Tanodás családi nap Máriapócson – KÉPRIPORT

Kishírek – 2022. június 8., szerda | 10:19

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő „Mária Gyermekei” Tanoda nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre, amire jó lehetőséget nyújtanak az intézmény éves tervében szereplő programok, kiemelten azok, amelyeken a gyerekek családjai is részt vehetnek. Ilyen volt a május 30-án rendezett családi nap, melyről Orosz Rita készített összefoglalót. Írását szerkesztve közöljük.

...elsősorban anyukák és testvérek érkeztek a különleges tanodai „foglalkozásra”. A családfők távolléte az édesanyák felelősségét növeli, ezért nagy figyelmet kapnak tőlünk, és nagyszerű volt látni a hétfő esti felszabadultságukat.

Mindig vannak – s bizonyára el kell fogadnunk, hogy lesznek is – családok, akik kimaradnak ezekből a programokból, azonban nagyon tudtunk örülni annak a közel ötven főnek, akikkel most együtt játszottunk, versengtünk.

Talán sikerült rejtett módon némi ismeretet is átadni görögkatolikus vallásunk szerinti tavaszi ünnepeinkről.

Kerítésen kívül kezdtünk el beszélgetni Mosolygó Tamás lelkivezetővel a virágvasárnap és pünkösd közötti történésekről, s ezekre később, a szülők-gyerekek párharcában volt utalás.

De nem csak szellemi feladatokkal kellett megbirkózniuk a csapatoknak, sok mozgásos és tréfás mozzanata is volt az együtt töltött óráknak.

Aprócska gyereknapi ajándékkal és hatalmas pizzázással zártuk a családnapot.

Köszönet mindenkinek, aki segítette a program létrejöttét, s köszönet ismételten a családoknak, akik ránk bízzák délutánonként a gyermekeiket és aktívak a közös alkalmakkor!

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Papp Mariann

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria