Szent István-díjban részesült Müller Cecília országos tisztifőorvos

Hazai – 2020. augusztus 19., szerda | 17:58

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos Székesfehérvár legrangosabb civil elismerését, a Szent István-díjat vehette át augusztus 18-án. A díjátadón Spányi Antal megyéspüspök az elismerés jelentőségéről beszélt; a díjazottat Dr. Bucsi László, a Szent György Kórház megbízott főigazgatója méltatta.

Az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kiemelt célja a Szent István-i keresztény értékrend megismertetése és elfogadtatása a társadalom széles körében, valamint bemutatni és példaként állítani az ennek jegyében élőket a város és az egész magyar nemzetközösség tagjai számára. Az alapítvány 2004-ben hozta létre a Szent István Emlékérmet és Díjat. Székesfehérvár legkiemelkedőbb civil elismerését váltott esztendőben kapja székesfehérvári, illetve országos-nemzetközi szinten ismert és elismert személyiség, akinek szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor az államalapító király öröksége szolgált iránymutatásul, keresztény életet élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Az idei díjazott Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos, akinek a népegészségügy területén, a magyar lakosság védelme érdekében, kimagasló szakmai színvonalon végzett tevékenységét, illetve a Szent István-i értékrend alapján, alázattal és odaadással tett szolgálatát ismerték el, különös tekintettel a koronavírus-járvány okozta rendkívüli időszakra.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az állam- és országalapító király életművét, örökségét méltatta beszédében. Mint mondta, a díj alapítója tizenhét évvel ezelőtt úgy látta, szükség van arra, hogy Szent Istvánt értékek hordozójaként közel vigyük az emberekhez, a társadalomhoz. Az eddigi díjazottak nagyon sokfélék, nők és férfiak, egyházi és világi életet élők, tudósok és a mindennapi életben küzdők is vannak köztük. Két közös van bennük: mindnyájan a Szent István-i, keresztény értékrendhez szabták magukat, és szolgálatban élik az életüket.

Az idei díjazottat Dr. Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház megbízott főigazgatója méltatta kevéssé szakmai, sokkal inkább személyes gondolatokkal. Mint mondta, Dr. Müller Cecíliáról talán kevesen tudják, hogy pályája során a tisztiorvosi feladatköreit felkérésre kapta, mert ismerték és elismerték a munkáját és a hozzáállását. Az Operatív Törzs tagjaként ugyanazt a szerény, alázatos személyiséget látja benne, mint húsz évvel ezelőtti megismerkedésükkor. A legszélsőségesebb, támadó politikai környezetben is változatlanul, higgadtan végezte a munkáját. „Szeretik őt az emberek, megnyugtató volt a jelenléte nap mint nap; életszerű, gondoskodó tanácsokat adott, közérthetően, természetesen, és nem celebként viselkedett. Íme a recept!” – fogalmazott Dr. Bucsi László.

Dr. Müller Cecília a díj átvétele után meghatottan szólt a közönséghez. „Köszönettel, örömmel, egyúttal mély alázattal fogadom ezt a díjat! Ebben az évben én vagyok a kiválasztott, és ez egy csodálatos érzés. Tükröt tart nekem, visszajelzést kapok arról, hogy talán valamennyit sikerült megvalósítanom abból, amit ajándékba kaptam, s talán sikerült azon az úton járnom, ami számomra kijelöltetett.” Mint mondta, az emberi küzdelem elismeréseként tekint a díjra.

A koronavírus riasztó helyzetet tetemtett, egyik napról a másikra kizökkentett minket a megszokott világunkból – fogalmazott az országos tisztifőorvos. Minden tudását bevetve igyekezett megismerni az ismeretlent; jó segítői, tudós társai, munkatársai akadtak, akik éjt nappallá téve támogatták. „Eszközök voltunk és vagyunk a Gondviselés kezében. (...) Eljutottam a felismerésig, hogy ott vagyok jó helyen, ahol éppen vagyok. Nem a sors vet engem ide vagy oda, hanem a Gondviselés tudatos terve irányít. Teljes szívemből és hitemmel köszönöm a bizalmat és a szeretetet!”

Ferenc pápa apostoli áldását adta Dr. Müller Cecíliára a Székesfehérvári Egyházmegyében végzett kiemelkedő pasztorális szolgálatáért. Az áldást Spányi Antal püspök tolmácsolta.

A Szent György Kórház és a Székesfehérvári Egyházmegye együttműködési megállapodást kötött a kórházlelkészi szolgálat keretében működő lelkigondozói tevékenységre, melyet az egyházmegye kijelölt munkatársai fognak végezni a betegek és a kórházi személyzet szolgálatára, a gyógyító-ápoló munka segítésére.

A díjátadón részt vett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere; jelen voltak a város alpolgármesterei és önkormányzati képviselői is.

Az ünnepi eseményen közreműködött Berki Lilla, Varró János, Kovács Bence és a Musicolore énekegyüttes.

* * *

Dr. Müller Cecília szakmai életútja

1984-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát, négy szakvizsgával rendelkezik. Dunaújvárosban, a Szent Pantaleon Kórház II. sz. Belgyógyászati osztályán volt kórházi orvos, a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinátban üzemorvos, majd nagyvenyimi háziorvos (1991–1996), később dunaújvárosi tisztifőorvos. 2010-től néhány hónapon át a Közép-dunántúli Régió tisztifőorvosaként irányította az ajkai vörösiszap-katasztrófa következményeinek elhárítását, amiért a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tisztifőorvosaként 2011 februárjában megkapta a Pro Sanitate díjat, majd 2011. október 4-én dr. Faludi Gáborral, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal gyorsreagálási főosztályának vezetőjével együtt miniszteri elismerésben részesült.

2011-től a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője, majd 2018. december 1-jétől kinevezték a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének, és országos tisztifőorvos lett. 2020-ban a Nemzeti Népegészségügyi Központ az országos tisztifőorvos vezetésével vesz részt a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs munkájában, így az országos tisztifőorvos ebben a tisztségében a járvány során a hivatalos sajtótájékoztatók egyik résztvevője lett.

Müller Cecília 2009 óta a nagyvenyimi Nagyboldogasszony-plébánia világi lelkipásztori munkatársa.

Férjével, Dr. Zseli Józseffel, aki szintén orvos, az egyetemen ismerkedett meg, két gyermekük és három unokájuk van.

Szöveg: Havasi Tímea és Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria