Szakmai napot rendeztek a katolikus egyházi muzeális gyűjtemények munkatársainak

Kultúra – 2016. június 9., csütörtök | 9:04

Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) a katolikus egyház muzeális gyűjteményeinek munkatársai számára rendezett szakmai napot június 7-én, amelynek témája a múzeumokban és a templomokban őrzött műtárgyak állomány- és műtárgyvédelme volt.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Varga Lajos püspöknek, az OKGYK igazgatójának köszöntője után a résztvevők elsőként Földessy Péternek, a Magyar Nemzeti Múzeum Műtárgyvédelmi és Restaurátor Főosztálya vezetőjének Megőrizni..., de hogyan? című előadását hallgatták meg. „Mi minden hat a világunkból a tárgyakra, amiket megőrizni szeretnénk?” – tette fel a kérdést az előadó, aki elmondta: a természeti és urbanizációs hatások egyaránt károsítják a tárgyakat. A tárgyak nem a természetes állapotukban vannak, mert az előállítás során megváltoztattuk tulajdonságaikat. A pusztulásuk idejének minél későbbre való kitolása a cél. Hogy a jövő szakembereinek újabb ismereteik birtokában módjuk legyen még tovább megőrizni a tárgyakat, az most rajtunk, tőlünk függ – fogalmazott.

A következő részben egyes műtárgytípusok megóvásának sajátosságairól az egyházi gyűjtemény tárgyait jól ismerő restaurátorok beszéltek. Kralovánszky Mária textilrestaurátor A műtárgyak legkényesebbje: a textil című előadásában a tárolási körülmények alapvető fontosságát hangsúlyozta. A textíliák sem a gyűrődést, hajtogatást, sem – súlyuknál fogva – a lógatást nem viselik jól. Szabó János ötvös- és fémrestaurátor művész az ötvöstárgyak műtárgyvédelméről tartott előadást. Arra hívta fel a figyelmet, hogy egyetlen műtárgy nagyon különböző anyagokból készülhet. Ezért mindig a legérzékenyebb összetevőnek, anyagnak az igényeit kell figyelembe venni a tárolásnál, illetve a használatkor. Végül Seres Tamás festő- és restaurátor művész beszélt a képzőművészeti alkotások műtárgyvédelméről. Kiemelte, hogy még a festmények is összetett anyagú műtárgyak. Ezért – mint minden megőrzendő műtárgy esetében – fontos, hogy azokat ne érjék hirtelen hő- és páratartalom-változások.

A szakmai nap délutáni részében az érdeklődők megtekinthették a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumot. A művész Ménesi úti műterméből kialakított múzeumot az örökösök tartják fenn.

Forrás és fotó: Országos Katolikus Gyűjteményi Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria