Teréz rózsaesőt hullatott – Imaest a Nyolc Boldogság Közösséggel Budapesten

Hazai – 2017. október 1., vasárnap | 15:34

Lisieux-i Kis Szent Teréz emléknapja előestéjén, szeptember 30-án a Nyolc Boldogság Közösség idén is megrendezte a Rózsaeső imaestet a budapesti Örökimádás-templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Lisieux-i Kis Szent Teréz emléknapjához kötődő, évről évre egyre népszerűbb eseményt több helyszínen rendezik meg: Homokkomáromban és Kecskeméten szeptember 23-án, Budapesten és Makón pedig szeptember 30-án tartották a Rózsaeső imaestet.

Az este 6 órás szentmisét követően kezdődött maga az imaest, melyet Versegi Beáta Mária CB nővér nyitott meg, aki a szentély felé való indulásra biztatta a bőséges számú résztvevőt, hiszen az utcán is számosan vártak a bejutásra. A szentélyben székekkel, matracokkal kellett kiegészíteni az ülőhelyek számát; „sokan vagyunk – azt bizonyítja, hogy van bizalmunk” – mondta Beáta nővér. Majd figyelmeztetett: nem automatikusan működik az imák meghallgatása: bedobjuk a levelünket a kosárba, és elvárjuk, hogy Teréz teljesítse… Amint ez Beáta nővérrel is előfordult már – mesélte a hallgatóságnak –, volt, hogy tizenvalahány évig haragudott Terézre, mert nem teljesítette egy bizonyos kérését. Ha más számára kérünk valamit, figyeljünk rá, hogy a másiknak mire van szüksége – nem feltétlenül arra, amit mi gondolunk. Sokszor egy év múlva – amikor visszakapjuk a Rózsaeső imaesten írt leveleket – már csodálkozunk: ez egy évvel ezelőtt ennyire fontos volt nekem?

Beáta nővér felhívta rá a figyelmet, hogy az imaest voltaképpen a Városmisszió része, s vasárnap este indul a missziós menet; Kis Szent Teréz pedig – annak ellenére, hogy egy kármelita kolostorban élte le az életét – a missziók védőszentje.

Az imaest első nagyobb egységét Béri Renátó kármelita szerzetes, a győri Kármelhegyi Boldogasszony-templom igazgatója előadása jelentette. „Az élő kapcsolásra várunk” – mondta Renátó atya, értve ezalatt a Mária Rádió élő közvetítését, azonban lehetőséget adva az áthallásra is, a többféle értelmezés lehetőségére. Majd utalt a tavalyi előadásra, amikor Kis Szent Teréz szüleiről beszélt – azt, hogy a tiszta istenkép prófétája lett, Teréz elsősorban nekik köszönheti.

Milyen volt Teréz kapcsolata az Atyával? Önéletrajzában egy gyónásáról azt írja: soha nem hallott még olyat, hogy a hibák tudnak nem fájni az Istennek. Isten gyöngédebb egy anyánál is – döbben rá Teréz. Ő megtapasztalta az Atya gyöngéd szeretetét, meg tudta ragadni Isten anyai arcát – azzal az Istennel került kapcsolatba, akit nekünk Jézus megmutatott. Miért olyan nagy dolog ez? Mert mi is erre vagyunk hívva. Ezzel szemben gyakoriak a negatív Atya-képek az Egyházban; torz istenképeink java része az Atyára vetül ki – mutatott rá a szónok. – Jézussal és a Szentlélekkel megvagyunk; amikor „megfagy a szenteltvíztartóban a víz”, akkor az Atyáról van szó általában. „Atyaúristen” – mondják gyakran, ami szintén meglehetősen ijesztően hangzik.

Az Atya szinte elfeledett isteni személy, nincs is számára kijelölt külön ünnep – emelte ki Béri Renátó. – Olyan súlyos dolgokat állítunk róla, mint például hogy áldozataink és szenvedéseink láttán nyugszik meg. Villámokat szóró Zeusznak képzeljük, akit meg kell nyugtatni, akitől félni kell. Deus vagy Zeusz inkább számunkra?

Szembeállítjuk az Atyát a Fiú szeretetével, aki megment minket az Atya haragjától. Mindez mutatja, hogy a Szentháromságot még nem igazán értettük meg; pedig ha megértenénk, kevesebb lenne a görcsölő, félelmekben élő keresztény. Nincsen hangulatbeli különbség az isteni személyek között – hangsúlyozta a kármelita szerzetes –, ugyanúgy árasztják ránk a szeretetet.

Kezdjük a nevével: „Atya” – folytatta Béri Renátó. – Hendikeppel indulunk, hisz még mindig ezt a szót használjuk, és megbotránkozást keltene, ha valaki azt mondaná: „Apa”. Holott az közelebb vinne szerető Apánkhoz. Jézus így szólította: „Abba” – ami intim, meghitt név, olyasmi, mint magyarban a papa, apuka. „Neki van joga lepapázni őt” – mondanák sokan, de már Szent Pál rámutatott, hogy ez nekünk is meg van engedve, mert Krisztushoz tartozunk.

Sokszor talán könnyebb az agresszív istenképpel boldogulnunk – vetette fel Renátó atya –, nála tudjuk, hol a határ, mik a szabályok, míg egy szerető Istennel meg kellene tanulnunk együtt élni…

19. századi lelkiségi divat hatására sokan felajánlották magukat, például a kármelita nővérek közül, Isten igazságosságának, vagyis „kötök veled egy üzletet: kíméld meg ezt és ezt a bűnöst, és a villámot rám szórjad!” – mesélte a szónok. – Ha kijött rajtuk ezután valami betegség, úgy vélték, Isten meghallgatta imáikat. Teréz elmondja: tiszteli őket, de ő nem tud ezzel azonosulni, az Atya nem így működik – és inkább megírja a felajánló imát az irgalmas szeretetnek. Ami voltaképpen nem is felajánlás, nem helyettesítő elégtételről szól – hanem egy szerelmi vallomás, és mentes minden teljesítménykényszertől. Az Atya csak arra vágyik, hogy velünk szeretetkapcsolatban legyen.

Béri Renátó végül mindenkit arra biztatott: ha úgy érzi, az Atya-képével probléma van, akkor az este folyamán Terézhez íródó levélben első helyen szerepeljen ez. Ne gyomorgörcsös kapcsolatban legyünk Istennel; „legyen ebben példánk és segítőnk Lisieux-i Szent Teréz!” – zárta beszédét a kármelita szerzetes.

Az előadást követték a tanúságtételek, melyekben a korábbi évek Rózsaeső estjeihez kötődő imameghallgatásokról számoltak be az arra vállalkozók. „Mennyországomat azzal fogom tölteni, hogy jót teszek a földön – mondta Teréz nem sokkal a halála előtt. – Meglátjátok, olyan lesz, mint egy rózsaeső”.

Egy sokgyerekes anyuka arról mesélt, hét dolgot kértek, és szinte mindben gyógyulás történt Teréz közbenjárására. Fizikai gyógyulások, félelmek elmúlása, és a legnagyobbnak érzett ajándék: lángra lobbant újra a szívük egymás és az Atya iránt. Egy fiatal lány férjet kért (többek között) három évvel ezelőtt – fél év múlva a Gyerekmaroson megismerte jövendő férjét, s most hárman álltak a mikrofonnál, a fiatal apuka karján a kisbabájukkal. Egy édesanya saját daganatos beteg édesanyja megtéréséért kérte Teréz közbenjárását. Türelmetlenkedtek, hogy két év alatt semmi nem történt, azonban eljött mégis a meghallgatás ideje, s végül édesanyja szentségekkel megerősítve hunyt el. Majd még egy fiatal lány mesélte el, hogyan talált életre szóló társat a világ másik végéről; a rózsaesős leveleket egymás mellé téve látszik, hogyan kerekedett a története, hogyan jutott mindig egy lépéssel előbbre. Végül egy fiatal anyuka mesélt életükről, a traumáról, hogy nem lehet saját gyermekük, és az örökbefogadás izgalmairól. Tavaly ilyenkor számtalan holtpont és krízis után Terézt kérte az imaesten, hogy már mindenképpen szeretne kisbabát – és már az imaest alatt jött a telefon, hogy az egyik kórházban várja őket egy makkegészséges, gyönyörű kisbaba. Pár hónappal később pedig a kislány boldog szüleiként örökbe fogadták picivel idősebb bátyját is.

A tanúságtételek után a Kis Szent Teréz közbenjárását kérő leveleket írták meg a résztvevők, melyeket kosarakban gyűjtöttek össze; a saját részünkre előre megcímzett borítékokban juttatják el egy év múlva a nővérek az imát kérőkhöz a leveleket, hogy meg tudjunk emlékezni Isten jóságáról az életünkben. Végül az imaest zárásaként a hívek és a nővérek együtt imádkozták el a Lisieux-i Szent Teréz közbenjárását kérő harmincadot. És végül megjött a rózsaeső is.

Fotó: Merényi Zita

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria