Regionális ifjúsági találkozót tartottak Szilágysomlyón

Külhoni – 2022. május 24., kedd | 12:49

A szinodalitás jegyében rendeznek regionális ifjúsági találkozókat egymást követő hétvégeken a nagyváradi egyházmegyében. E sorozat keretében találkoztak május 21-én, szombaton a szilágysomlyói plébánián a szilágysomlyói esperesi kerület – szilágysomlyói, kárásztelki, selymesilosvai, sarmasági, szilágycsehi és krasznai – hittanos fiataljai.

A „Megújulni Krisztusban” mottójú találkozó is a korábbiak programját követte: a közös ima és ismerkedés után Szűcs Attila szilágycsehi plébános a mottó üzenete jegyében tartott előadást.

Ezt követően a hallottak alapján kiscsoportokban beszélgettek tovább a résztvevők.

A találkozón Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatott be szentmisét, a kerülethez tartozó plébánosok koncelebrálásával.

Szentbeszédében a főpásztor a belső megújulás és a tanúságtétel fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a szavakkal, jó cselekedetekkel, áldozathozatallal vagy bármilyen más módon vállalt tanúságtétel a Jézus iránti szeretetet közvetíti a világnak, és képes mások életének megváltoztatására is.

„Legyetek bátrak, és járjatok az Úr útjain!” – buzdította a fiatalokat Böcskei László püspök.

A közös ebéd után a fiatalok hat csapatban járták végig a „kincskeresés” állomásait, ahol kreatív feladatok várták őket.

Ezután minden csoport egy, a húsvéti eseményekhez kapcsolódó bibliai részről beszélgetett, majd ahhoz kapcsolódóan kis dramatizált jelenetet mutatott be.

A közel ötven szilágysomlyói, kárásztelki, selymesilosvai, sarmasági, szilágycsehi és krasznai hittanos részvételével zajló program két tanúságtétel meghallgatásával, majd közös csoportkép készítésével zárult.

Forrás és fotó: Hittan.ro/Facebook; Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria