Szent István-rajzpályázatot hirdet a Mária Rádió

Hazai – 2017. január 8., vasárnap | 14:04

A Garay Képzőművészeti Stúdió szakmai közreműködésével a Mária Rádió államalapító szent királyunk emlékezetére rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás tanulók számára.

A rajzpályázat célja, hogy a gyermekek a rajzolás művészetén keresztül kifejezzék, számukra mit jelent Szent István király alakja, valamint elhelyezzék modern korunkban államalapító szent királyunk személyét, üzenetét.

A rajzpályázaton minden 6–14 éves, általános iskolában tanuló diák, illetve 14–18 éves középiskolai tanuló részt vehet, aki A4 vagy A3 méretű, bármilyen kézi technikával készült pályaművét egy példányban leadja, beküldi a rádió címére, 2017. március 31-ig. A rajzlap hátoldalán szükséges feltüntetni a pályázó nevét, életkorát, értesítési címét, települése nevét és az oktatási intézménye nevét és címét. Minden pályázó csak egy pályaművel vehet részt a versenyen. Az alkotásokat kiállításra készen várják.

Korcsoportok szerinti témák:

– alsó tagozatosok (6–10 évesek):

Mit tudunk Szent Istvánról? – Szabadon választható rajzok, amelyek Szent István alakjához köthetőek.

–felső tagozatosok (10–14 évesek):

Mit üzen/jelent ma Szent István alakja a fiataloknak? – István intelmei Szent Imre herceghez

Az ország felajánlása Máriának

–középiskolások (14–18 évesek):

Mit üzen/jelent ma Szent István alakja a fiataloknak?

Ha Szent István ma köztünk élne, min változtatna hazánkban?

Az ország felajánlása Máriának

A korcsoportok első három díjazottjának nyereménye a Keresztény Múzeum, az esztergomi bazilika, vagy a Mátyás-templom megtekintése Erdő Péter bíborossal.

A különdíjasok tehetségének továbbfejlesztésében a váci Garay Képzőművészeti Stúdió nyújt támogatást. A közönség is szavazhat majd az általa legjobbnak ítélt alkotásra a Mária Rádió Facebook-oldalán.

Az eredményhirdetésre és díjátadásra 2017. áprilisában kerül sor. A beérkezett pályaművekből kiállítást szerveznek a rádió fővárosi szerkesztőségében. A győztes rajzok a Mária Rádió magazinjának címlapján is megjelennek egy éven keresztül.

A rajzpályázat fődíja: kiemelt ülőhely Szent István ünnepén, valamint Erdő Péter bíboros aranykeretben megkapja a rajz eredeti példányát!

További információ:

– e-mailben: szentistvanunnep@mariaradio.hu

– telefonon: +36 30 345 8369 – Siklósi Bernadett promóciós munkatárstól

Forrás és fotó: Mária Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria