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír