Számonkérsz, bevasalsz vagy engedsz? – Szentmise a jezsuitákkal a gercsei kápolnánál

Új fejezetet nyitott a vírushelyzet a jezsuita Jézus Szíve-templom hitéletében. Szombat koraesti szentmisére a Budapest körüli zöldbe hívják híveiket a jezsuiták; az adott heti helyszínről a Jézus Szíve-templom Facebook-oldalán tájékozódhatnak. Pünkösd vigíliáján a gercsei kápolna volt az úti cél. A Pesthidegkút határában álló Árpád-kori műemlék a budai hegyek ölelésében, a Csúcs-hegy és a Vihar-hegy nyergének csodálatos természeti környezetében fekszik, itt ünnepelhetett a zarándoksokaság. „A pünkösdhöz hozzátartozik, hogy nagyon jó kijönni a természetbe, minden éled, friss a zöld, virágillat vesz körül” – magyarázza Tornya Erika RSCJ.

A pasaréti ferences templomnál adtak gyülekezőt egymásnak a jezsuiták hívását elfogadó zarándokok. Innen indultunk a közel kétórás gyaloglásra. A menetet Tornya Erika RSCJ vezeti, de a zarándokokkal gyalogol Horváth Árpád SJ is. A Pasaréti úton, majd az Ördög-árok mentén halad enyhén emelkedve az út. A Páfrány út végén érjük el az erdőt, Mátyás király egykori vadaskertjének területét. Bár karnyújtásnyira a város, alattunk a mélyben csilingel a villamos, mi már az erdőben haladunk. Egy meredek kaptató után jutunk el a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtérre, ahonnan már közel a kápolna. Több út vezet oda, mi a nehezebbet választjuk, felkapaszkodunk a 339 méter magas Vörös-kővárra.

A néhai Gercse falu helyét visszahódította a természet, a bokros-fás-mezős területen csak a kápolna őrzi az egykor itt élők emlékét. „Rögtön megfogott a hely különleges atmoszférája, az egész környezet imára hív” – mondja Erika, aki előzetesen végigjárta az utat, a helyszínt. Valóban megragadó a táj. Körben minden oldalról hegyek, előttünk az Árpád-kori kápolna, melyet a mának az egykori pesthidegkúti plébános, Bognár Lajos óbudai összefogással mentett meg.

A nagy számú zarándoksereget Horváth Árpád SJ köszönti: „Szentmisére gyűltünk össze. Szabad kérni, felajánlani önmagunkért, szeretteinkért, és szabad lerakni terheinket, gyengeségeinket, bűneinket.”

Pünkösd előestéje van. Az ének a Szentlelket hívja, a pap miseruhája piros, rajta a hímzés: egy kitárt szárnyú galamb és lángnyelvek. Sok fiatal, családok apró és nagyobb gyerekkel, közép- és időskorú házaspárok, egyedülállók ülnek az oltárrá díszített pad előtt félkört formálva, a pap az oltár mellett a fűben. Jó itt lenni, a tavaszi természet szépsége és a hangulat közvetlensége nagyon megfogja az embert.

A szónok a Szentlelket hozta közel szívünkhöz. Szerelem, szelídség, tűz, közösség, sokféleség és egység – a vonal, amin Horváth Árpád vezeti gondolatainkat. „Miért galamb, s nem sas vagy varjú szerepel a miseruhán, miért a galamb a Szentlélek szimbóluma?” A szónok párhuzamot von: „A galamb városaink megszokott lakója. Szinte mindenütt ott van tereinken, de meglenne nélküle a világ. A Jóisten sem tolakszik, ha nagyon akar, élhet nélküle az ember. De nélküle nem fog égig érni a bábeli torony, nem fog kiteljesedni az élete. Egy szelíd hang a bensőnkben jelzi jelenlétét. A Szentlélek hangja, mely újra és újra megszólal, azt suttogja lényünk mélyén: jó jónak lenni. Szelíden szól a lelkiismeretünkben, biztat és figyelmeztet.”

„Értékes vagy, ha nem is sikerül minden, amit kitalálsz. Szeretve vagy, van helyed a világban. Jó a családod, ha nem is tökéletes, de jó. Te sem vagy tökéletes. Szeresd a hozzád tartozókat, erősítsd meg őket. Légy szelíd!” – a Lélekre jellemző isteni tulajdonságot, a szelídséget életvezetési értékként írja le Horváth Árpád. Azt fejti ki, mennyiben segíti az együttélést, ha az ember nem kér mindent számon, nem vasal be akár igazságtalanságot sem a másikon. Arra kéri a résztvevőket, forduljanak az egymás mellett ülő kis csoportok egymás felé, s röviden osszák meg, mikor tudtak türelmesek lenni, tudták nem kivasalni, ami jár, hanem engedni egy-egy szóváltásban. A jezsuita szerzetes tapasztalata, hogy a szelídség szívós erejével, a tapintattal, előzékenységgel, érzékenységgel élhetővé válnak kapcsolataink.

A szónok arra mutat rá, egyszerre van szükségünk a szelíd erőre, ami a Szentlélek működésének egyik tulajdonsága, és a másik jellemzőjére, a tűzre, a lángolásra, a bátor elszánásra. Pál megtérését állítja például: „Isten ereje »lecsapta« a lóról, jó nagyot esett, aztán két évig kinn volt az arábiai sivatagban, melynek csendjében volt ideje a Szentléleknek turbékolni Pál szívében, hogy valóban megtérjen.”

Horváth Árpád két mellékvágányra hívja fel a figyelmet: A szelídség megélésével könnyen összekeverhető az az életállapot, amikor a keresztény élet leül, megfásul, amikor az ember beleszürkül a mindennapokba, és nem veszi észre a maga körül lévő szépséget. De az sem elvárható, hogy az életünkben a tűz mindig lobogjon, mozgalmas, euforikus élmények töltsék ki mindennapjainkat.

Most éppen egy hosszú, csendes szakasz után van mozgalmas napban részünk. Ma, több mint két hónap után újra találkozhattunk, és újra ráérezhettünk a közösségben való lét ízére. A pünkösd is a közösség fontosságát állítja elénk. A Szentlélek akkor jött el, amikor együtt voltak az apostolok. A keresztény élet közösség. Vállalkozás, vágy, hogyan tehetjük jobbá egymás életét, hogyan fogjunk össze, és menjünk előre úgy, hogy közben felfelé is nézünk. A közösségben megtapasztaljuk a sokféleséget és az egység felé törekvést. Az egység, mikor tudatában vagyunk közös céljainknak, amikor megéljük, hogy az összetartozást, a Szentlélek egyik nagy ajándékát élvezzük.

Végül hálaadásra kéri a jelenlévőket Horváth Árpád mindazokért az ajándékokért, amelyeket személyes életükben, családjukban a Szentléleknek köszönnek. 

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír