Székesfehérváron is megvalósult a „Neked munka, nekem álom” karitászprogram

Hazai – 2017. június 2., péntek | 13:22

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és a Salva Vita Alapítvány támogatásával létrejött kezdeményezés helyi megszervezéséről tartottak sajtótájékoztatót május 30-án a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A „Neked munka, nekem álom” elnevezésű kezdeményezés fogyatékkal élő emberek és munkáltatók kötetlen találkozását teszi lehetővé nyílt nap keretében.

A programot Székesfehérváron az Alba Caritas Hungarica Alapítvány munkatársai szervezték meg huszonkét megváltozott munkaképességű fiatal és tizennyolc munkáltató részvételével.

Értékesítő, mozdonyszerelő, állatgondozó, riporter, cukrász, fociedző, ápoló, konyhai kisegítő, előadóművész – ezek szerepeltek az értelmi, látás-, hallás- és mozgássérült fiatalok álommunkáinak listáján; a programnak köszönhetően a fehérvári cégeknél egyetlen napra kipróbálhatták magukat.

A „Neked munka, nekem álom” projekt székesfehérvári tájékoztatóján Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke hangsúlyozta: „Nem a szavak, szólamok szintjén kell bátorítani és felemelni azokat, akik támogatásra szorulnak, hanem a tettek mezején. Sokan élnek köztünk olyanok, akik egyedi képességekkel rendelkeznek, akadályoztatva vannak életük bizonyos területein, de személyi méltóságuk így is teljes és megkérdőjelezhetetlen.” A befogadó munkáltatóknak és a programban részt vevőknek ajándék ez a nap, a kölcsönös megajándékozottság örömét élhetik meg általa – fogalmazott a Székesfehérvári Egyházmegye főpásztora.

Nagy Lajosné igazgató felidézte a fehérvári karitász elmúlt tíz évét, amikor segítséget nyújthattak a megváltozott munkaképességű embereknek nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésükben. Hozzátette: munkájukat forráshiány miatt nem folytathatják, de az ilyen jellegű projektekben örömmel részt vesznek.

Turcsiné Molnár Mária munkatanácsadó kiemelte, hogy e kezdeményezés egy napra összehozza a munkaerőpiaci szolgáltatókat és a fogyatékkal élő embereket. A program résztvevői elmehetnek egy olyan munkáltatóhoz, ahol kipróbálhatják magukat álmaik munkakörében. E nap lényege, hogy rámutasson arra is, hogy a fogyatékkal élők pozitív hatást gyakorolhatnak a munka világára.

Magyar László, az egyházmegyei karitász által fenntartott Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének vezetője bemutatta az itt lakók életét. A megváltozott munkaképességű fiatalok naponta okoznak pozitív meglepetést egyediségükkel a munkatársaknak – mondta.

A keddi sajtótájékoztatón a munkáltatók részéről Sturcz Zénó, a Sturcz Kft. ügyvezetője szólalt fel, aki nem csak a személyes érintettség okán lépett be a projektbe. Ismertette: cégük hitvallása, hogy a sérült embereket képességeikhez mérten támogassák.

A sajtótájékoztatón Poscher Zsolt, a Szent Kristóf Házban lakó egyik megváltozott munkaképességű fiatal is bemutatkozott. Arról beszélt: gyermekkora óta nagy érdeklődést tanúsított a mozdonyok iránt, és a program keretében most lehetősége nyílt a MÁV egyik szerelőcsarnokában tölteni egy napot.

Egy másik résztvevő, Gartai István az autópiac világában szerette volna kipróbálni magát. Így került egy napra ügyintézőként egy autóértékesítő céghez, a Berta-Vadász Kft.-hez. A tulajdonos ügyvezető, Berta László ennek kapcsán elmondta: meglepő volt számára az az érdeklődés és figyelem, amelyet a jelentkező részéről tapasztalt.

Sinkovicsné Máté Hortenzia, a projekt egyik fehérvári szervezője is elkísérte a helyszínekre a megváltozott munkaképességű fiatalokat. Tervei alapján a „Neked munka, nekem álom” program személyes bemutatkozással, a munkatársakkal való megismerkedéssel kezdődött, ezt követte a munkakörökbe való bepillantás, majd az egynapos munka.

Volt olyan jelentkező, aki a Kék Elefánt Nyomda jóvoltából grafikai szerkesztőként próbálhatta ki magát. „Mindig nagyon érdekelt, hogyan készülnek a grafikai kiadványok, mivel én magam is montázsképekkel foglalkozom” – mondta el Szabó Anna, akinek már kiállítása is nyílt számítógéppel szerkesztett alkotásaiból.

Nagy Lóránt a Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió riportereként tölthetett el egy napot: ő készített interjút a programban részt vevő munkáltatókkal és fiatalokkal.

A kezdeményezés szemléletformálódást indíthat el, újabb jelentős előrelépést jelenthet a fogyatékkal élő emberek támogatásában, megismerésében, elfogadásában, és elősegítheti, hogy közülük egyre többen helyezkedhessenek el a nyílt munkaerőpiacon – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Forrás, fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria