Szőlőfürtök, búzaszemek – Így készülnek a pécsi óvodások az eucharisztikus kongresszusra

Kishírek – 2020. december 3., csütörtök | 11:01

A pécsi Szent Mór Katolikus Óvoda is bekapcsolódott a Katolikus Pedagógiai Intézet által meghirdetett programsorozatba, mely az 52. Eucharisztikus Kongresszus előkészítéséhez nyújt lelki hátteret. Ennek célja, hogy a gyermekek életkorához alkalmazkodva, közös élmények biztosításával támogassa a hitben való elmélyülést.

A felkészülés jó lehetőség arra is, hogy a kicsik és a felnőttek közös tevékenységei segítsék az Isten iránti szeretet növekedését.

Az idei esztendőben a Szentírás idézeteihez kapcsolt programok, közös cselekvések nagy átgondolást, kreativitást igényelnek az óvodapedagógusok részéről, hisz a járványügyi helyzet sok esetben megköti a kezüket. Fontos feladat, hogy ennek ellenére egységben tartsák közösségüket, még ha testi távolságtartásra is kényszerülnek. Az evangéliumi gondolatok elmélyítésében, személyesebbé tételében Kajtár Edvárd székesegyházi plébános segítette a nevelőtestületet.

Október: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5)

A kiscsoportosok dugónyomdával, festéssel készítettek szőlőfürtöket és színes leveleket. A középső és a nagycsoport padlókép alkotásával is feldolgozta az evangéliumi részletet. A Csillag csoport ellátogatott az egyházmegyei látogatóközpont kertjében lévő csodálatos szőlőtőhöz, amelynél a püspökségi kertész szeretettel mesélt a növényről való gondoskodás menetéről, és lemetszett hajtásokkal lepte meg a gyerekeket. Lelki percek keretében mind a négy csoport elkészítette a saját, keresztet formáló szőlőtőkéjét, melyet közösen az óvoda aulájában állítottak ki, ahol a szülők is megcsodálhatták. A tartalmas program zárásaként a családokat gyermekük munkájával és az evangéliumi idézettel ajándékozták meg.

November: „Én vagyok az égből alászállott, élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él.” (Jn 6,51)

Ebben a hónapban a búzával ismerkedtek a gyerekek. A legkisebbek kalászból nyert búzaszemeket vetettek, majd megfigyelték, hogyan sarjad új élet a magokból. Gondoskodó szeretetük napról napra növelte az apró hajtásokat. A nagyobbak játszottak, barkácsoltak a gabonával és az őrlést is kipróbálhatták. A szorgos kezecskék csoportonként kis cipót dagasztottak. A megkelt tésztákat összefonva sütötték meg annak jelképeként, hogy Isten búzaszemeiből egyetlen kenyér lesz.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria