Tárjátok ki szíveteket! – Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

Hazai – 2020. november 20., péntek | 14:10

A családok, idősek, egyedülállók mellett áll a Katolikus Karitász idén adventkor is, de a koronavírus-járvány miatt másképp gyűjtenek, hiszen nincsenek nagy rendezvények, karácsonyi vásárok. A szervezet november 20-án indítja el országos segélyprogram-sorozatát Tárjátok ki a szíveteket címmel: adománygyűjtést hirdet és rászoruló családokat segít a téli időszakban és karácsonykor.

„Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik.” Kalkuttai Szent Teréz anya ezen gondolata lett néhány évvel ezelőtt a karitász adventi segélyprogramjainak mottója.

A Katolikus Karitász minden évben meghirdeti adventi adománygyűjtését. Spányi Antal, a szervezet püspök-elnöke elmondta: „Az akció plakátján látható, nyitott tenyérben tartott, hóból formált szív szimbóluma annak, hogy kezünkben van a lehetősége a segítségnyújtásnak. Szívünk kitárásával felmelegíthetjük mások hideg otthonát, ünneppé tehetjük küzdelmekkel teli napjait. A szeretet kézzelfoghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül.”

Écsy Gábor atya, a Karitász országos igazgatója szerint

a nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak 2020-ban is kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit.

Meleg otthont biztosítani téli ruhákkal, kályhával és tűzifával. Élelmiszert vinni a családoknak, hogy ne üres asztalnál kelljen megélni a karácsonyt, lakhatási támogatást adni, hogy emberi körülmények között élhessék a családok hétköznapjaikat és ünnepeiket. „A különböző élethelyzetekben különleges törődést adhatunk, személyre szabott segítséggel” – tette hozzá.

Az akció keretében számos országos program zajlik karácsonyig, a hatályos rendelkezéseknek megfelelően a lehető legnagyobb körültekintéssel, az egészségügyi ajánlásokat betartva.
• Számos helyen osztanak egész télen a vírushelyzetnek megfelelően előrecsomagolt meleg ételt hajléktalanoknak és krízishelyzetben élőknek.
• Több száz családot szeretnének kályhával és igény szerint tűzifával és más speciális támogatásokkal segíteni.
• A határon túli magyar családokat is kályhával, tűzifával és élelmiszercsomaggal, édességekkel, egyéb ajándékokkal segítik az ünnepek előtt.
• Az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akció keretében nehéz sorsú gyermekeknek lehet ajándékcsomagot készíteni és leadni az ország különböző gyűjtőpontjain. Részletek az Angyalbatyu oldalán. Az ajándékcsomagokat karitászönkéntesek juttatják el az országos hálózaton keresztül a rászoruló családok gyermekeinek. Számos iskolában és templomban gyűlnek a játékok, amelyekből – édességgel, meglepetésekkel kiegészülve – névre szóló ajándékcsomagok készülnek. Az adományozó gyermekek segítségével országszerte több tízezer gyermeknek tehetjük valódi ünneppé a karácsonyt.

November 20-tól egészen a karácsonyig tartó időszakban több módon is be lehet kapcsolódni az országos akcióba.

A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a Katolikus Karitász munkáját.
Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhatnak a karácsonyi segélyprogramokhoz és az évközi munkához is. Online adományozással a www.karitasz.hu oldalon keresztül élhetnek a támogatók.
• Az egyházmegyei karitászközpontokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy helyi program támogatásába is bekapcsolódhat tárgyi vagy pénzadományával.
• Az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció idén a korábbiaktól eltérő módon valósul meg december 6. és 13. között. A szervezet vásárokon és főtereken szervezett közösségi gyertyagyújtások helyett erre az alkalomra készített videókkal és az interneten elérhető megosztásokkal hívja majd fel a figyelmet a nehéz sorsú családok helyzetére országos virtuális gyertyagyújtás keretében egy héten keresztül.

Kérjük, lehetőségeik szerint csatlakozzanak a karitász adventi adománygyűjtési akcióihoz, buzdítsák ismerőseiket, és vigyék hírét, hogy idén minél nagyobb lehessen az összefogás és a korábbiaknál is több rászorulóhoz juthassunk el!

Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008
Adományvonal: 1356
www.karitasz.hu – online adományozás

Segítsen, hogy segíthessünk!

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria