Szent László Röplabda Kupa Debrecenben

Kishírek – 2017. október 20., péntek | 12:37

A Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola a Szent László-évben vándorkupát alapított röplabda sportágban. Az első tornát október 16-án rendezték meg nyolc együttes részvételével.

A sporteseményt megálmodók célja az volt, hogy a diákok ne csak a szellemi vetélkedők és a kreativitásra irányuló programok segítségével gyarapítsák ismereteiket a lovagkirályról. Szent László király életvitele és a sport nem áll messze egymástól, a lovagkirály életében a küzdelem és a kitartás szintén fontos tényezők voltak.

A kifejezetten egyházi intézmények diákjai számára rendezett női röplabdatornára a történelmi egyházak által fenntartott debreceni intézmények csapatain kívül Nyíregyházáról és Hajdúdorogról neveztek együttesek.

A versenyt Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke és Bánk Tibor, a Dienes László-iskola igazgatója nyitották meg. A beszédekben kiemelték, a verseny mellett fontos odafigyelni a keresztény együttlét örömeire is.

A debreceni Dienes-gimnázium csapatai második és harmadik helyet szereztek: „A” csapatuk a döntőben 2-0-s vereséget szenvedett a Svetits-gimnázium lányaitól, míg „B” csapatuk ugyanilyen eredménnyel szerezte meg a bronzkupát a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium csapata elleni küzdelemben.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria