Tematikus estet tartottak a római Pápai Magyar Intézetben

Külhoni – 2017. november 16., csütörtök | 15:28

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Rómában működő papi továbbképző intézete történetének kevéssé ismert fejezeteit idézték fel november 15-én este az Örök Városban, amikor a Pápai Magyar Intézet (PMI) a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit. Az eseményen Erdő Péter bíboros is részt vett.

A felszentelt papok római továbbképzését szolgáló intézet története 1927-ben kezdődött, amikor a magyar állam megvásárolta a római Falconieri-palotát, és az ebben létrehozott Római Magyar Akadémián papi osztály is létesült. A két intézmény jogilag 1940-ben vált külön, amikor Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás kezdeményezésére a Szentszék megalapította a ma is működő Pápai Magyar Intézetet.

A Vatikán szomszédságában kilencven éve működő magyar egyházi intézmény főbb történelmi eseményeit az egykori hallgató, Erdő Péter bíboros, prímás idézte fel. Hangsúlyozta, hogy a magyar egyház jelenléte az államalapítástól kezdve folytonos Rómában, és ez a PMI-nek köszönhetően a második világháború és a kommunizmus időszakában sem szakadt meg. Az intézet jelentős szerepet vállalt 1956 után is az Olaszországba menekült magyarok befogadásában és támogatásában.

Fordulatot az 1964-ben, a magyar állam és a Szentszék között létrejött megállapodás hozott, amellyel az 1948 utáni emigrációs éveket követően a PMI újra a Magyar Katolikus Egyház irányítása alá került, és újra érkezhettek ösztöndíjas papok Magyarországról Rómába, hogy ott folytassák tanulmányaikat. Erdő Péter felidézte saját ösztöndíjas éveit a hetvenes évek olasz fővárosában. Hangsúlyozta, hogy a magyar papok számára ma is Róma jelenti a kaput a nemzetközi kultúra és tudomány elsajátításához, valamint széles, nemzetközi kapcsolatrendszer kialakításához a Rómában látogatott pápai egyetemek professzorai és hallgatói között. Régen a magyar egyházban az első idegen nyelvnek a német számított, ma az angol után az olasz következik – mondta Erdő Péter.

Tóth Tamás hozzátette, hogy Rómában számos pápai egyetem, valamint több mint száz kollégium működik, és a PMI ennek a nemzetközi rendszernek a része.

A tematikus esten bemutatták Tóth Tamás rektor könyvét (A Pápai Magyar Intézet, Róma–Budapest, 2017), mely a PMI történetét dolgozza fel, továbbá a Római Magyar Akadémia alapításának 90. évfordulóján a Balassi Kiadó gondozásában megjelent Falconieri-palota, Róma című kötetet.

Az esten jelen volt többek között Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki, valamint Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövet; Érszegi Márk Aurél, a szentszéki nagykövetség első beosztottja; Németh László prelátus, a PMI volt rektora, illetve nagykövetségek, szentszéki hivatalok, valamint római egyházi felsőoktatási intézmények és kollégiumok több képviselője. Az estét Puskás István, a Római Magyar Akadémia jelenlegi igazgatója moderálta.

A könyvbemutató után – első alkalommal az intézmény történetében – a PMI megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt: sokan voltak kíváncsiak az intézetre, amelynek kápolnáját 1958-ban Prokop Péter pap, festő díszítette freskókkal; üvegablakait 2002-ben Hajnal János készítette.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria